Magyarországról csak és kizárólag a hazai politikai közbeszédben jobboldalinak nevezett politikusok érkeznek – azaz fideszesek -, míg a romániai közélet szereplői közül azok, kik épp ráérnek. Tény s való, a tusnádi tábor rengeteget tett a román-magyar politikai párbeszéd előremozdításáért, s amíg a táborba olyan gondolkodók is ellátogattak, kiket a szellem kérdéseiben való meg nem alkuvás jellemzett, addig valóban, Kelet-Közép Európa legsikeresebb rendezvényének volt tekinthető. Az, hogy hol és mikor romlott el annyira a színvonal, hogy ma már csak Orbán Viktor kampányterepévé süllyedt, az jó kérdés, ez megérne egy külön tanulmányt, annál is inkább, mivel pompásan rávilágíthatna arra a ritkán kibeszélt témára, hogy az erdélyi és úgy általában az elszakított területeken élő magyarságnak, elég egy-két érzelmekre apelláló gesztus (nagy tetszésnyilvánítás közepette bejelentett ígéretek), látszatintézkedés (magyar igazolvány). Tusványos ma nem több, mint egy, a magyarországi politikumnak szánt egyszemélyes üzenőfal, ahol Viktor szép és csuda dolgokat jelent ki, megfelelő körmondatokkal fedve el a lényeget, és ehhez asszisztál jó néhány tehetségtelen erdélyi magyar politikus.

Paradox módon, míg Tusványost is elérte a hozzá hasonló jellegű rendezvények sorsa – évről-évre egyre kevesebbeket vonz a nagyon találóan Orbán-koncertnek nevezett vitafórum és Viktor-beszéd, ami örvendetes tény -, idén először valóban nagyot sikerült dobnia. Először látogatott hivatalban levő román államfő a rendezvényre, sőt, a nyílt színi párbeszédről sem visszariadva, vállalta a színpadon zajló vitafórumban való részvételt. Nézzük meg a három – egy tehetségtelen, egy középszerű, szürke és unalmassá vált, valamint egy minden hájjal megkent politikus szereplését, s rajtuk keresztül a tábor sehova sem vezető, valódi változásokat kieszközölő szellemi áramlatokat elnyomó jellegét.

Tusványos ősi főszereplője. A Vezénylő Tábornok úr idén sem hazudtolta meg magát, miután értékelte az EP-választásokon kialakult eredményeket. Körmondatokba bújtatva kijelentette, hogy Európa jobbra fordult, a baloldalnak pedig leáldozott. Ezt rajta kívül néhány ezer elemző és több százmillió választópolgár már észrevette, a mutyipolitika világában azonban ez számít egy „zseniális politikus” „kitűnő, történelmi” szónoklatának. Viktor-Viktor beszédére kár is pazarolni a szavakat, ugyanazokat a kommunikációs panelokat hozta, amit az anyaországi olvasók már annyira ismernek és unnak. Nem mulasztotta el bírálni a ballib tábort, gondosan elkerülve olyan tényeket, melyből egyértelműen kikövetkeztette volna a hallgatóság, hogy Magyarországot igenis felvásárolják, gyarmati sorba kívánják taszítani. Na de hát a Likud-párt elnökétől nem kell többet várni. Ahogy a mondás tartja: almafától ne várj körtét. Persze odavágott a szélsőjobboldalnak is, borzasztó, hogy ezek megerősödtek, de hát a liberálisok tehetnek erről is. E politológiai ellentmondást nem elemezte bővebben, igaz, a tőle elájult hallgatóság nem is igényelte ezt.

Azonban elhangzott egy, nekünk radikálisoknak is fontos ígéret: a jövendőbeli Orbán-kormánynak első intézkedései között szerepel majd a magyar állampolgárság kiterjesztése az elszakított területeken élő magyarok számára. Örömhír lenne, ha nem kéne aggódnunk amiatt, hogy pont az ellenkezője történik majd. Ugyanitt, Tusnádfürdőn, majdhogynem napra pontosan öt éve ígérte meg Viktorka a Székelyföld autonómiájáért küzdő erdélyi magyaroknak, hogy amennyiben Románia nem adja meg az autonómiát a tömbben élő magyarok számára, akkor a Fidesz nem fogja megszavazni Románia uniós csatlakozásának ratifikációját a magyar parlamentben. Az eredmény közismert: autonómiát sem akkor, sem azóta semmikor nem adott a román kormány, Viktorék viszont lelkesen szavazták meg szomszédunk EU-csatlakozását, anélkül, hogy bármit kértek volna cserébe, ahogy az a diplomáciában egyébként szokott és bevett gyakorlatnak számít.

Lehet, hogy jobban jártak volna az erdélyiek, ha Viktor nem ígér semmit? A múlt eseményeire és Viktor ígéret-betartásának az arányaira pillantva könnyen lehet, hogy egy éven belül bekövetkező óriási csalódás magvait vetette el a Tábornok úr.

