Máris itt az első megrovás az új SZDSZ-nek a régitől: a Szadesz közismert leszbikája új kamuszervezete, a Szabad Emberek Magyarországért mögül vonja felelősségre az ifjú cionistákat, amiért "nem elég demokraták". A demokrata ugyanis - szerintük - nem ad közös interjút hazafias magyar párt szóvivőjével, és - főleg - nem marad a helyén, ha az ún. holokausztról nem a nagy öregek által lerakott "illemszabályoknak" megfelelően merészel a társaságában nyilatkozni valaki.
Úgy gondoltuk, a Humor rovatban éppen jó helyen van e háborgó közlemény:
A Szabad Emberek Magyarországért nyílt levele az LMP vezetőihez

Önök azzal az igénnyel léptek fel, hogy kísérletet tesznek a magyar politikai kultúra minőségének javítására, hogy megmutatják, lehet más a politika .
Előremutató, ha ez a másság a hazai politikai életet ellehetetlenítő sárdobálás és mocskolódás elutasítását jelenti. Semmiképpen sem jelentheti azonban az európai demokráciák egyik alapvető konszenzusának a megkérdőjelezését is.

Más, szerencsésebb európai országokban a demokratikus pártok semmilyen szinten és semmilyen módon sem állnak szóba szélsőjobboldali politikai alakulatokkal. Sőt - politikai ideológiájuktól függetlenül -, identitásuk meghatározó összetevőjét jelenti a szélsőjobboldali pártoktól való elzárkózás, egyfajta demokratikus karantén megteremtése.

Igen súlyosnak tartjuk azt, hogy pártjuk egyik választmányi tagja az origo-n április 23-i dátummal közös interjút adott a Jobbik szóvivőjével. A közös interjú ténye önmagában is felháborító. Ami azonban teljességgel tűrhetetlen és botrányos, hogy amikor a Jobbik szóvivője arról értekezett, a holokauszt nem a magyarság, hanem a zsidóság tragédiája, amelyhez így a magyarságnak nincs köze, akkor az Önök politikusa nem állt fel, nem hagyta ott az interjút, de még csak nem is javította, nem is igazította ki az elhangzottakat. Ehelyett zavaros fejtegetésekbe kezdett a nemzeti öntudatról.

Amennyiben Önök valóban komolyan veszik a magyar politikai kultúra, a politikai élet megújításának a szándékát, akkor legelső feladatként egyértelműen és világosan tisztázniuk kell a szélsőjobboldallal, a Jobbikkal kapcsolatos magatartásukat, azt a stratégiát, amit a Parlamentben követni kívánnak. Nem szimbolikus elhatárolódásokat, hanem egyértelmű magatartási kódexet, félreérthetetlen politikai magaviseletet várunk el egy olyan párttól, amely a magyar választók több mint 7 százalékának az akaratából részt vehet az Országgyűlés munkájában.
Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA)
(OS)
A szóban forgó videó: