Sőt, nemcsak rasszisták, antiszemiták is - mindezt a bölcsességet a videó alapján a helyi cigány önkormányzat "élromájánának" tűnő rétor mondta el.
Miközben Markót Imre polgármester szerint közbiztonság kiváló, a cigány-magyar együttélés problémamentes a "Jobbik fővárosában", nagy kár azért az elszigetelt esetért.
Száva Vince cigány "jogvédő" azzal büszkélkedett közönsége előtt, hogy ő tiltatta be a Magyar Gárdát, és már több tízezer fajtárs kereste meg, hogy jönne megvédeni Törökszentmiklós bárányszelídségű cigányságát a szélsőségesektől. A Jobbik jelöltjeként a városvezetést elnyerő (a pártba be nem lépő, de néppártosodás-rajongó) polgármestertől pedig azt várja, hogy az MTI-nek küldött közleményekben nyilvánítsa nemkívánatos személyeknek a cigányerőszak ellen fellépőket.
Egy felszólaló kimondta a legkomolyabb, az egész nemzetgazdaságot veszélybe sodró cigány fenyegetést, amikor arra kérte a testvíreket, hogy a vonulás napján ne menjenek dolgozni.
Már csak az a kérdés, hogy ez a sok ártatlan cigány miért fél a bűnözők és a bűnpártoló ügyészség elleni hangoktól. Mintha annak idején is a Magyar Gárda verte volna valaha is a cigányokat, és nem a magyarokat sújtaná nap mint nap a cigányerőszak...
 A "náci anriszeministáknak" provokációra sincs szükségük!
Egy jellemző értelmiségi hozzászólás a Facebook-videó alatt.
Zoom
Kapcsolódó: