A Jobbik érthetetlennek és egyben felháborítónak tartja, hogy a Sopron történelmében sorsfordító, 1921-es nyugat-magyarországi felkelés és december 14-i népszavazás 91. évfordulójának ünnepségére a fideszes városvezetés az ultraliberális popbizniszman Geszti Péter fémjelezte Gringo Star nevű formációt hívja meg, hogy szórakoztassa a város polgári közönségét. Hogy lehetséges, hogy a balliberális hatalmi és kultúrszcéna által dédelgetett és 2005-ben Gyurcsány Ferenc által kitüntetett „polihisztor” a patriotizmus soproni ünnepén megbízást kaphat értéktelen művészetének népszerűsítésére? - teszi fel a költői kérdést a helyi Jobbik.

A hatágú sárga csillag jobban találna
Talán már jótékony homály takarja, hogy Geszti Péter a 2002-es országgyűlési választásokat megelőzően az SZDSZ választási kampány tanácsadójaként, az MSZP izraeli kampányvezérével, Ron Werberrel karöltve sikeresen tévesztette meg a választókat?
Nem emlékeznek, hogy hazugságokra épülő pr-technikáikkal véget vetettek az első Orbán-kormány regnálásának, amivel elősegítette a liberális erkölcsi és értékválságot, Magyarország tudatos eladósítását?
Geszti Péter nyilatkozta a Mazsihisz Szombat című hetilapjának kérdésére: „2002 előtt a közélet számos történésével nem tudtam egyetérteni. Azt gondolom, hogy a liberalizmus van olyan fontos számomra, hogy a szakmai munkámmal támogassam a hozzám legközelebb álló pártot, az SZDSZ-t.”
Elítéljük a fideszes városvezetés könnyűzenén keresztül is megítélhető kultúrpolitikáját, amely 2006-os hatalomra jutásuk óta látványosan nélkülözi a nemzeti oldal iránt elkötelezett művészek és produkciók városunkba hívását, saját rádiójában nélkülözi a legnépszerűbb magyar előadók közül a hagyományos értékeket közvetítő patrióta zenekarok sugárzást. Felszólítjuk a fideszes városvezetést, tegye nyilvánossá, hogy Geszti Péter a soproni adófizető polgárok adójából milyen összeget kap december 14-i soproni fellépéséért, és ezzel szemben milyen összeggel támogatja Sarkady Sándor legújabb, Sopron 1944/45-ös terrorbombázásairól szóló tényfeltáró kötetének megjelenését - írja közleményében Gőbl Gábor, a Jobbik soproni önkormányzati képviselője.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: