Az MSZP országos elnöksége szombat reggel ülésezik, hogy megvitassa a jelenlegi politikai helyzetet.
Az elnökségen belül két tábor alakult ki: az egyik támogatná Bokros Lajos miniszterelnökségét, a másik kitartana Takács János jelölése mellett, és ha ez nem működik, akkor inkább az előrehozott választásokat támogatná.
Az MSZP nem érti, miért javasolja miniszterelnöknek Bokros Lajost az SZDSZ, de tudomásul veszi, nyilatkozta Bárándy Gergely, az MSZP országos elnökségének tagja.
Az SZDSZ a pénteki egyeztetésen Bokros Lajost nevezte meg egyedüli elfogadható jelöltként, és arra kérte az MSZP-t, hogy testületei foglaljanak állást a kérdésben.
Bárándy szerint a szocialisták a következő napokban javaslatot tesznek a további teendőkre.
Bokros jelölését a Hírszerző szerint mindeddig Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Kiss Péter akadályozta meg. A mostani elnökségi ülésen azonban tudomásuk szerint fordulat állt be. Az elnökség befolyásos tagjai (és a véleményüket osztó középkáderek) kikérik maguknak, hogy "a kormány egyes tagjai az ország érdeke elé helyezik, hogy miniszterek maradhassanak" - forrásaik itt elsősorban Kiss Péter és Veres János nevét emlegetik.
![]() |
Bokros jelölését a Hírszerző szerint mindeddig Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Kiss Péter akadályozta meg. A mostani elnökségi ülésen azonban tudomásuk szerint fordulat állt be. Az elnökség befolyásos tagjai (és a véleményüket osztó középkáderek) kikérik maguknak, hogy "a kormány egyes tagjai az ország érdeke elé helyezik, hogy miniszterek maradhassanak" - forrásaik itt elsősorban Kiss Péter és Veres János nevét emlegetik.
A cionista híroldal információi szerint a testületi ülésen az MSZP egyes befolyásos személyiségei szembefordulni látszanak az eddigi, Gyurcsány dominálta jelöltállítással és a Gyurcsány-Kiss-Lendvai hármast tartják felelősnek a kialakult helyzetért.
"Bokros biztosan nem jöhet szóba"
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője arról beszélt március 21-én, hogy párton belüli és párton kívüli miniszterelnök-jelöltre is van forgatókönyve az MSZP-nek, Bokros Lajos azonban biztosan nem jöhet szóba; a megkérdezett küldöttek legalább kilencven százaléka elutasította a Horn-kormány egykori pénzügyminiszterét a miniszterelnöki posztra.
Az Index korábban arról írt, hogy Bokros Lajos szóba se jöhet az SZDSZ-ben, szerintük a gazdasági szakember az MDF-es ámokfutásával teljesen leírta magát.
Gyurcsány vasárnap a köztelevízióban azt mondta: meglepődne, ha a szocialisták Bokrosra szavaznának a parlamentben.
Bokros korábban egy közleményében azt írta: nem akar részt venni az MSZP hatalmi játékában.
A globális piacok jelöltje
A globális piacok jelöltje
Bokros már 1989-ben, friss MSZP-sként együtt igazgatott egy befektetési céget a zsidó Soros Györggyel, később ideje javát a Világbank megbízottjaként töltötte különböző földrészeken - ezért a „globális pénzpiacok" miniszterelnök-jelöltjének is mondják.
Mint ismeretes, Soros, a cionista szabadkőműves, a Bilderberg csoport állandó tagjának egyik legfőbb bizalmasát, egykori üzlettársát, az általa alapított CEU volt igazgatóját, a Világbank egykori munkatársát a széthulló MDF jelölte EP-listája élére, de boldogan vállalná a "válságkormány" vezetését is.
Aki egyszer megnyomorította a magyar népet, bármikor kész azt ismét megtenni.
Korábban: Véget ért az SZDSZ és az MSZP egyeztetése. Távozóban Fodor Gábor elmondta, hogy a tárgyalások elején jelezték, három személyt tudnának elfogadni miniszterelnökként.
Közülük Surányi György csütörtökön higatalosan is elutasította a jelöltséget, Békesi László pedig a héten jelezte, hogy nem vállalná, mi több, azt nyilatkozta, "komoly ember nem vállalhatja a jelölést". Így maradt Bokros Lajos.
Azt javasolták a szocialistáknak, fontolják meg, vezető testületeik foglaljanak állást a kérdésben. Ezzel szerinte az SZDSZ kinyilvánította tárgyalási hajlandóságát. Arról nem beszélt, mitől változott meg korábbi, markánsan elutasító véleményük Bokrosról.
A Hírszerző értesülései szerint az SZDSZ ügyvivői 8:3 arányban utasították el Takács János miniszterelnöki jelölését.
A Hírszerző értesülései szerint az SZDSZ ügyvivői 8:3 arányban utasították el Takács János miniszterelnöki jelölését.
Az SZDSZ a hozzá két legközelebb álló lap, a Zsindex és a Hírszerző tudomása szerint "Bokros Lajosban látja a kibontakozás lehetőségét", miután az általa eredetileg elképzelhetőnek tartott jelölt közül (Békesi László, Bokros Lajos, Surányi György) közül Békesi és Surányi nem vállalta a jelölést.
Értesüléseik szerint az SZDSZ ügyvivői Takács elutasításakor szavaztak Bokros jelöléséről, azaz a volt pénzügyminiszter nyolc ügyvivő támogatását élvezi.
