A nyári Kuruc.info-szerverleállítások miatt most közöljük - részben külső linkekkel - az előzményeit is annak az udvarias hangvételű vitának, melyet Tőkés László EP-képviselő indított el azzal, hogy a HVIM-et óva intette a szerinte szélsőséges, vállalhatatlan Jobbikhoz hasonló tevékenységtől. Portálunk számára eleve furcsa volt, hogy pont a jobbikosoknál radikálisabb, kevésbé szalonképes vármegyéseknek írja ezt a püspök-politikus.
Főtiszteletű Püspök Úr!

Mindenekelőtt szívből köszönöm a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz címzett üdvözlő szavait, amelyeket már régóta vártunk és nagy örömmel fogadtunk! Elnézését kérem, hogy elfoglaltságom miatt nem válaszolhattam hamarabb levelére, de az elmúlt hónapok igencsak bővelkedtek pozitív eseményekben, mint a hagyományt erősítő, Verőcén megrendezett VIII. Magyar Szigeten való cselekvő részvételem és sajnos negatív élményekben egyaránt, mint a bennünket augusztus 8-án, Kolozsváron ért soviniszta támadás, amelyről csatolva küldöm a beszámolót és az általam készített képeket.
Engedje meg, hogy a HVIM alelnökeként közvetítsem mozgalmunk vezetőinek üdvözletét és köszönetét mindazért a több évtizedes, szakadatlan munkáért, amelyet magyar nemzetünkért, az össznemzeti, ezen belül is különösképpen a partiumi és erdélyi magyar fiatalság erkölcsi, szellemi felemelkedéséért végez.
A Püspök Úrra mi példaként tekintünk mozgalmunk ifjúságával egyetemben, hiszen az Ön munkássága a megtartó hitnek, isteni kegyelemnek, a hazaszeretet hűségének és nemzetünk jogaiért való bátor kiállásnak különleges és örökérvényű történelmi példája. Ezt hisszük és valljuk. Az általunk választott Hit-Hűség-Bátorság jelszavak is ezen értékrendhez hivatottak vezetni a sorsáért felelős magyar ifjúságot a Szent Korona egy és oszthatatlan birodalmának teljes területén.
Köszönjük az építő kritikát is.
Mozgalmunk véleményem szerint az erősödés útján van, bár a 2006 ősze óta zajló, közéletet és meggyőződésem szerint történelmet formáló események a nemzeti-keresztény értékeket ellehetetlenítő, Budapestet megszállás alatt tartó globalista érdekeket kiszolgáló kormányzat terrorjával szembeni ellenállás csak megacélozta és összekovácsolta azt a növekvő erőt, amelyet ma a magyar nemzeti radikális szervezetek képviselnek szerte a Kárpát-hazában és amelyhez immár Európa számos országából csatlakoznak azon nemzeti szervezetek, akik példának tekintik a magyar feltámadásért folytatott harcot és vállvetve kívánnak velünk küzdeni: hiszen tudják, hogy a magyar nemzet feltámadása határozhatja meg Európa népeinek sorsát, ahogy meghatározta mindig is a történelem során. Valóban legfőbb ideje lenne, hogy Európa népei végre mozduljanak, és kardot rántsanak nemzetünk ügye mellett, amelyet évszázadok során akarva vagy akaratlanul elmulasztottak, de nekünk, magyaroknak létfontosságú mindent megtenni megmaradásunkért egy olyan világban, ahol az idegen érdekeket kiszolgáló budapesti és bukaresti kormányzat egymásnak ugrasztja a csonkahoni magyart az elcsatolt nemzetrészen élő testvérével, amikor a cigányokat magyar családok kiirtására uszítják.
Megmaradásunk életében mérföldkőnek tekintjük az idén, mozgalmunk által útjára indított Remény Háza Programot, amelynek célja magyar kulturális központok kiépítése a Kárpát-haza minden pontján, elsősorban az elszakított nemzetrészeken. Az első Remény Háza a Szerbiához csatolt bánsági Torontáltordán lett létrehozva.
