Még mindig nem hallgatták ki a két férfit, akit Újvidéken támadtak meg, mert egymással magyarul beszéltek.

A szerb csak "visszaütött"
 
 
Az újvidéki rendőrség közrendháborításnak minősítette az esetet, szabálysértési eljárást pedig csak Horváth Csaba ellen indítványoztak. Szabó Róbertet és Horváth Csabát azért támadták meg június 7-én este hét óra tájban Újvidéken, mert magyarul beszélgettek egymással az autóbuszban.
Róbert súlyos fejsérülést szenvedett, egyik szemén sérült a látása, felső fogsorát pedig teljesen kiverték. Miavecz Béla ügyvéd bűnvádi feljelentést tesz, reményei szerint pedig az ügyészség vizsgálatot indít az ügyben.
A rendőrség közleménye szerint a helyszínre érkező rendőrök H. Csaba (1988) és Sz. Róbert (1976) temerini lakosokat, a veterniki Dimitrije G.-t (1952) és feleségét, valamint a futaki B. J.-t találták ott.
A jelenlévőkkel folytatott beszélgetés során a rendőrökben az a gyanú fogalmazódott meg, hogy Csaba és Róbert a városi autóbuszban "verbálisan provokálták" Dimitrijét, a jármű elhagyását követően pedig fizikailag is megtámadták, a fejét és a testét ütlegelve. Dimitrije "visszaütött", végezetül pedig őt és Róbertet is mentőautóval a Vajdasági Klinikai Központba szállították. Az orvosok Dimitrije esetében könnyű testi sérüléseket állapítottak meg, míg Róbert elhagyta a sebészeti osztályt, elutasítva az orvosi ellátást. Csabát a szolgálati helyiségek egyikében alkoholtesztnek vetették alá. Ennek a vizsgálatnak alapján Csaba szervezetében 1,27 g/kg alkoholt mutattak ki. Mivel alkohol hatása alatt állt, és "emiatt fennállt a veszélye, hogy tovább folytatja a szabálysértést, ezért ott tartották". Ellene szabálysértési eljárást kezdeményeztek, mivel alapos a gyanú, hogy "megsértette a közrendről szóló törvényt".
A Magyar Szónak Miavecz Béla ügyvéd, a VMSZ dél-bácskai körzetének elnöke elmondta, súlyos eljárási vétség történt, az pedig, hogy ilyesmi hogyan történhet meg, és ki érte a felelős, valószínűleg nem derül ki. Az igazságügyi szervek, amint kiemelte, nem vallják be, ha valamit elrontanak. Nem a sértetteknek kell szaladgálni az ügyük után, nem nekik kell odaállni a rendőrök elé és elmondani, hogy mi történt, hanem az illetékeseknek kell végezni a munkájukat.
– A bántalmazott Szabó Róbert háromgyermekes apa és büntetlen előéletű. Nem vitatjuk el, hogy Csaba védte Róbertet, és azt sem, hogy ezért a sértegető Dimitrijét megrúgta. Ez egy önvédelmi kérdés. Tele van az ügy tisztázatlan dolgokkal és vétségekkel. Amikor pénteken, a sajtótájékoztató előtt a rendőrségen telefonon érdeklődtem az ügy után, az ügyeletes rendőr azt mondta, hogy hármuk ellen tettek kihágási feljelentést. A később kiadott közlemény már másról szól – mondta Miavecz Béla, aki szerint komoly változtatásokra lenne szükség az igazságügyben.
– Hiányolom, hogy nincs egy olyan szerv nálunk, amelyik követi a kisebbségek elleni támadásokat. Mély meggyőződésem, hogyha nemzetek közötti összetűzés történik, akkor azt a hivatalos állami szerveknek külön figyelemmel és sürgősségi eljárással kellene kezelni. Minden ilyen és ehhez hasonló esetben, amikor két nemzet között történik az összetűzés, alaposan feltételezhető, hogy nemzeti alapja is van a dolognak, vagy pedig kizárólag nemzeti alapon történt. A szerb igazságügy ezeket az ügyeket általánosan, sima verekedésként kezeli. Hiányolom, és itt elsősorban a minisztériumra, a titkárságokra gondolok, hogy nem követik figyelemmel ezeket az eseteket. Pontos adatokra lenne szükség: kiket vádolnak, kiket ítéltek el és miért, és hogy állnak az ítélet végrehajtásával. Erről nincs semmiféle kimutatás. Emellett vannak civil szervezetek, amelyek figyelemmel kísérik a nemzeti alapon történt összetűzéseket, viszont az az érzésem, hogy az állami szervek lenézik a munkájukat. Nincs együttműködés, és az állami szervek azok, amelyek rosszul kezelik ezt.
(Magyar Szó)