Többek között Gusztos Péter, Kóka János, Gulyás Jószef és Szent-Iványi István is Bokros Lajos mellett szavazott a ügyvivők közül és a meghívott frakciótagok is ezt a megoldást támogatták - tudta meg a Független Hírügynökség.
Lendvai Ildikó még Gyurcsány bejelentése napján azt állította, hogy a szocialista küldöttek elsöprő többsége elutasította Bokros jelölését, és korábban az SZDSZ is elutasító volt - de hát ez nem jelent náluk semmit.
Korábban írtuk: Takács János az MSZP új kormányfőjelöltje – jelentette a HírTV helyszíni tudósítója a Parlamentből.
![]() |
Többek Szekeres Imre honvédelmi miniszter bizalmasaként tartják számon. A Hír Televízió tudósítójának erre irányuló kérdésére a miniszter nem válaszolt.
"Nagyon nagy megtiszteltetés volna" - nyilatkozta az MTI-nek Takács János arra a hírre reagálva, hogy ő lehet az MSZP legújabb miniszterelnök-jelöltje. Arra nem válaszolt, hogy elfogadná-e a jelölést, csak annyit mondott, hogy "elgondolkodnék rajta".
Az anyanyelv nem lehet öncél?
Takács János román–magyar kettős állampolgár. Apja, Takács Lajos a kolozsvári Bolyai Egyetem utolsó rektoraként szorgalmazta a román Babes egyetemmel való egyesítést. Takács összehívta az egyetem tanácsát, ahol előterjesztette, hogy a „párt és a minisztérium döntése alapján, a diákság kérésére” a két kolozsvári egyetem összevont intézményként működik tovább. A rektor a bejelentést követően senkit nem engedett szólni, ehelyett a maga részéről támogatásáról biztosította a döntést, és az ülést berekesztette.
1959 februárjában a Romániai Diákegyesületek Szövetségének konferenciáján kijelentette: „Az anyanyelvi oktatás nem lehet öncél”.
Úgy tudjuk, leánya két évvel ezelőtt halálos közlekedési balesetet okozott, következmények nélkül.
Takács elvált feleségétől, a hírek szerint az Európai Üzleti Tanács egyik titkárnőjével fiolytatott viszonya miatt.
Gyurcsány minisztert akart faragni belőle
Az MTI úgy tudja, Gyurcsány már 2006-ban is tárgyalt a közgazdásszal. Akkor miniszternek kérte fel, de Takács János végül ezt személyes okok miatt nem vállalta. A szakembert az elmúlt napokban több politikus is megkereste. Az MSZP elnöksége után az SZDSZ ügyvivői testülete is tárgyalhat Takács János jelöltségéről.
A közgazdász tavaly novemberben felszólalt a kormányfő által kezdeményezett gazdasági csúcson. A Magyar Európai Üzleti Tanács elnökeként akkor arról beszélt: a nagyvállalatok és a kisvállalkozások egymás nélkül nem lehetnek sikeresek, ezért mind a két szektort támogatni kell. Arról is beszélt, hogy egyetért a Bajnai Gordon által javasolt, kis- és középvállalkozókat (kkv) támogató programmal.
A Babes-Bolyaitól a hűtőgépgyárig
Takács János 1960-ban született az erdélyiNagyszebenben. Egyetemi tanulmányait a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Továbbképző Intézetében végezte.
Volt az IBM Magyarország Kft. gazdasági igazgatója, a Kőbányai Sörgyár Rt. gazdasági vezérigazgatója. Alelnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének, s elnöke a svéd kereskedelmi kamarának. Jelenleg Takács a jászberényi Electrolux vezetője.
Volt az IBM Magyarország Kft. gazdasági igazgatója, a Kőbányai Sörgyár Rt. gazdasági vezérigazgatója. Alelnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének, s elnöke a svéd kereskedelmi kamarának. Jelenleg Takács a jászberényi Electrolux vezetője.
Annál érdekesebb, hogy információink szerint éppen Takács volt az, aki megakadályozta a jászberényi Tudásközpont létrejöttét.
A 23 millió „román” egyike
A menedzsert többek között Szekeres Imre honvédelmi miniszter bizalmasaként tartják számon. Takács egyébként Kóka János személyes jó barátja. A Hír Televízió tudósítójának erre irányuló kérdésére a miniszter nem válaszolt. Takács 1997 óta tölti be az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatói posztját. 2006-tól elnöke a Magyar Európai Üzleti Tanácsnak, 2004-től a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamarának, és 2000 óta alelnöki pozíciót tölt be a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségénél. A Menedzserek Országos Szövetsége is elnökké választotta 2008-ban.
Ha megválasztják, Takács lesz Magyarország első román állampolgárságú miniszterelnöke.
A Hír TV helyszíni tudósítója az SZDSZ Gizella utcai székházából jelezte: fél órája tart az ügyvivői testület ülése, ám onnan nem szivárognak ki hírek; az újságírókat még az épületbe sem engedték be, a sajtó munkatársai az udvaron várakoznak. Fodor Gábor a tervek szerint délután 1 órakor találkozik Gyurcsány Ferenccel. A távirati iroda információi szerint az SZDSZ ügyvivői is tárgyalhatnak már Gyurcsány Ferenc jelöltjéről.
(MNO - MTI - HírTV - Index - FH - Heti Válasz)