Még nincs veszve minden remény. Vannak tizenéves lányok, akik nem a félprostituált fotómodell-szakma által akarnak megdicsőülni, vagy elaggott hollywoodi producerekhez dörgölőzve filmszerephez jutni, hanem a halmozottan hátrányos helyzetű magyar kultúra kincseit kutatják. Ilyen elhivatottsággal van megáldva például a most tizenkilenc éves, gyönyörű Tóth Lilla, aki egyedülállóan autentikus népdalelőadásaival a közelmúltban tűnt fel és vált egyik pillanatról a másikra közkedveltté a népzenét szeretők körében.



- Többen felkapták a fejüket az Ismerős Arcok új nagylemezének hallgatásakor, ugyanis rendhagyó módon az ezen hallható két népdalt nem Nyerges Attila, hanem a Te adod elő. Az önmagában véve még nem kuriózum, hogy vendégelőadó is feltűnik egy albumon, de a hangod mindenképpen kitüntetett figyelmet érdemel. Hogyan képezted ki fiatal korod ellenére ilyen kiforrottá - a veled született adottságokat is figyelembe véve -, illetve miként történt a találkozás a zenekarral?  

- Öt évesen kezdtem zenével foglalkozni, Anya ekkor íratott be a hajdúböszörményi Bartók Béla Állami Zeneiskolába, legalábbis akkor még így hívták. Hangszernek a hegedűt választottam. Amikor beindult a népzene szak, rögtön megtetszett. A klasszikus hegedülés mellett Bárdosi Ildikónál kezdtem népdalénekléssel foglalkozni kilenc éves koromban. Ő volt az első a sorban, aki megismertetett a népi kultúrával. Szülése miatt Horváth Zsuzsa, majd Fekete Csilla helyettesítette, nyolcadikban ismét Ildikó tanított.

Nagy szerencsémre a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában a 2000/01-es tanévben indították be a népzenész szakot, épp a továbbtanulásom évében. Hárman indultunk neki, de a végére csak én maradtam népzenész az évfolyamunkon. Népi hegedű és szolfézs-zeneelmélet szakon végeztem.  Idén vagyok első éves hallgató a Nyíregyházi Főiskola (Bölcsészettudományi Főiskolai Karán) ének-zene, népzenetanári szakon. 
Már mielőtt Bárdosi Ildikóhoz kerültem, jártam népdalversenyekre, bár ekkor nem sok sikerrel. Ő tanította meg nekem a természetes torokhang képzését. Ő és most Juhász Erika vezettek rá, hogyan énekelhetek úgy, hogy az tényleg a sajátom legyen. Ezután folyamatosan részt vettem, veszek versenyeken. Legutóbb tavaly ősszel az Ormánsági Népdalok I. Sellyei Országos Versenyén 3. helyezést értem el.

A zenekarral 2004 nyarán, július utolsó hétvégéjén találkoztam először. Akkor volt Zamárdiban az utcazenész-fesztivál, amit minden évben megrendeznek. A nyitókoncertet az Ismerős Arcok adta. A Fellegajtó-nyitogatóba rögtön bele is szerettem - népzenét kedvelő emberként.

Én is a fesztivál részvevője voltam, tehát esténként 7-10-ig volt lehetőségem zenélni. Autentikus népzenével léptem fel: énekeltem és hegedültem felváltva, egyedül.

Attila itt hallott először énekelni. Egy népdalcsokor után odajött hozzám és felkért, hogy énekeljek a következő CD-jükön. Későbbi telefonos egyeztetés után májusban Budapestre mentem, amikor felénekeltem a két szólómat és egy vokált (Hidegen fújnak).

A többiekkel csak később találkoztam. Vilivel és Nándival a stúdióban, Tomival a Magyar Szigeten beszéltem először. Ugyanitt ismertem meg Pelva Gabit, Lecsót pedig november 4-én, a lemezbemutató koncerten.

- Fiatal korod ellenére az átlagostól eltérő az ízlésvilágod. Úgy tűnik, hogy más utat választottál, mint a korosztályod többsége. Nem érzed magad "vonalon kívülinek" a világhoz való nonkonform hozzáállásod miatt?



