A múlt hétvégén pánik tört ki a Nyugati téren található West-Balkán szórakozóhelyen. Három lányt agyonnyomott a tömeg: Először is részvétem a lányok családjainak. Mint apa összeszorul a gyomrom, ha csak rágondolok, milyen érzés lehet ez. Rossz emlékű ez a Nyugati tér, 2006-ban ott hajszolták és ütötték rendszeresen a tüntetőket Gyurcsány terror-hadai. Csoda, hogy már akkor nem halt meg ott valaki. Mint sok évig a szórakozóiparban dolgozónak, azért van egy-két gondolatom. Számtalan verekedést, balhét, sőt, még késelést is megéltem ebben a világban, de ezek sosem okoztak pánikot. Az emberek vagy rá se hederítettek vagy félrehúzódtak, de nem kezdtek fejvesztve menekülni. Itt ráadásul végül is nem is történt semmi. Felnőtt emberek azért mert valaki elkiáltja magát, nem esnek még pánikba (ha egyáltalán történt „elkiáltás”). Viszont ahogy hallom, itt jóformán gyerekek voltak. És ez az első probléma, ami már régóta elharapózott a szórakoztatóiparban bizonyos helyeken. A létszámnövelés érdekében jóformán mindenkit beengednek egyes klubokba, meg se nézik, hány éves az illető. Így aztán akár pornográf live show-kat nézegethetnek a 14-15 éves gyerekek a diszkóban. Ez az eset rámutatott a gyurcsányizmus egy újabb eszement szabálymódosítására. Az én időmben bizony a működési engedélyt meg kellett szerezni nyitás előtt, és ez így is volt rendjén. Az viszont igaz, hogy a hivatalosan meghatározott létszámkeretekkel – amit pl. az ülőhelyek számához meg hasonlókhoz kötnek – nem lehet a szórakozóiparban gazdaságosan működni. A lényeg, hogy most ésszerű szabályzást hozzanak létre, és ne az legyen, hogy a hatóság minden felelősséget áthárítandó, tönkreteszi a vállalkozókat a betarthatatlan előírásokkal. És itt van még a kábítószer kérdése, ami szintén terheli a szórakoztatóipart. Valamit ezzel is kezdeni kellene. A probléma sajnos ott kezdődik, hogy a legújabb zenei irányzatok már szabályszerűen igénylik a kábítószer-használatot. Eleve így vannak kitalálva. Ez pedig már átvezet a kultúra, nevelés és hasonló területekre.
A sukorói kaszinóügy kapcsán már 900 millió Ft kötbért követel az állam Joáv Blumtól: Követelheti nyugodtan, mert Blumy pajtás már árkon-bokron túl van. Az ellene folyó eljárás tárgyalásaira is nagy ívben tesz. Neki van hova mennie. Akármilyen gazemberségeket csinált is, a hazája megóvja, hisz a központilag meghatározott „felvásároljuk… stb.” projekten ügyködött ő is. Az jutott eszembe, hogy bezzeg én, aki pont Magyarország „blumizálódása” ellen lázadoztam, saját hazám tömlöcében sínylődöm. És ha menekülnék, vajon lenne-e olyan helye a világnak, ahonnan nem adnának ki? Nem valószínű. Hiába, ez a világ a blumoké, és nálunk is csak „kirakat felelősségre vonás” folyik sajnos.
Ivan Gasparovics szlovák köztársasági elnök szerint azért nem jó, ha a felvidéki magyaroknak magyar állampolgárságuk is van, mert „válsághelyzetben” hátrányos lehet: Mi másra utalhat ezzel, mint egy esetleges fegyveres konfliktusra? Ez az ember azt várja el, hogy az erőszakkal szlovák uralom alá kényszerített felvidéki magyarok egy, az ezeréves magyar földért folyó szlovák-magyar háborúban szlovák mundérban harcoljanak saját testvéreik ellen. Ki kéne már józanodni mindenkinek ebből a „légies határos” Európai Unióból. Különben is, ha „légiesek” úgyis a határok, akkor miért lenne baj, ha a magyarok lakta ősi magyar föld Magyarországhoz tartozna közigazgatásilag? Ha a szlovákok el akarnak oda látogatni, nyugodtan megtehetik. Persze csak fegyvertelenül, turistaként.
Attila királyunkról szóló film volt január 22-én este a TV2-n: Nem volt rosszindulatú mozi. Megpróbálta nagy formátumú uralkodóként bemutatni, de azért volt egy-két hamisítás benne. Először is miközben a rómaiak ruházata korhűen volt megjelenítve, a katonák felszerelése, egyenruhája szinte pompás volt, addig a hunok úgy néztek ki, mint az ágrólszakadt csavargók. Ezzel szemben tudott, hogy igen fejlett ötvösművészettel rendelkeztek, az előkelőbbek a legdíszesebb viseletekben voltak, a katonai győzelmeiknek köszönhetően volt is bőven vagyonuk erre. A filmben Attila volt az, aki díszesebb ruhájában kirítt a többiek közül, valóságban viszont köztudottan nem volt hivalkodó sem ruházatában, sem használati tárgyaiban, főembereinél szerényebben mutatkozott. Próbáltak a csatákban lovasíjászokat bemutatni, de így is leginkább gyalogosan harcoló hunokat jelenítettek meg teljesen hiteltelenül, sőt, maga Attila is „földönfutóként” rohangászott karddal a kezében. Isten kardjának sem sok köze volt sem a hun egyenes kardhoz, sem a magyar szablyához. Aetius és Attila nagy csatája is inkább római győzelemként volt beállítva, míg valójában a római sereg felbomlásával ért véget. De a legnagyobb csalás, hogy a következő évi itáliai győztes hadjáratot, Róma kegyelemért való könyörgését egy az egyben kihagyták, és Attilát e nélkül „sírba rakták”. Viszont legalább halálával kapcsolatban nem a „részegen az orra vérébe fulladt” verziót tálalták a nézők elé. Ezek is csak azt mutatják, hogy itt volna már az ideje egy hiteles, nagy formátumú film készítésének Attilával kapcsolatban, amiből a magyar hagyományőrzést nem lehet kihagyni. (Attila vagy Atilla? A magyar nyelv fonetikus, eszerint „Atillát” kéne írnunk, viszont a korabeli feljegyzések szerint „Attila”-ként írta nevét. Kérdés, hogy melyik a hamisítás. A magyar nyelv elég következetes, de Priskosnak sem volt semmi oka a névhamisításra.)
