Csak éppen a cigány hordák által rettegésben tartott, kifosztott, megalázott, szétszakított és zsidók által felvásárolt hazában élő magyarok mellett nem tüntetnek soha.
Szimpátiatüntetést szervezett az Amnesty International Magyarország a Pussy Riot orosz punkbanda mellett, amelynek szentségtörő tagjait 2 év börtönre ítélték.
Zoom
"A szólásszabadság nyílt és otromba megsértésének" nevezte a Pussy Riot három tagjának kétéves börtönbüntetésre ítélését az Amnesty International Magyarország igazgatója az együttes melletti szimpátiatüntetésen pénteken Budapesten.
A mintegy hatvan ember előtt mondott beszédében Jeney Orsolya arról beszélt, hogy az orosz bíróság pénteki ítélete után szervezetük "lelkiismereti fogolynak" tekinti a zenészlányokat.
A magyarországi szervezet vezetője úgy ítélte meg, attól függetlenül, hogy a lánycsapat akciója - amikor február 21-én a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban a Szűz Mária, válts meg minket Putyintól! című dalt adták elő, színes maszkokkal az arcukon - megbotránkoztathatott többeket, az még bőven bele kellett volna hogy férjen a véleménynyilvánítás szabadságába. Véleménye szerint a fellépésüket legfeljebb szabálysértésnek kellett volna minősíteni.
Vajon a holokausztcáfolásért elítélt magyarok mellett is fognak majd tüntetni a véleményszabadság jegyében, lelkiismereti foglyoknak minősítve őket, akkor is, ha "véleményük többeket megbotránkoztat"? A holotörvény megalkotásakor vajon miért nem tüntettek a lelkiismereti, szólás- és véleményszabadság mellett?
Videó a mai tüntetésről és a szóban forgó "művészi előadásról":
(Kuruc.info - MTI - Fn 24 nyomán)
Frissítés: A Hunnia blog szerkesztőségének levele:
Tisztelt Szerkesztőség!
A tegnapi napon Nem csak a cigánybűnözők, a kereszténygyűlölők mellett is kiáll az Amnesty címmel megjelent hírükhöz kapcsolódóan emlékeztetnénk az olvasókat egy, a Hunnia Blogról származó hírükre, amelyet híroldaluk Hazudott az AI Magyarország, hogy ne kelljen a politikai foglyokkal foglalkoznia címmel közölt le.
A Hunnia Blog felkérésére 2011-ben magánszemélyek felkeresték az Amnesty International munkatársait, hogy jogvédői segítséget kérjenek az akkor politikai foglyokként fogvatartott Budaházy György és Szász Endre számára (lásd itt). Ahogy arra több bejegyzésünkben is rámutattunk (lásd itt és itt), a Hunnia-per két vádlottja a nemzetközi Amnesty International hivatalos meghatározása szerint egyértelműen politikai foglyoknak voltak minősíthetők.
A megkeresés nyomán a magyarországi AI nevében személyesen Átol Dorottya tagadta meg a segítségnyújtást, szerkesztőségünk által bizonyítottan valótlanságokra hivatkozva (lásd itt). Ahogy az eset mutatja, Átol Dorottya és a helyi AI képviselete nem egyszerűen önkényesen válogat politikai szimpátia alapján a jogsértettek között, de a tőlük szakmai segítséget kérők felé is valótlanul közlik az anyaszervezetük iránymutatásait, csak hogy a segítségnyújtástól elzárkózhassanak.
A magyarországi AI megkeresésével egyidőben Budaházy Györggyel szemben bírósági eljárás folyt az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete vádjával, amelyet a vád szerint Budaházy kizárólag internetes portálokon közölt írásaival követett el. Budaházy Györgyöt az első fokú bíróság felmentette a vád alól (az akkori tárgyalás bírója, Dr. Kenéz Andrea egyben a most zajló Hunnia-per bírója is). A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megsemmisítette eljárási hibákra hivatkozva, és az ügyet visszautalta első fokra. Az ismételt első fokú tárgyaláson Budaházyt a bíróság 1 év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, amely ítéletet a másodfokú bíróság is helybenhagyott. Az ügyben végül a Kúria hozott Budaházy számára felmentő ítéletet, megállapítva, hogy Budaházy az írásaival nem követtet el bűncselekményt.
Budaházy az írásaiban - immár jogerős ítélettel is igazolhatóan - a szólásszabadság jogával élt, és őt ennek gyakorlása miatt hurcolták meg éveken át. A Hunnia-ügyben és az az ügyben elrendelt fogva tartása felülvizsgálatakor a Budaházy ellen folyó eljárást a hatóságok mindvégig terhelő körülményként tartották számon, ami fogsága során számára közvetetten is károkat okozott. Mindezek ellenére Átol Dorottya, és a magyarországi Amnesty International Budaházy ügyét nem tartotta kiállásra és igazságtételre érdemesnek.
Budaházy írásaiban éppúgy az akkori kormány leváltását szorgalmazta, ahogy azt ezúttal egy orosz női rockbanda tagjai teszik. Budaházyt nyilvánosan is nyomonkövethető közéleti tevékenységei nyomán ma már terrorszervezet vezetésével vádolják (kizárólag megkérdőjelezhető hitelességű tanúvallomások alapján), és életfogytiglani börtönbüntetéssel fenyegetik. Átol Dorottyának és a magyarországi AI-nek továbbra is adott a lehetőség, hogy bebizonyítsák: nem szükséges a politikai változást sürgető üzenetet egy keresztény templom meggyalázással összekötni ahhoz, hogy az Amnesty International tisztességes eljárást és igazságtételt követeljen.
Biztatással és őszinte érdeklődéssel várjuk, hogy a Hunnia-per őszi tárgyalássorozatára az AI tagjai hasonló demonstrációval készülnek-e majd.
Tisztelettel és üdvözlettel:
A Hunnia Blog szerkesztősége
http://www.hunniablog.org