Többször volt már szó róla – én is érintettem a témát a héten – hogy ismételheti-e magát a történelem, és ha igen, milyen mértékben? Ha egy kollektív nép nem tanul a múltból, bizony ismétlődhetnek minták, ám egy sor más tényező is befolyásolja jelenünket, jövőnket a múlt tükrében. Felvetődik az is, hogy lehetett-e volna másképpen, vagy szükségszerűen oda és olyan eredményekkel lyukadunk ki, amit „érdemel” az adott nemzet. S végül, mi, mint egyének, mennyire tudjuk befolyásolni-e folyamatokat?
Lehet kritikával illetni az AfD-t, vagy az Ausztriában a választásokat megnyerő Osztrák Szabadságpártot is, annyi azonban bizonyos, hogy a hagyományos, vagy inkább korrumpálódott, lejárt szavatosságú pártok úgy kerülik őket, mintha leprások lennének, ennél nagyobb dicséretet pedig aligha zsebelhet be valaki, aki jó úton jár.
Ausztriában a „konzervatívok” inkább a liberálisokkal, illetőleg a szocdemekkel egyeztek ki egy széles koalíció megalkotásában, Németországban pedig – mivel a korábbi nagykoalícióból páran végre kihullottak a Bundestagból – a CDU/CSU, valamint az SPD kétpárti koalíciójára lehet számítani, fő feladat természetesen az AfD karanténba helyezése.
Nos, az első világégés után – pontosabban annak romjain – felemelkedő Új Európa világnézetét, és az azt képviselő pártokat ugyanúgy kerülték a régi rend csáklyásai, a magukat „konzervatívnak” nevező, saját hatalmukat féltő politikusok, mint jelenleg a perifériára szorult Európa „szélsőségesnek” mondott erőit. „Érdekes”, hogy e szalonkonzervatívok sietségére „valahogy” mindig odasereglenek a liberális, felforgató erők is annak dacára, hogy a „konzervativizmus” – elviekben – messze áll tőlük.
 Friedrich Merz már alig várja, hogy a CDU/CSU keblére ölelje a levitézlett szocdemeket (fotó: Michael Kappeler/dpa/AP) |
Amikor arról beszélünk, hogy a történelem bizonyos szegmensei ismétlődhetnek, akkor viszont arra is gondolunk, hogy nem egy az egyben bonyolódik le ugyanaz a forgatókönyv, ez pedig jelenünkre is igaz. A 20. század első fele a nagy világnézetek gigászi összecsapása volt, ma pedig – sajnálatos módon – az erkölcsi, ideológiai alap lényegében teljesen hiányzik a politika porondjáról, s ha van is, átléphető melléklet csupán – tisztelet a kivételnek.
E haszonelvűséget persze pontosan az a korszak honosította meg, melyet a kisujjukat kényesen eltartó, mainstream pártok teremtettek hosszú évtizedek alatt. Európa többé nem a nagyhatalmi státuszáért küzd, hanem a puszta életben maradásért, a nagy álmok, a fényes jövő helyett pedig olyan alapvetéseket kell az emberek fejébe verni, mint például az LMBTQ-lobbi kártékony hatásai, vagy a család szentségének kiemelt jelentősége.
Most, amikor egy minimális változás elé nézne Európa, a politikailag korrekt fősodrat összezár. Az amúgy is csak papíron „konzervatívoknak” minősített, lejárt szavatosságú, haszonelvű, idézőjeles „jobboldaliak” lelkesen ölelik keblükre az – elviekben – velük szemben álló baloldaliakat Németországban és Ausztriában egyaránt.
Mindeközben a szélsőbaloldali Die Linke megfogadta, hogy „kiszorítja az AfD-t Kelet-Németországból”, ehhez pedig „rengeteg terepmunkát kell végezniük”, így hosszú időre rendezkedtek be. Nem ugyanezt csinálták 100 évvel ezelőtt is? Csak akkor még elszabotáltak egy élet-halál harcot jelentő első világháborút is.
Reméljük, hogy a 22. században ezek a kártékony elemek már ismeretlenek lesznek a jövő generációi előtt.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
