Végérvényesen eldőlt: Avram Iancu nevét fogja viselni a kolozsvári nemzetközi repülőtér, a Kolozs megyei önkormányzat ugyanis csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadta a névváltoztatásról szóló határozatot, csak a négy RMDSZ-es tanácsos voksolt a javaslat ellen.
A vita nem volt mentes a nacionalista indulatoktól sem, Horia Uioreanu megyeelnök nem éppen higgadt hangnemben közölte a PDL-s tanácsokkal, hogy nyugodtan javasolják az Avram Iancu név elhagyását, és akkor meglesz hozzá az RMDSZ támogatása is. Bár Alexandru Coroian PDL-s tanácsos azt kifogásolta, hogy a kolozsvári városi önkormányzattól, csak konzultatív jellegű engedélyt szereztek be, holott a kötelező érvényű engedélyre lett volna szükség a törvény előírásai szerint, az USL szerint ennyi is elég.
A kedélyeket Vákár István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke próbálta csillapítani, az RMDSZ-es elöljáró közölte: nem gondolja, hogy nemzetiségi problémát kell belőle csinálni. „Nem nemzeti probléma, hogy nem támogatjuk, hogy Avram Iancuról nevezzék el Kolozsvár légikikötőjét, azt szerettük volna, hogy a repülőtér Európa bejárata legyen” – csitította a felhevült többségi tanácsosokat Vákár István – ahelyett, hogy összeszedte volna magát, és kimondta volna: a magyarok számára elfogadhatatlan, hogy a több ezer fegyvertelen magyar haláláért felelős mócvezér nevét viselje a kincses város légikikötője.
Az elöljáró a tanácsülést követően a Krónikának úgy nyilatkozott: „ez volt kiadva az USL-s tanácsoknak”, ezért emberileg megérti őket. „Annyira nacionalista retorikába ment át ez az egész, hogy nem érdemes tovább élezni, nekünk úgyis csak öt szavazatunk van. Látszott, hogy a románság teljes egyetértésben ezt akarja, ha ők ezt megszavazták, mi mit tehetünk? Nekünk, Kolozs megyeieknek, kolozsváriaknak, székelyeknek, magyaroknak így is, úgy is a kolozsvári reptér marad” – próbálta bagatellizálni Vákár az esetet.
Azt persze ne várjuk, hogy Németh Zsolt vagy bármelyik másik balfasz felemeli ez ellen a szavát...
(Krónika nyomán)