A romániai legfelsőbb bíróság elutasította szerdán este a merényletkísérlettel megvádolt Beke István fellebbezését az előzetes letartóztatása ellen - közölte a Mediafax hírügynökség.
A jogerős döntés értelmében a kézdivásárhelyi férfi vizsgálati fogságban marad. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét december elsején, Románia nemzeti ünnepén vette őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó romániai ügyészség (DIICOT), amely szerint a férfi "házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen".
Zoom
A DIICOT közölte: az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészség szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészek petárdákat találtak a férfi lakásán.
"A hazai hatóságok hozzáállásában kell keresni az okot"
Szerda délután egyébként Kézdivásárhelyen immár nyolcadik alkalommal vonultak utcára a helybéliek, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi elnökének letartóztatása ellen tiltakozzanak, igaz, számuk napról napra csökken.
A körülbelül 150 tüntető a szokásos helyszínen, a Gábor Áron téren gyűlt össze, majd a tömeg a rendőrség és a bíróság épülete elé vonult.
Bedő Zoltán közíró felhívására Sepsiszentgyörgyön is tüntettek szerdán – becslésünk szerint legtöbb százan –, a prefektúra és a törvényszék épülete előtt pedig ismét elhangzottak a "Minden székely felelős minden székelyért", "Beke István ártatlan", "Hazug SRI" rigmusok. Szerdán a főszervező Bedő Zoltán mellett Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke is beszédet mondott a főtéren. Gazda úgy fogalmazott, az elmúlt évtizedekben a legnagyobb terrorcselekményeket a román hatóságok követték el, és úgy véli, Bekét mondvacsinált okok miatt hurcolták meg.
A Gyergyószéki Székely Tanács egyébként keddi keltezésű közleményében hatósági manipulációnak nevezte a történteket. "Évek óta tapasztalható, hogy a hatóságok aktív hozzájárulásával egyre erősödik az országban a kisebbségellenes hangulat. Üldözik a székely jelképeket és a magyar feliratokat, jogokat vonnak vissza, biztonsági kockázatnak nyilvánítják a székelyek autonómiaküzdelmét, a titkosszolgálatok pedig nyíltan szerepet vállalnak az autonómia kivívásának a megakadályozásában.
Amennyiben a kézdivásárhelyi fiatalember valóban robbantásra készült, annak az okát a hazai hatóságok hozzáállásában, illetve a nemzetközi szervezetek elnéző magatartásában is kell keresni. Az erőszak minden formája elítélendő, de ki kell mondani: ebben az esetben az erőszakot kiprovokáló hatóságok felelőssége igen nagy, és ha a hozzáállásukon nem változtatnak, akkor joggal lehet a helyzet romlására számítani" – olvasható a közleményben.
Az ügy kapcsán egyébként a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is bejelentette, tájékoztatja a nemzetközi közvéleményt az eljárásban tapasztalt rendellenességekről. A hírlevélben idézik Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök nyilatkozatait, akik konkrét bizonyítékokat és korrekt kivizsgálást követelnek az ügyben.
IÁ-mártírrá akart válni, de ő szabadlábon maradhat
Szerdán egy másik, a terrorizmussal összefüggésbe hozható ügyben is döntés született. A DIICOT úgy döntött, hogy nem kéri annak a 17 éves craiovai iskolásnak az előzetes letartóztatását, akit kedden dzsihadista propagandatevékenysége miatt vettek őrizetbe. Az iszlám hitre áttért iskolást ügyészségi felügyelet alatt vizsgálják tovább.
Zoom
Nem csupán szimpatizált az Iszlám Állammal, de a dzsihadista terrorszervezet mártírja szeretett volna lenni az a 17 éves craiovai fiú, akit kedden állítottak elő kihallgatásra az ügyészség bukaresti központjába – állította korábban a DIICOT.
Luigi Constantin Boiceát mintegy két órán keresztül hallgatták ki, majd ezt követően 24 órára őrizetbe vették.
A fiút szerdán pszichiátriai vizsgálatnak vetették alá, hogy megbizonyosodjanak arról, teljes mértékben értelmi képességei birtokában van-e. Mivel fiatalkorú, a kihallgatás során is jelen volt egy pszichológus.
A DIICOT ügyészei által nyilvánosságra hozott nyomozati anyag szerint a fiatal hajlandóságát fejezte ki arra, hogy az IÁ mártírjává váljon, vagy azáltal, hogy elutazott volna azokra a területekre, ahol a terrorszervezet tevékenykedik, vagy úgy, hogy a dzsihadisták utasítására öngyilkos merényletet követett volna el Európában. A DIICOT ennek nyomán fundamentalista iszlamista propaganda terjesztésének gyanúja miatt indított eljárást ellene.
A vádirat szerint a fiatal gyorsan végighaladt a radikalizálódás fokozatain, az iszlám vallásra áttérve csatlakozott az Iszlám Állam által képviselt radikális iszlamista és dzsihadista eszmékhez, saját feladataként elfogadva a terrorista cselekedetek elkövetését. Annak érdekében, hogy további híveket szerezzen az ilyen jellegű cselekedetek számára, rendszeresen terjesztette az internetes fórumokon az IÁ propagandáját.
Zoom
A DIICOT szerint Boicea az iszlámra való áttérést követően teljesen elfordult a családjától és a társadalomtól, és az Iszlám állam céljaival azonosult. A magához hasonló nézeteket valló radikálisokkal folytatott internetes párbeszédekből kiderül: fegyverek, golyóálló mellények beszerzéséről, valamint bombakészítésről értekeztek.
Mint arról beszámoltunk, a DIICOT – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – által gyűjtött megfigyelési adatok nyomán kedden ütött rajta a fiún. Boicea egy Gazda Islamica (Iszlám Gazda) című blogon 2014-ben arab nyelven vallott arról, hogyan vált muzulmánná, ahol az iszlám vallás felvétele után kapott nevén mutatkozott be. "A nevem Omár al-Farúk, 16 és fél éves vagyok. Ortodox kereszténynek születtem, és muzulmánná váltam, miután rátaláltam az igazságra" – olvasható a bejegyzésben.
Mint ecsetelte, egy Omár Hamádi nevű, románul jól beszélő ismerősétől hallott először a szíriai történésekről, ezt követően kezdett el foglalkozni a témával. Öt hónapi kutatás után rátalált egy videóra, amelyen a Bassár el-Aszad elnökhöz hű szíriai hadsereg tettei voltak láthatók, és ekkor – mint fogalmazott – rájött, hogy a kormányhadsereg "nem az iszlámot képviseli". Ezért elkezdett kutakodni a romániai muzulmánok után. Ekkor bukkant rá "nővérére", Damian Mayára, aki három hónapig oktatta az iszlám hit alapjaira, ezt követően pedig a fiú át is tért. "Köszönöm Allahnak, hogy minden rosszal le tudtam állni, az alkohollal, a dohányzással és a drogokkal" – írta.
(MTI - Krónika nyomán)