Tusványosról szokták megállapítani, hogy milyen fontos szerepe van az erdélyi magyarságon belüli politikai ellentétek elsimításában. Ez magyarul azt jelenti, hogy az RMDSZ-től (melyet találóan neveznek a Románia Magyar Dúsgazdagok Szövetségének) eltérő politika semlegesítésén, és az irányított ellenzék megteremtésén fáradoznak.

Jól példázza a fentieket Tőkés László szereplése. A püspök úr még nem is olyan rég az erdélyi, sőt, talán a világ magyarságának élő lelkiismeretének számított, következetesen szót emelt a magyarság elnyomása, jogfosztottsága ellen, nem feledve megemlíteni a világban jelenlevő erkölcsi válság negatív következményeit. Aztán valami, valahol (talán épp itt, Tusnádfürdőn) és valamikor (tavaly, az inkább hírhedt, mint híres Markó-Tőkés találkozón) végképp elromlott. Tőkés László a romániai EP-választásokon az addig ősellenségnek számító, és kommunikációjában sokszor az ördögnél is rosszabbnak lefestett RMDSZ listáján indult egy újabb brüsszeli mandátumért. Ha ez nem volt elég a csalódáshoz, akkor Tusványoson a püspök úr rátett még egy lapáttal. Szidta az Összefogásnak nevezett tartalom nélküli politikai eseményből kimaradt Szász Jenőt és az általa vezetett Magyar Polgári Pártot, mondván, hogy őket is meghívták a nagy erdélyi összefogásba, ám ők nem jöttek. Igen, van az úgy, hogy az ember nem akarja szembeköpni magát, s láthatóan Tőkés László ezt nem érti. Miután a folyamatos ellenségkép-gyártással vádolta meg Szász Jenőt, a püspök úr a román államelnökhöz fordulva durcás kisgyerekként sorolta fel, hogy milyen hátrányokkal jár az, ha az ember magyarnak születik román közigazgatás alatt. Bár kétségkívül, mint helyzetelemzés megállja a helyét, két apróságot elfelejtett hozzátenni:

Az egyik: az erdélyi magyar politika jobb és balszárnya egyaránt nem ért el semmit az általa felsorolt problémák orvosolásában. Talán kis önkritikát gyakorolva kimondhatta volna azt, ami nyilvánvaló. Akárcsak a budapesti, úgy az erdélyi magyar politikai elit is elfáradt, korrumpálódott, lemaradt a felgyorsult világban, és a teljes lecserélésére van szükség. Ha nem lenne narancsbőrű a püspök úr, akkor azt is kimondhatta volna. Erdélyben a Jobbik helyi változatára van szükség!

A másik: bár folyamatosan a román szélsőségeseket szapulja, -sőt, az EP-választások után nem átallotta megjegyezni, hogy aki magyar és nem ment el az RMDSZ-re szavazni, az a Nagy-Románia Pártot támogatta -, ő személy szerint minden gond nélkül elfogadja kollégájának a magyargyűlölő román párt vezetőjét, Corneliu Vadim Tudort. Akivel az EP kulturális bizottságában együtt fognak dolgozni. Hogy nem lehet ezt másképp - mondaná egy narancsseggű? De igen, a Jobbik képviselői tudatosan nem választottak olyan frakciót, ahol magyarellenes erőkkel kéne közösen dolgozzanak.

Az sem az önkritikára való hajlamát bizonyítja, hogy miután örvendezett a Tismaneanu-jelentés felett, számon kérte a román elnöktől, hogy miért nem volt következménye a tanulmánynak. Szerencse, hogy a román elnök, talán tájékozatlanságból (amit nem hiszek), talán udvariasságból (feltételekkel, de ez inkább elfogadható) nem kérdezett vissza: hogyan állnak Önök magyarok a kommunisták megbüntetésével. Frunda, Verestóy, Markó kommunista nagykutyák párttársának talán jobban meg kellett volna gondolnia e kérdést.

(Tismaneanu-jelentés: a román emigráns politológus, közíró, a Szabad Európa Rádió román szerkesztőségének egykori tagja készítette el tanulmányát a romániai kommunizmus bűneiről. A tanulmány részletesen elemzi a kisebbségek ellen elkövetett bűnöket, kiemelve a csángók és a székelyek elűzésére, asszimilációjára folyatott bolsevik intézkedéseket. A jelentés rövidített, szerkesztett változatát ünnepélyes keretek között olvasta fel a román államelnök a bukaresti parlamentben, ahol C.V. Tudor, Tőkés László jelenlegi kollégája az EP-ben tiltakozott a leghevesebben ellenne.)

