A pártállami időszak szabadsághiányára reagáló, a szabadságjogokat tartalmazó magyar jogszabályokból hiányzik az alkotmányos demokrácia "egészséges önvédelme" - jelentette ki Takács Albert hétfőn Egerben. Ennek jegyében szorgosan el is kezdett dolgozni a minisztérium a pártállam kereteinek visszaállításáért. Ismeretes: a kormányfő a burjánzó korrupció, a terjedő rendőri erőszak, vagy a tomboló cigánybűnözés helyett a lapunk elleni fellépésre sarkallja az igazságszolgáltatást. (Cikkünk itt)

Takács Albert elmondta, hogy a miniszterelnök felkérésére elkészítette a Kuruc.info című hírportálon megjelenő "kirekesztő" megnyilvánulások korlátozásáról szóló javaslat első változatát. Az uszító zsidó sajtóról, a keresztényeket kiirtani óhajtó Tilos Rádióról, a könyvárusok megtámadására buzdító TGM-ről nem esett szó.

A miniszter részletekbe nem kívánt bocsátkozni azt megelőzően, hogy Gyurcsány Ferenc olvasta volna a dokumentumot, csak annyit árult el, hogy olyan javaslatokról van szó, amelyek a jogrendszer felforgatása nélkül nyújthatnak megoldást. (Kiváncsian várjuk - a szerk.)

Ennek kapcsán utalt arra, hogy a polgárjogi, személyiségvédelmi jogszabályok ma is lehetőséget nyújtanak jogi lépésekre, és a büntetőjog is tartalmazza a rágalmazás, a becsületsértés, vagy a közösség elleni izgatás tényállását. (Amit szinte soha nem alkalmaznak a balliberális sajtóra, amely pedig a keresztények kiirtásától újságosbódék felborogatásától Orbán megöletésén keresztül a radikálisok tömegsírba lövéséig szinte minden törvénytelenre uszította már olvasóit - a szerk.)

Ugyanakkor a nemzetközi jogsegély szükségessége miatt elemezni kell egy külföldi állam jogrendszerét is. (Talán Fehéroroszországra, vagy Észak-Koreára gondolnak? - a szerk.)

A jogi megoldás viszont csupán a lehetséges kivezető út egyik oldala, emellett olyan civil magatartásra van szükség, amely elítéli az agressziót és a kirekesztést - tette hozzá.

A Magyar Gárdáról szólva hangsúlyozta, hogy annak deklarált céljai más, például sportegyesületek céljai között is megtalálhatóak, a jogrendszer nem tudja felmérni, hogy eltér-e egymástól a deklarált cél és a tényleges szándék. Ugyanakkor alkotmányos szervezet tevékenysége nem irányulhat valaki, vagy valakik ellen - szögezte le a miniszter.

Gyurcsány Ferenc a múlt héten levélben kérte Takács Albert igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen - korábban nem alkalmazott - alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait a Kuruc.infó "gyűlöletkeltő" gyakorlatával szemben.

A bűnözőkormány feje azt kérte, a vizsgálat terjedjen ki arra, hogy a hatályos magyar büntető jogszabályok, illetve a sajtótörvény rendelkezései megteremtik-e a Kuruc.infóval szembeni arányos fellépés jogalapját.

A levélben azt is kérte a minisztertől, vizsgálja meg, hogy van-e mód a határozottabb fellépésre a tartalmait külföldi szerver, vagy szerverek segítségével elérhetővé tevő portál ellen nemzetközi együttműködés, jogsegélyegyezmény vagy más jogi eszköz felhasználásával. A kormányfő arra kérte a minisztert, hogy a Kuruc.infóval szembeni jogi fellépés lehetőségeiről készült összesítést a lehető legrövidebb időn belül készítse el, és jelentés formájában tárja a kabinet elé.

(MN nyomán)