- Nem hiszem, hogy ennyire egyedi eset lennék. Ha valaki a saját ízlése szerint alakítja az életét, megtalálja azokat, akik hozzá hasonlóan gondolkoznak, és akikkel jól érzi magát. Én ezeket az embereket a népzene által ismertem meg. Illetve a többségüket. Szerencsére egyre többen érdeklődnek a népi kultúra iránt, ami egyfajta gondolkodásmódot feltételez.
Amennyiben a mai fiatalok - ha fogalmazhatok így - helytelenül gondolkodnak, akkor a hibát nem feltétlenül bennük, bennünk kell keresni. Persze mindenki megválaszthatja a maga útját, de ha nem lát maga előtt többféle lehetőséget, akkor csak azt választja, amit lát.
Tehát az, hogy a fiatalok gondolkodása milyen, nagyban függ attól, hogy milyen példát mutatnak nekik az idősebb generációk. Ezzel nem szeretném elhárítani a felelősséget, de nem lehet egyszerre csak ezt az egy réteget kiragadva bírálatot mondani. Ugyanakkor talán nem is olyan vészes a helyzet. Mindenkiben megvan a jóra való hajlam, csak nem mindenkiben mutatkozik meg ugyanolyan mértékben. De a megfelelő útmutatással és segítséggel lehetséges a változás. Én ebben hiszek. És jól érzem magam a világban!

- Hogy ki felelős valójában a szellemi igénytelenség népszerűsítésében, és hogy a kulturális alultápláltság kinek a hibája, azon sokat lehetne vitatkozni. Te miben látod a kivezető utat? Mit gondolsz, milyen eszközökkel lehet a fiatalság felszínességét a valódi értékek felé mozdítani?

- Ez egy nagyon nehéz kérdés, nem vagyok benne biztos, hogy megtudom válaszolni.

Nagyon sok múlik az iskolán, illetve a tanárokon. Gondolom, mindenki hallott már hasonló mondatokat:
"Kis koromban szerettem a magyart, de olyan unalmasan tanították..."
"Érdekelt ez korábban, de megutáltatta a tanár negyedikben."
És még sorolhatnám. Fontos, hogy a kultúra, sőt a világ iránti kíváncsiságot már gyermekkorban beültessék az emberekbe. Érdekes tanórákkal, figyelemfelkeltéssel kell felpiszkálni már a legkisebbeket is. Ehhez persze elkötelezett pedagógusokra van szükség, akik a tanítás öröméért dolgoznak iskolában, és nem azért, mert ott kaptak állást. Szerencsére vannak ilyen tanárok, de sajnos nem mindenki.

Ugyanígy fontos szerepe van a médiának is. Értékes műsorokból, újságokból nem mondom, hogy kevés van, de nem elég. Illetve sok nem a megfelelő formában ahhoz, hogy azt érdemesnek tartsák megnézni, meghallgatni, elolvasni. Mivel rengeteg inger ér minket a külvilágból, nagyon sokat kell fordítani arra, hogy figyelemfelkeltő legyen valami.

És persze szülői neveléssel lehet elérni a leggyorsabban azt, hogy valaki önmaga és mások számára is jót akarjon. Így talán nem bántanánk meg ok nélkül egymást, és a mindennapok buktatóit könnyebb lenne elviselni, ha mindenki elégedettebb lenne önmagával. Így nem kellene senkinek másokat maga alá taposni, hanem megpróbálhatnánk feltornázni magunkat, hogy ne irigyeljük más értékeit, hanem azokat magunkénak IS tudhassuk.

- Említetted, hogy "rengeteg inger ér minket a külvilágból, és hogy nagyon sokat kell arra fordítani, hogy eléggé figyelemfelkeltő legyen valami". Vagy valaki. És ha valaki az, hát Rólad ezt nyugodtan el lehet mondani.
Tudod-e a külsődet motivációs eszközként használni arra, hogy a népi kultúra iránt közönyös fiatalemberek vagy akár lányok számára rávilágíts: a focin, az autókon, a lebutított akciófilmeken, az argentin telenovellákon vagy a drogmámoros techo-partykon kívül is van élet...?

