Annak ellenére kapja a támogatást az Eclipse, hogy volt vezetői ellen több milliárdos adócsalás ügyében nyomoznak. Az RTL szerdai Híradójának az eredetiség- vizsgálattal foglalkozó cégek egyesületének elnöke, Mádi Sándor jogász azt mondta, hogy nyílt levelet küldött az APEH elnökének, hogy így tiltakozzon emiatt. Az Eclipse nyerte el múlt év végén azt az 5 milliárd forintos tendert, amelyet az eredtiségvizsgálat informatikai rendszerének módosítására és üzemeltetésére írtak ki.
"A cég a mai napig üzemel, a hatósági kényszerintézkedést megelőző 2 nappal datálták az új cégvezető megbízását, akinek irányításával a lefoglalásokat követően azonnal új bankszámlát nyitottak" - olvasható a Mándi Sándor által az APEH elnökének küldött levelében. A cég most is működik, sőt az eredetiségvizsgálatot korábban végző cégeket képviselő jogász szerint több tíz milliót kap a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH). A szervezetnél sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták ezt az RTL Híradónak.
Az Eclipse ma is fent volt a köztartozásmentes cégek listáján, az APEH szerint azért, mert a cégnek nincs adótartozása. Az elektronikus közszolgáltatások hivatala korábbi közleményei szerint az eredetiségvizsgálatra kötött szerződés törvényes volt.
(FH)