A mai nemzeti és gazdasági válságban nem marad más választásunk, mint a jogos önvédelem és a mihamarabbi, valódi rendszerváltás. Elfogadhatatlan számunkra, hogy napjainkban épp az államalkotó magyar nemzet a legüldözöttebb saját szülőföldjén, szerte a Kárpát-medencében. Ezért küzd vállvetve a HVIM, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a nemzeti közakaratból életre hívott Magyar Gárda. Amiben mi előre megyünk például a Fidesz vagy az RMDSZ előtt, az a jelenlegi csonkahoni kormányzatot szolgáló moszkovita alkotmány helyett a történelmi magyar Alkotmány és a Szent Korona legfőbb közjogi státuszának visszaállítása. Úgy hiszem, hogy egy országnak mindaddig nincs jövője, ameddig nincs Istenre alapozott alkotmánya.
A XXI. századi magyar rendszerváltás minél hamarabb meg kell történjen, mert a budapesti-bukaresti prés embertelen, család- és nemzetellenes intézkedései elüldözik a szülőföldjükről a magyar családokat, szakembereket, vagy megfojtják, elkábítják azokat, akikből a jövő nemzedéke válna. Ezen okok miatt nincs időnk kivárni egy bizonytalan, jövőbeli fordulatot, és kezdeményezzük azt a rendszerváltást, amely a Kárpát-haza egész magyarságára kiterjed.
Megingott a bizalmunk a Fidesz politikájában, valamint pártelnökében, Orbán Viktorban, aki 2006. október 23-án magára hagyott nem csupán bennünket, de saját összesereglett híveit is. Majd mindezek után, lenyilasozta és megfenyegette a magyar önvédelem szerveződő mentsvárát, a Magyar Gárdát, mostani közleményében (nem tudjuk, ezúttal melyikre gondolt a szerző - a szerk.) pedig a nemzeti radikális oldal vezetőiről: Toroczkai Lászlóról, Budaházy Györgyről és Vona Gáborról állít zavaros valótlanságokat.
Ha a Fidesz vezető rétege ugyanazt az uniformizáló programot alkalmazza a magyar nemzeti oldalon, mint a nemzeti pluralizmusról mindeddig hallani sem akaró RMDSZ, akkor nem marad más választásunk, mint az Ön példáját követve alternatívát keresni, amíg nem késő, amíg van hová hazamennünk. Továbbá arra kérem a Püspök Urat, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz fűződő véleményét a Jobbik kommunikációja és tevékenysége alapján ítélje meg.
Annak ellenére, hogy a Fidesz vezetői elhatárolódnak tőlünk, így lehetetlenítve el a szervezeteink között megvalósuló közös nemzetépítést, mi mégis számítunk azokra a "magunkfajta" hazafiakra a polgári oldalon, akik hozzánk hasonlóan a rendszerváltozás és a rendteremtés hívei a Kárpát-medencében. Mi tehát nem elszakadni akarunk magyar testvéreinktől, hanem velük együtt szeretnénk véghezvinni azt a rendszerváltó folyamatot, amelynek eredménye mindannyiunk, gyermekeink számára biztosított ország, amelyben magyarnak lenni se nem hátrány sem pedig kiváltság, hanem történelmi jogfolytonosságunk által biztosított természetes életmód.
Ezért értek egyet Vona Gábor testvérünk, a Jobbik és a Magyar Gárda egyesület elnökének Püspök Úrhoz címzett levelével. Természetesen továbbra is számíthat ránk, ahogyan eddig is, nemzetünkért folytatott áldozatos munkásságát figyelemmel kísérjük és továbbra is segíteni fogjuk munkánkkal, véleményünkkel.
Köszönöm, hogy figyelmet áldozott levelemre, Isten áldása kísérje további munkáját!
Nagyvárad, 2008. október 14. 
Tisztelettel és honfitársi üdvözlettel:
Lokodi Ferenc Atilla
a HVIM alelnöke,
erdélyi szervezeteinek elnöke
(hvim.hu)

Vitaindító előzmény:
A HVIM levele Tőkés Lászlónak