A magyar hatóságok szerint gyakorlatilag az Egyesült Államoktól függ, hogy ők tudnak-e tenni valamit a Kuruc.info esetleges jogsértő tevékenységének megakadályozására - derült ki azokból a válaszokból, amelyet a Magyarországi Talmudista Iroda a Legfőbb Pártügyészségtől, illetve a Hazugságügyi és Rendőrállami Minisztériumtól kapott. A bûnpártolásaikról hírhedt magyarországi szervek tehát egy hírportállal vannak elfoglalva, miközben természetesen nem indítanak eljárást a tömegbe lövető, korrupción is kapott Gyurcsány vagy Gergényi ellen.

A politikai és rendőrbûnözőket fedező Legfőbb Ügyészség arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy még az év elején, januárban kértek adatokat jogsegélykérelem formájában az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumától a Kuruc.info-t mûködtető egyesült államokbeli szerverről. A válaszra várva felfüggesztették a honlappal szemben indított vizsgálatot, választ azonban a Legfőbb Ügyészség eddig nem kapott Washingtonból.

A jogtiprásokban élenjáró, Takács Albert-féle ún. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) külön kiemelte, hogy a nyomozati szakban a Legfőbb Ügyészségnek kell jogsegélykérelemmel élnie. A szaktárca arról tájékoztatta az MTI-t, hogy polgári ügyekben a közelmúltban, szeptember 16-án lépett hatályba Magyarország és az Egyesült Államok között egy speciális nemzetközi jogsegélyszerződés. Ez lehetővé teszi - ha egy ügy a bíróság elé kerül -, hogy a magyar bíróság polgári perben az Egyesült Államokban fellelhető bizonyítékok beszerzését kérje az amerikai hatóságoktól.

A minisztérium külön kiemelte, hogy ez a lehetőség különösképpen tanúk kihallgatására, szakértői vélemény beszerzésére, illetve az adott külföldi államban fellelhető meghatározott adatok, információk (így egy külföldi internetszolgáltató által fenntartott internetes honlappal kapcsolatos információk) beszerzésére használható. Hozzátette azonban, hogy a megkeresett amerikai bíróság megtagadhatja a magyar bíróságtól érkező megkeresés teljesítését, ha ez saját nemzeti jogának alapvető szabályaival (pl. a szólás szabadsága - a szerk.) összeegyezhetetlen lenne. A IRM az MTI kérdésére válaszolva közölte, hogy a kormány javaslatot nyújtott be az Országgyûlésnek a Polgári Törvénykönyv olyan értelmû módosítására, hogy lehetővé tegye a gyûlöletbeszéd elleni polgári jogi igényérvényesítést.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy jelenleg az a bírói gyakorlat alakult ki, hogy a jogsértő eredményesen hivatkozhatott arra: magatartása nem irányult felismerhetően és közvetlenül a vele szemben (perben) fellépő személy ellen.

A kormány által előkészített új rendelkezés "egyértelmûvé teszi, hogy a személyhez fûződő jog sérelmét jelenti az a sértő megnyilvánulás, amely egyrészt a személyiség lényegi vonására irányul (ilyen például faji hovatartozás, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, vallási vagy világnézeti meggyőződés, szexuális irányultság, nemi identitás), másrészt a személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik" - hangsúlyozta az IRM.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy kitől kérhet védelmet egy magyar állampolgár a külföldi szerverről mûködtetett honlap támadásával szemben abban az időben, amíg a magyar hatóságok a jogsegélykérelem elbírálására várnak és erre hivatkozva felfüggesztik az adott honlappal szembeni vizsgálatot, az IRM válaszában azt hangsúlyozta: polgári peres eljárás - így például személyhez fûződő jogok megsértése miatti per - megindítására akkor kerülhet sor, ha ismert az alperes személye.

A magyar bíróság polgári jogsegélykérelmének külföldi bírósághoz történő előterjesztése már a megindult per keretében lehetséges. Az illetékes bíróság jogsegélykérelme már eleve folyamatban lévő eljárást feltételez - fogalmazott a minisztérium.

(Metro / MTI)

Kapcsolódó cikkek:
- Népszabóság: hiába reménykednek amerikai jogsegélyben a cenzorok, megmaradhat a Kuruc.info
- A Kuruc.info levele Takács Alberthez a Gyurcsány elleni jogi fellépés lehetőségeiről
- Takács elvtárs törvényt módosíttatna a Kuruc.info ellen - Hát mégis törvényes volt eddig?
- Takács: készül a cenzúratörvény
- Takács: nem rajtunk múlik, de kivitelezhetetlen a kommunista cenzúra a Kuruc.info ellen
- Összedugja fejét a judeokommunista front Ptk-ügyben + Takács: tehetetlenek a Kuruc ellen