A rendőrminisztérium azt fontolgatja, hogy elnémítja a haza- és nemzetáruló parlamenti egypárt magyarellenes ténykedésének kérlelhetetlen bírálóját, és korlátozza a Kuruc.info elérhetőségét – közölte Takács Albert a Ptk. "gyûlöletbeszédet" (értsd: nemzetféltő őszinte magyar gondolatok kifejezését) érintő módosítása kapcsán. A köztörvényes rezsim minisztere nem szólt arról, mi a teendő a keresztények kiirtására jobboldali közszereplők lemészárlására uszító Tilos Rádió és Paizs Miklós kapcsán.

A Párt-Kelte szerda reggeli mûsorában a totalitarista Takács "ha az igazmondás nem bûn, hát hozzunk törvényt ellene" Albert többek közt arról beszélt, hogy az IRM már dolgozott ki elképzeléseket, elvi és szövegszerû javaslatokat a kommunista cenzúrára, szakmai nyelven: az elérhetőség korlátozására.

Beismerte: „cenzúrára <hasonlít>, ha az elérhetőséget korlátozzák", ám egyértelmûvé tette, ez őket a legcsekélyebb mértékben sem zavarja.

Sajnálkozva, magában a kommunista diktatúra legszebb éveit felidézve megjegyezte azt is, hogy olyan politikai döntés sem született még, amely a jogalkotónak szabad kezet biztosítana.

A szakminiszter felhívta a figyelmet arra is: mivel a szerver külföldi, a magyar állam nem tehet olyan hatósági intézkedéseket, mintha belföldi szerverről lenne szó. Mûszaki számítógépes szakemberek szerint a hozzáférés korlátozása technikailag kivitelezhetetlen – tette hozzá.

(MTI érthetővé téve)


Kapcsolódó

Igazságügyi tárca: marad a Kuruc.info
Takács: készül a cenzúratörvény
Takács elvtárs törvényt módosíttatna a Kuruc.info ellen - Hát mégis törvényes volt eddig?
A Kuruc.info levele Takács Alberthez a Gyurcsány elleni jogi fellépés lehetőségeiről