"Előbbre való a tisztesség és a becsület, mint a személyes érdek" - indokolta lemondását Hegedűs István, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. Hegedűs szerint a cigány önkormányzat amúgy is a személyes politikai harcok martalékává vált, azzal pedig nem akart harcolni.
Zoom
Önös gazdasági érdekek, személyes politikai ambíciók és a legmagasabb szintű korrupció - indokolta a RomNetnek megküldött nyilatkozatában lemondásának okát Hegedűs István, az Országos Roma Önkormányzat elnöke.
Az elnök szerint az elmúlt egy év belső hatalmi harcai, a nyomozó hatóságok tétlensége abban erősítették meg, hogy nem remélhet megújulást az Országos Roma Önkormányzatban. Megjegyezte azt is, hogy annak ellenére, hogy hangfelvételek bizonyították a legmagasabb szintű korrupciót, a befolyásolást, mégsem történt semmi.
Egyértelműen Farkas Flórián miniszterelnöki megbízottra célozva pedig azt írta: "a cigányság istápolása ma egyenlőségjelet mutat a zsarolással, a fenyegetéssel és a korrupcióval".
Hegedűs István lemondásáról már tájékoztatta a Fővárosi Kormányhivatalt, a képviselőknek pedig ma délután jelenti be.
(Origó nyomán)
Frissítés: "Orbán Viktor kormányfő megbízottja, Farkas Flórián a felelős"
Lemondott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöki posztjáról Hegedüs István, az ezt alátámasztó nyilatkozata a romnet.hu oldalon kedden jelent meg. Ebben személyes okokat, nem pedig testületi nyomást jelöl meg távozása okaként. Később kiderült: Lakatos István (Lungo Drom) vezeti ideiglenesen a szervezetet - derült ki az MTI-nek megküldött ORÖ-s állásfoglalásban.
Hegedüs István keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: kijelölte Lakatos Istvánt (Lungo Drom) az elnöki tisztség ideiglenes ellátására.
A szervezet eddigi elnöke azt mondta, hogy közjegyző előtt aláírta a lemondó nyilatkozatát, így keddtől nem ő az ORÖ elnöke.
Hegedüs István nyilatkozatában azt írja: az ORÖ a személyes politikai harcok martalékává vált, és "ezért egyetlen ember, a Fidesz országgyűlési képviselője, Orbán Viktor kormányfő megbízottja, Farkas Flórián a felelős".
A miniszterelnöki biztos a felelős azért az anyagi és erkölcsi károkozásért, a bűncselekménygyanúkkal járó szégyenbélyegért is, amelyek beárnyékolják az önkormányzat tevékenységét" - fogalmazott Hegedüs István.
Kifejtette: a teljes társadalom és a magyarországi cigányság érdekeit szem előtt tartva többször felhívta a magyar társadalom, a kormány és a politikai elit figyelmét a "romák" valós társadalmi integrációjának egyetlen, és legfőbb akadályára, de - mint hozzátette - szavai "nem találtak megértő fülekre".
"Nem kívánok tovább egyéni érdekekkel szemben harcolni, mert a tisztességet és becsületet mindennél előbbre valónak tartom" - emelte ki.
Hegedüs Istvánt korábban az MTI többször kereste telefonon, hogy megerősíttesse vele lemondásának tényét, de autóvezetésre hivatkozva későbbi megkeresést kért.