A PCOS (policisztás ovárium szindróma) a női szervezet egy hormonális megbetegedése. Anyagcserezavar okozza, kezelése egész életen át tart, sajnos sok nőt érint a betegség. Egyik tünete esztétikailag is zavaró, ugyanis rendkívül fokozott szőrnövekedést okoz arcon, végtagokon stb. Persze ennek mértéke, így a betegség súlyossága is változó, de erre most nem szeretnék kitérni külön. Sőt, mindezt a kis "orvosi előhangot" azért írtam le, hogy "megfelelő polcra" tudjuk pakolni a most következő... hát... elég gyomorforgató történetet. Itt szeretném közölni azt is – amire még később kitérek – hogy egy percig sem azzal van "bajom", ha valaki beteg, hanem azzal, ha úgy áll az egészhez, mint Alma Torres.
Alma Bronxban él, New York városában, és 15 éves kora óta szenved a fentebb említett szindrómától (noha csak 18 évesen, egy vérteszt során diagnosztizálták nála egyértelműen), amitől már 16 éves korában "szakálla" lett. Minden normális reakció ilyenkor (az elkeseredettség mellett) arra mutat, hogy az illető megpróbál megszabadulni a kéretlen "vendégtől". Így tett maga Alma is, aki egyre elkeseredettebben borotválta az egyre sűrűbb arcszőrzetét. Iskolásként persze kapott hidegedet-meleget az osztálytársaitól, ami, valljuk be, egyáltalán nem szép viselkedés, viszont a gyerekek/kamaszok nagy hányada (sajnos) valóban így reagál hasonló helyzetekben. A lány 8 évig próbálta a lehető legkülönbözőbb módszerekkel eltüntetni a szakállát. Mindhiába. Aztán szép lassan változás állt be a hozzáállásában, s a legnagyobb probléma pontosan ekkor történt.
Önmagában elfogadni azt, hogy az ember valamilyen súlyos betegségtől szenved, egy abszolút pozitívum is lehet a sok negatívum között, hiszen aki "elfogadja" ezt az állapotot, talán nagyobb eséllyel tud "hideg fejjel" gyógymódot, vagy legalábbis enyhítést találni a bajára. Egy biztos, a tagadás vagy a konstans elkeseredettség még senkin nem segített, azonban Alma Torres teljesen más következtetést vont le az "elfogadásból". Nem is csoda, hiszen ami ez alatt a jelentés alatt ma ránk ömlik, az minden, csak nem a valódi elfogadás. Félig-meddig ennek az áldozata maga Alma is.
23 évesen úgy döntött, hogy többé nem borotválja le az arcszőrzetét és hagyja, hadd nőjön. Saját bevallása szerint ebben az ún. "közösségi média" (Facebook, Instagram, Tik-tok stb.) segített neki a legtöbbet (meg talán Conchita Wurst), történetesen egy olyan illető, aki szintén PCOS-ban szenved, ám ő büszkén mutogatja "szakállát" a követőinek.
A dolog odáig fajult, hogy 2017 óta maga Alma Torres is így tesz Instagram felületén, ahol már 6000 követőt szórakoztathat a "szakállával". Az "eredménynek" persze ő maga is örül, hiszen "sokkal több pozitív hozzászólást kap, mint negatívat". A legrosszabb az egészben pedig az, hogy több más, szintén PCOS-ben szenvedő nő tőle kér tanácsot. Maga Torres így vélekedik a "felvilágosító" akciójáról (minden benne van, amit csak egy XXI. századi, "elismerésre" vágyó Instagram-tömegtermék elmondhat): "Csak meg akarom értetni az emberekkel, hogy mindannyiunk teste más, és ezen nem kell változtatni – csak tanuld meg szeretni és elfogadni önmagad." Illetőleg így folytatja: "Most már sokkal magabiztosabb vagyok a szakállammal, mint nélküle voltam valaha. Elfogadni a szakállamat a legjobb dolog volt, amit valaha tettem".
Gondolom, kedves olvasónk is levonta az egyszerű következtetést: Alma Torrest a közösségi média (illetőleg a liberális világ) tette olyan hülyévé, amilyen lett. Nem az a "probléma" vele, hogy beteg, hanem az, ahogyan az egészet értelmezi, ráadásul az "elfogadás" címszó alatt. Maga az állapot elfogadása ugyanis nem egyenlő azzal, hogy ezt valaki normális, sőt egyenesen jó állapotnak adja el – nem csak magának, hanem még több ezer embernek, akik a világhálónak köszönhetően tucatnyi ilyen félbolondot követnek. Alma Torrest – még nem tud róla – de végül a közösségi média pöcegödre győzte le, s így közvetve legyőzte maga a betegsége is, abban a pillanatban, amikor eldöntötte, hogy ez egy normális állapot.
Ezzel a történettel párhuzamosan pedig gondoljunk bele, hogy milyen tartalmakat szokott cenzúrázni ugyanez a közösségi média. Normálisan gondolkodó pártelnököt, tucatnyi nacionalista-patrióta szervezetet, vagy például portálunkat. Nos, itt kezdődnek a komoly problémák...
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info