A Központi Nyomozó Főügyészség is megerősítette Gál György őrizetbe vételének hírét. 700 millió forint kárt okozhatott az adófizetőknek közösen egy vállalkozóval, de még ennél is többre törekedett a gyanú szerint.
A különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét, akinél házkutatást is tartottak - tájékoztatott a főügyészség szerdán.
Ahogy arról beszámoltunk: letartóztatták Gál György szabad demokrata önkormányzati képviselőt, a párt erzsébetvárosi frakcióvezetőjét. Azt írták: "úgy tudni, Gál Györgyöt egy ingatlanügy miatt tartóztatta le a rendőrség."
Az SZDSZ fővárosi választmányának elnöksége kedden felszólította Gál Györgyöt, hogy függessze fel tagsági viszonyát.
A főügyészség szerdai közleményében azt írja: a nyomozás eddigi adatai szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke és a vele együttműködő vállalkozó a VII. kerületi önkormányzatnak 700 millió forint kárt okozott, és további mintegy 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg.


Off-shore cégek közbeiktatással tettek szert haszonra

A gyanú szerint a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke 2002-től kapcsolatban állt azzal a vállalkozóval, aki az önkormányzat tulajdonában álló több lakóházat forgalmi érték alatt akart megvásárolni, majd a vásárlást követően - off-shore társaságok közbeiktatásával - rövid időn belül, jelentős haszonnal a már egyébként is érdeklődő külföldi befektetőknek értékesíteni - olvasható a közleményben.
Hozzáteszik: a vállalkozó elképzelésében a bizottság elnöke is jó üzleti lehetőséget látott, ezért azt támogatta.
A főügyészség közlése szerint az ingatlanok vételárára vonatkozó előzetes egyeztetésük alapján megállapodtak abban, hogy a vállalkozó projektcégeket alapít, amelyek a valós forgalmi érték alatti vételáron fogják megvásárolni a kiszemelt ingatlanokat. A vállalkozó az egyes cégekbe a bizalmas ismerőseit strómanként helyezte el.


Átverte a képviselő-testületet?
Mint írják, a vételárról történt egyeztetés során a gazdasági bizottság elnöke közölte a vállalkozóval, hogy mennyit kell a részére fizetnie azért, hogy az adott házat neki, illetve az általa alapított projektcégnek adja el az önkormányzat.

Ezután a gazdasági bizottság elnöke felvette a kapcsolatot az ügyletbe bevont értékbecslő cég vezetőjével, akit szóban felhívott arra, hogy mely ingatlant és milyen forgalmi értékre kell felértékelnie. A valótlan tartalmú értékbecslés felhasználásával a gazdasági bizottság elnöke az ingatlan valós forgalmi értékét tekintve a gazdasági bizottság tagjait, majd ezt követően a képviselő-testületet tévedésbe ejtette - ismerteti a főügyészség.
A megalapozott gyanú szerint ezzel a módszerrel nyolc önkormányzati lakóházat értékesítettek a 2003. és a 2004. évben - írják.
A közlemény szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke összesen 195 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a támogató segítségéért. Hozzáteszik: a gazdasági bizottság elnöke a főügyészség határozatai és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, tagadva a bűncselekmények elkövetését.
(MTI)