Miután Novák Előd a ferencvárosi választási bizottságban sorra leleplezte a csaló jelölteket, és már nemcsak a magunkfajták, hanem a baloldali média is el kellett ismerje erkölcsi fölényét, a Jobbik elnöksége most az Országos Választási Bizottságba is őt küldi harcba a csalók ellen. Pikáns részlet, hogy Novákot a házszabály korábbi megsértése miatt kitiltották a Parlamentből, hétfőn mégis hivatalos volt az Országházba. Itt a ferencvárosi csalók karikatúrájával színesített kampányfőnöki bejelentés, alább pedig Novák Előd utólagos közleménye.


Az Országos Választási Bizottságba a Jobbik delegáltjaként való beiktatásom alkalmából csak a hivatalos ceremónia után tehettem esküt a Szent Korona előtt, miután dr. Borsos Csaba országgyűlési főosztályvezető nem volt hajlandó ott megrendezni a pár perces ünnepséget. Így hivatalosan csak fogadalmat tettem, majd az esküt magánszemélyként.
A protokolláris részen Dr. Szigeti Péter OVB-elnök jelenlétében Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke előtt tettem fogadalmat, s ő nyújtotta át a megbízólevelet, miután az előzetes jelzéssel szemben Szili Katalin távolmaradt. A házelnök döntésének örülök, mert méltatlan lett volna olyan „közjogi méltóság” előtt esküt tenni a választási törvény betartatására, akit a múlt héten marasztaltak el választási törvénysértésért. Ugyanakkor ha egy alelnök is helyettesíthette őt, akkor indokolatlan volt eddig húzni az eskütételi időpontot, mert a Jobbik jogerős nyilvántartásba vétele óta így két OVB-ülésen sem vehettem részt tagként.
A Szent Korona kirekesztését a ceremóniából semmilyen jogszabály nem indokolta, de nem meglepő, hiszen újabban már a honvédek eskütételénél sincs jelen a másolat sem, csak a Magyar Gárda vagy a Nemzeti Őrsereg tagjaként lehet a Szent Koronára esküt tenni. A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint a jelenlegi, sztálini időkből itt ragadt alkotmány helyett szükséges új alaptörvényt is – a történelmi jogfolytonosság helyreállítása érdekében – a Szent Korona-tanra kell alapozni.
Novák Előd
a Jobbik delegáltja az Országos Választási Bizottságba
(jobbik.hu)