- Először is köszönöm szépen.

Nos, ezen eddig még nem gondolkoztam. Szeretném, hogyha valaki miattam kezd el érdeklődni a népi kultúra iránt, meghallgatja a népzenét, akkor ne a külső befolyásolja. Elcsépelten hangzik, de a belső értékek tényleg sokkal fontosabbak, mint hogy valaki milyen külső adottságokkal rendelkezik.

Ettől függetlenül nem zárom ki a lehetőségét, hogy ez hajtsa az embereket. Érzem és tapasztalom, hogy nagyon sok mindent könnyebben el lehet intézni akár a bürokráciában is, ha valakinek előnyösebb, megnyerőbb külseje van. Mindenesetre nem emlékszem olyan esetre, amikor szándékosan használtam volna fel így saját magam.
Persze szeretek jól kinézni, jól érezni magam egy-egy szép ruhában, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Kérdezd meg bármelyik 19-20 éves lányt...

- Azon kívül, hogy állandó előadója leszel az Ismerős Arcok koncertjeinek, még milyen programokon láthatnak Téged azok, akik szeretnék  jobban megismerni a művészetedet?

- Sajnos népi zenekarnak még nem vagyok tagja. A későbbiekben ezt szeretném pótolni, hiszen főként autentikus népzenével szeretnék foglalkozni. Állandó programot így nem tudok mondani.  Ami viszont állandó, hogy billentyűs vagyok egy debreceni zenekarban, a Vis Maiorban, akikkel könnyűzenei számokat játszunk egy kicsit a saját ízlésünkhöz formálva. A környéken szoktunk fellépni, ezt nevezhetném a hobbimnak talán.

- Fiatal lányként milyen céljaid vannak az elkövetkezendő néhány esztendőre?

- Először szeretném befejezni a főiskolát, amiből még három és fél évem van hátra. Ez idő alatt pedig élvezni, hogy fiatal vagyok, mielőtt belevetem magam a mindennapi munkába. A későbbiekben szeretnék egy egyetemi szakon is diplomát szerezni, ami valószínűleg a néprajz lesz.
Mint már az előbbiekben említettem, terveim között szerepel egy népi zenekari tagság is. És természetesen - amennyire meg tudjuk oldani a távolság ellenére - az Ismerős Arcokkal a közös munka folytatása.

- Egy trendi popzenei lányformációba betagozódva sokkal könnyebben és nagyobb sikereket érhetnél el. Mégis a népzenét választottad, melyet egy nem túl széles szubkulturális rétegen kívül nem sokan kedvelnek. Miért?


Fotók: Grépály András Zoltán

- A  zene mindenkihez egyformán szól. Nem kell ahhoz zeneértőnek lenni, hogy valaki átéljen egy érzést a zene hatására, legyen az egy komolyzene, jazz, népzene, vagy bármi más. A zenésznek hihetetlen hatalom van a kezében azáltal, hogy ezeket az érzéseket közvetíti embertársainak, esetleg olyan dolgokhoz vezeti el őket, amiket nem tapasztaltak volna meg más úton.
Ezen belül a népzene évszázadokon át letisztult tisztaságot sugároz. Hihetetlenül egyszerűen és szépen fogalmaz meg egyébként bonyolult, felkavaró érzelmeket. Ugyanakkor benne van a pajkosság is. A népzene által az egész múltunk szól hozzánk, az egész magyarsághoz, és az egyénhez egyaránt. A választásom eleinte nem is volt tudatos. Csak annyit éreztem, hogy nem bírnék éveken keresztül pl. egy íróasztal mögött ülni, valamilyen formában a zenével kell foglalkoznom. Azután lépésről lépésre eljutottam a népzenéhez, amelyet most megpróbálok felfedezni, és megismertetni vele másokat is.

KR - Kuruc.info