Szokatlanul korán, február 3-án megtartotta sajtótájékoztatóját a következő évadról Alföldi Roberta, a Nemzeti Színház deviáns színképek iránt rajongó igazgatója. Itt többek között kijelentette: jó a viszonya a kulturális kormányzattal, senki nem közölte vele, hogy távozzon vagy az utódját keresnék, sőt, figyelemmel kísérik a színház programját. Ennyit az új országról és a forradalomról.
Ami a folyó évadot illeti, arról elhangzott például, hogy még az előző kormány csökkentette tavaly tavasszal, az évad közepén 1, 7 milliárdról 1, 450 milliárdra a Nemzeti Színház büdzséjét. Emellett a színház korábbi támogatója is visszalépett, ennek dacára nem kellett se áthidaló kölcsönt felvenni, se előadást elhagyni. A Nemzeti Színház egyébként működési formát váltott: zárt részvénytársaságból (zrt.) nonprofit zrt. lett, így az előadóművészeti törvény által garantált társaságiadó-kedvezménnyel járó „adománygyűjtésbe" foghat.
Ötven százalékkal nőtt a bérletek és tízezerrel a nézők száma, majdnem 95-97 százalékos a látogatottság. Tehát nem igazak azok a hírek, hogy pang a nézőtér. Alföldi szerint a legfiatalabbak teszik ki a nézők harmadát: ez körülbelül negyvenezer embert jelent.
A társulat a következő évadban annyiban változik: ide szerződik a Krétakör egyik alapító színésze, Nagy Zsolt, Rátóti Zoltán pedig nem lesz tag, mert idő közben a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója lett, de megtartja Nemzetis szerepeit.
Az idei programból egyedül a János vitézt veszik le a jövő évi műsorról. Noha hatalmas sikerrel mutatták be három éve, az előadást övező „hisztéria” megbuktatta a produkciót – mondta a téli hidegben sem fázó igazgató, célozva ezzel a nemzeti radikálisok által indított, János vitézt degradáló színdarab elleni indított offenzívájára.
Jövőre egyébként a klasszikusok évadját tervezik, kilenc bemutatóval: G.B Shaw Szent Johannájával indítanak, amelyet Moliere-től A fösvény követ, majd az Óz, a csodák csodájának „sajátos felnőtt” változata. Ez utóbbitól joggal tarthatunk, ha olvasóink közül valaki úgy dönt, hogy megnézi Óz „sajátos felnőtt” változatát, akkor annyit ajánlhatunk: lehetőleg kerülje el az olyan helyzeteket, amikor mások előtt kell lehajolnia.
Sütő Andrástól az Egy lócsiszár virágvasárnapja, Bródy Sándortól pedig A tanítónőt veszik elő. Az évadban két Shakespeare-premier is várható, az egyik a Hamlet, a másikat még nem tudni, csak annyit: Andrei Serban rendezi. Ifjúsági előadás a Náthán gyermekei és új helyszínen, a színpad alatt játsszák Osborne-tól az Ide nekem a hazafival! című darabot.
Vidnyánszky Attila többször is bírálta különböző cikkekben Alföldi előadásait. Újságírói kérdésre a Nemzeti direktora elmondta: nem reagál a debreceni Csokonai Színház igazgatójának nyilatkozataira. Megtette ezt Vidnyánszky Ludas Matyi-rendezésére a debreceni Jobbik. Ugyanazokat a jelzőket használták, amelyeket ő aggatott Alföldire.
Azt is megtudtuk, a Magyar Ünnep felemásra sikerült koprodukciója után a direktor egyelőre nem tervez együttműködést a Művészetek Palotájával. „Egy intézmény nem tud megsértődni” – mondta arról, hogy a Müpa 2010 novemberében egy nappal a bemutató előtt közölte: „technikai okok" miatt nem ad otthont az előadásuknak.
Összegezve: forradalom ide, új ország oda, a destruktív, devianciákat népszerűsítő kultúrterror tovább folytatódik Magyarországon.
(MTI, Nol nyomán Kuruc.info)