Kétségtelenül, ez az. Traian Basescu látogatása és a vitafórumon való részvétel azért is érdekes, mert az eddig leginkább magyarbarátnak tartott román államfő Emil Constatinescu sem vette rá magát egy hasonló lépésre, a magyarellenes román felhangtól való félelmében, holott előtte rendszeres látogatója volt a tábornak. Basescu nem az az elnök, akit a magyarok szerethetnek, de ez nem is baj. Nem az a dolgunk, hogy egy szerethető, ám a gyakorlatban nem intézkedő államfőnek örvendjünk (ilyen volt a már említett Constatinescu), hanem kihasználjuk azt, hogy a jelenlegi román államfő hajlandó az őszinte párbeszédre. Az anyaországi olvasóink számára egy kis ismertető: Traian Basescu magát jobbközép és kommunista-elles politikusnak tartja. Híve a központosítás leépítésének (a decentralizációnak), ami az eddig elvakolt bolsevik román politikai gyakorlattal szemben hatalmas előrelépésnek számít. Rendszeresek a multiellenes beszólásai, ám a román törvények értelmében – noha a magyar államfőnél lényegesen nagyobb tere van -, nem befolyásolhatja a kormány munkáját, amely évek óta a különböző pártok és érdekcsoportok harcában őrlődik. Ezekből az RMDSZ is derekasan kiveszi a részét. Bár nem híve az autonómiának, ellenzi azt, mégis, ő az az államfő, aki a legtöbbet járt Székelyföldön, aki eddig a legtöbb figyelmet fordította az erdélyi magyarságra.

Sokak szerint mindezt belpolitikai megfontolásból teszi, egyrészt hajt a megbízható szavazótábornak tartott magyarok voksaira, másrészt az RMDSZ-t próbálja ezzel gyengíteni. Az előbbi vád a román ellenzék részéről, míg az utóbbi Markó Béla és csapata szájából hangzik el rendszeresen anélkül, hogy a politika alapértelménél fogva megvizsgáljuk a kérdést: miért nem tudta ezt az erdélyi magyar politika a javára fordítani. A válasz és az RMDSZ-Basescu konfliktus lényegét talán jól tükrözi egy elnöki beszólás. Egy székelyföldi látogatása alkalmával az RMDSZ félfeudális rendszerben levő birtokának nevezte a székelyek által lakott Hargita és Kovászna megyéket. Tegyük hozzá: nem tévedett. Az említett, döntő többségében székelyek által lakott megyékben valóban az RMDSZ az úr, a bukaresti kormánytól érkező pénzek felett ők intézkednek, gyakran zsebre téve a fejlesztésre szánt összegeket, majd a magyarok - amúgy jogos és érthető románellenes érzelmeit kihasználva - Bukarest felé mutogatnak. Így (is) marad le Székelyföld nemcsak Európa, de Románia többi térsége mögött is.

Traian Basescu nem támogatja Székelyföld területi autonómiáját, igaz, egyetlen olyan román politikus sincs aki ezt tenné. Ez tény. Azonban az erdélyi magyar belpol alaptémájának számító önrendelkezés kérdésről álljon itt egy kis történet, amely pont Tusványoson esett meg az idén.

A román államelnök részvételével megtartott vitafórum alatt, többen „autonómiát” feliratú táblácskákat tartottak a magasba. Amikor eljött az idő, hogy a nézők kérdezhettek a meghívottaktól, akkor Basescu felhívott egy ilyen táblácskát a magasba tartó hölgyet a közönség soraiból, hogy mondja már el neki, mit ért ő autonómia alatt. A hölgy magyarországi, nem ért angolul, nem tudja mi az, hogy autonómia és halványan dereng neki valami a földrajzból, hogy talán Székelyföld nem egyenlő a teljes erdélyi területekkel. Szánalmas jelenet volt, a román elnök találkozója a degenerált, agymosott Viktor-vallásúval. Ilyenkor az ember elgondolkodik: hogy is várjuk azt, hogy komolyan vegyen minket a román politika? Hogy lehet az, hogy immár egy évtizede a közbeszéd mindennapjaiban felmerül az önrendelkezés kérdése, viszont még a magát nemzetinek gondoló polgártársunkkal sem tudtuk ennek a lényegét megismertetni. Ha lesz is autonómia ki fogja azt igazgatni, kikből fog állni a vezető rétege? Ha végigtekintek a Viktor-rajongók erdélyi bázisán, akkor csakis a székely bácsika tömör és frappáns véleménye jut eszembe, aki emígy foglalta össze a lényeget: a kutya változik, a lánc marad.

Befejezésül egy apróság: miután Orbán tolmácsolta rajongóinak, hogy mennyi minden közös tervük van a román elnökkel, közölte, hogy ő is Basescura szavazna. Arra, aki hallani sem akar az autonómiáról. Hogy egy ilyen, a Viktori nyelvet a román elnöki ülepbe mélyen betoló beszólásnak mi értelme/haszna volt, az rejtély. Az erdélyi magyar jobboldal - a Markó-Tőkés-Orbán triász által még szét nem vert része -, pedig arra kéri a választókat: az idei elnökválasztásokon ne támogassanak senkit, hisz nincs olyan, aki az erdélyi magyarság és a székelyek érdekeit képviselné.

Megállapíthatjuk: tökéletesen igazuk van. Erdély továbbra is egy tisztítótűzzel felérő székely Jobbik megjelenését várja. Tusványosról pedig most írtam először és utoljára. Jövőre már nem megyek, semmi értelme végighallgatni Orbán Viktor sehova sem vezető körmondatait, vagy megnézni, hogy miként mossa fel a padlót a jövő magyar miniszterelnökével a román államfő. A viktori ígéretekkel tele a padlás, a román politika meg nem Tusnádra való.