"Krisztussal ezer esztendeig" - e jelszó jegyében rendezik az idei pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklatot, amelyen a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik, illetve a ferences rend fennállásának nyolcszázadik évfordulójáról is megemlékeznek - mondta Péter Artur, a csíksomlyói ferences rendházfőnök.
A csíksomlyói kegyhely őrei, a ferences szerzetesek (vagy, ahogy a Székelyföldön a nép nevezi őket: a barátok) az idén is felhívással fordulnak a zarándokokhoz, a kegyhelyet felkeresőkhöz. Felhívásukban hangsúlyozzák, hogy mindenkit szeretettel hívnak a búcsúra, híveket, papokat, szerzeteseket, politikusokat és más közéleti embereket egyaránt. Ez utóbbiakat azonban nem pártjuk és szervezeteik képviseletében, hanem "Istent kereső zarándokként" várják. Hangsúlyozzák: "Szeretnénk, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú megőrizze a búcsú jellegét".
A felhívás emlékeztet arra, hogy a zarándoklat lényege "az Isten imádása, a boldogságos Szűz Mária tisztelete, amelyhez hozzátartozik a zarándoklat, a kellemetlenségek elviselése, az áldozatvállalás, a bűnbánati gyakorlatok, a gyónás-áldozás, a szentmisén való részvétel". A felhívás szerzői hozzáfűzik: "Ezt a legfontosabb vallásos-lelki célt szem elől tévesztik azok a résztvevők, akik a búcsún való megjelenést egyfajta nemzeti bulinak fogják fel, vagy politikai pártok, csoportok zászlóival igyekeznek tüntetőleg felvonulni".
"Legyünk méltó örökösei őseink tiszta hagyományához" - olvasható a ferences barátok felhívásában, amely hangsúlyozza: a magyarság legnagyobb búcsújáról van szó, és szerintük kár lenne, ha csupán összmagyar találkozóvá válna. "Nem mellékes, hogy népünk, nemzetünk az Istent dicsérve, a Szűzanyát tisztelve találkozik egymással is a búcsún" - írják a barátok, akik szerint azonban ez a találkozás csak a tiszta hitben lehetséges.
Péter Artúr emlékeztetett arra, hogy a búcsú egyetlen meghívottja dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, az ünnepi szentmise ünnepi szónoka. Mindenki más zarándokként lesz jelen.
A házfőnök azt is elmondta, hogy már péntek délutántól fogadják a templomi zászló alatt felvonuló zarándokokat - a keresztaljákat -, este hét órától pedig szentmisét mutatnak be. Éjszaka virrasztás lesz a kegytemplomban.
Szombaton reggel fél hattól folyamatos áldoztatás és gyóntatás színhelye lesz a kolostor négyszögletű udvara, a búcsú jelvényeit és az egyházi méltóságokat körülölelő diákkordon fél tizenegykor indul a kegytemplom előtti térről a búcsú színhelyéül szolgáló Hármashalom-oltárhoz, a két Somlyó-hegy közti nyeregbe. Az ünnepi szentmise fél egykor kezdődik. Este hat órától csángó misét mutatnak be a plébániatemplomban, este héttől pedig szentmise lesz a kegytemplomban, éjszaka ugyanott virrasztást tartanak.
Vasárnap napkelte előtt szentmise lesz a Salvator-kápolnánál, majd reggel hét órától folyamatos áldoztatás és gyóntatás a kolostor négyszögletű udvarában. Fél tizenegykor ünnepi szentmisét mutatnak be a kegytemplomban.
A búcsút szervező ferences szerzetesek arra is felhívják a zarándokok figyelmét, hogy a kegytemplomba jobboldalt vonulnak be az újonnan érkező búcsúsok, és a baloldalon mennek ki. A Szűzanya kegyszobrához szintén jobboldalt haladva lehet fölmenni.
Az idén is több százezer zarándok jelenlétére számítanak a negyvenezer lakosú székelyföldi kisvárosban, Csíkszeredában, amelynek részét alkotja Csíksomlyó is. Emiatt forgalomkorlátozásokra lehet számítani a városban. Pénteken tilos gépkocsival megállni és parkolni a kegytemplomhoz vezető Szék útján, este hattól reggel hatig csak az ott lakók hajthatnak be, szombaton pedig teljes mértékben tilos lesz a járműközlekedés. A tilalmat vasárnap délután négy órakor oldják fel.
(MTI)