Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke szerint mások emberi méltóságát, vallási meggyőződését, mindenkinek tiszteletben kell tartania. Lukács Tamás az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: jobb, ha ezt - akiket illet - időben megtanulják, és nem a történelem tanítja meg őket.
Mint írta, nem tartja jónak és lehetségesnek, hogy vitatkozzon Vona Gábor frakcióvezető október 23-ai kijelentéseivel, hiszen véleményét - bizonyos határok között - tiszteletben tartja. "A butasághoz szavazatszerzés érdekében mindenkinek joga van" - fogalmazott, hozzátéve: minden hónapban el lehet mondani, hogy lépjünk ki az Európai Unióból, de "furcsa lenne nemzeti és sorstársainkat, a határon kívüli magyarokat otthagyni". (Akiket annyira szeret az EU, hogy némán tűr minden magyarellenes atrocitást, s a mindezeket jelképező Benes-dekrétumokat is - a szerk.)
A cserbenhagyás és a felelősség hiánya nem mentesít a következményektől, bármely nemzedékhez tartozunk - állapította meg a kereszténydemokrata politikus.
Lukács Tamás kitért arra is, hogy amint azt az Alkotmánybíróság korábban rögzítette: "a gyűlöletkeltés, visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával" Ezért az emberi méltóságot, Izrael államot, vagy a II. János Pál pápa által "idősebb testvéreinknek" nevezetteket ért támadások nemcsak nem megengedhetőek, de minden ember el is ítéli az ilyen kijelentéseket - szögezte le.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke pártja október 23-ai nagygyűlésén meghirdette a "független Magyarország" programját. A 16 pontos programban szerepel a magyar föld alkotmányos védelme, az egykulcsos adórendszer megszüntetése, a csendőrség felállítása és a halálbüntetés visszaállítása, Magyarország kilépése az Európai Unióból, a privatizáció visszamenőleges felülvizsgálata és a jogtalanul szerzett magánvagyonok elkobzása, "a felső tízezer, a politikai szereplők és a cigányság vezetőinek" vagyonosodási vizsgálata és a nem igazolható módon szerzett vagyonok utólagos megadóztatása, valamint "a magyar föld védelmében a Magyarország és Izrael közötti társulási szerződés felmondása".
(MTI nyomán)