 |
A kettévágott faluról először egyik osztálytársától hallott, ezt követően elhatározta, személyesen keresi fel a falut, hogy meggyőződjön a valós helyzetről. „Két napig utaztam. Majd megérkeztem a faluba, és tényleg, hirtelen ott volt egy sorompó, és utána - már Ukrajnában - folytatódott a falu” – emlékszik vissza a rendező első élményére.
Jaro Vojtek a forgatás során fokozatosan ismerkedett a falu történetével, a helybeliek elbeszéléseiből sok mindenre fény derült. Többek közt kiderült, hogy a szelmenciek kezdetben csak ideiglenesnek gondolták a falu kettéosztását, és csak később jöttek rá, hogy ez az állapot nagyon is tartós. (Sztálin a főutca közepén vágta ketté a határral a falut. Annak érdekében, hogy az emberek ne láthassák egymást, a szovjetek építettek egy 20 láb magas fakerítést a falun keresztül, egy kis berlini falat. Átkiabálni tilos volt egymásnak családtagok számára is, büntetendő cselekedetnek számított.)
A kettéosztott falu két része közt teljesen megszűnt az átjárás, a híreket galambposta szállította, vagy dalba ágyazva szó szerint „áténekelték” a határ túloldalán ácsorgó ismerősöknek, rokonoknak az információt, miközben a mezőn dolgoztak.
A film egyik fontos mondanivalója, hogy, bár mostanság az átjárás a falu két része közt könnyebb, mint az elmúlt években, pláne évtizedekben volt, valami mégis visszavonhatatlanul megváltozott Szelmenc életében: a feltépett sebek gyógyíthatatlansága. „Azok a lelkek tulajdonképpen mára már holtak. Elmehetnek a határhoz, sőt, át is mehetnek, de már késő. Előbb a politikai, majd pedig a gazdasági hatalmi henger teljes mértékben elnyomta az egyes emberi sorsokat. És közben senki sem vette őket észre, mert értékteleneknek tartották őket” – mondja a film kapcsán a filmrendező.
2003. október 18-án az "ikerfalu" kettévágott székelykaput avatott.
Felirat a kisszelmenci fél székelykapun:
"Egy Szelmencből lett a kettő, egyesítse a Teremtő,
Áldjon Isten békességgel, tartson egybe reménységgel,
Mi reményünk megmarad, összeforr, mi szétszakadt,
Két Szelmencnek kapuszárnya falvainkat egybezárja”
Jaro Vojtek saját bevallása szerint azért forgatta a filmet, mert saját bőrén szerette volna tapasztalni az ott lakók személyes érzéseit. „Volt osztálytársam, Tibor, elment a faluból, az ő barátja öngyilkos lett, egy másik pedig csempészésre adta a fejét. Szerintem én is hasonlóan végeztem volna. Vagy csempész lennék, vagy már halálra ittam volna magamat, de biztosan rosszul jöttem volna ki az egészből” – vallja meg személyes érzéseit a filmforgatás során összegyűlt élményeivel kapcsolatban. A falu lakóinak valódi tragédiáját pedig abban látja, hogy miután lehetővé vált az átjárás a falu két része közt, tulajdonképpen elidegenedett egymástól a község „ukrajnai” és „szlovákiai” része. Az idősek ugyanis fokozatosan meghaltak, a fiatalok pedig már nem ismerik egymást, mert a hosszú évtizedek alatt, főleg az „ukrajnai” részen nagyrészt kicserélődött az eredeti őslakosság.
A dokumentumfilm érdekessége (megj: a tótoknak, nem nekünk), hogy a szereplők javarészt magyarul beszélnek, ami Jaro Vojtek szerint teljesen normális dolog, hisz Szelmenc lakossága magyar nemzetiségű. „Ha szlovákul beszélnének, bizony furcsán néznének ki” – érvel a film készítője, aki ugyan nem tud magyarul, de volt segítsége a forgatás során. (Megj: Ahhoz képest, hogy Vojtek normálisnak veszi, hogy a szelmenciek magyarul beszélnek, és még tolmácsa is volt a filmhez és a vágási munkálatokhoz, nem látta fontosnak, hogy a honlap magyar nyelven is megjelenjen.)
A Hranica (Határ) című film világpremierje 2009. október 28-án volt a Jihlaván rendezett Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, ahol elnyerte a 2009-es év legjobb közép- és kelet-európai dokumentumfilmjének járó díjat:
(Felvidék Ma nyomán olvasónktól)
A dokumentumfilm érdekessége (megj: a tótoknak, nem nekünk), hogy a szereplők javarészt magyarul beszélnek, ami Jaro Vojtek szerint teljesen normális dolog, hisz Szelmenc lakossága magyar nemzetiségű. „Ha szlovákul beszélnének, bizony furcsán néznének ki” – érvel a film készítője, aki ugyan nem tud magyarul, de volt segítsége a forgatás során. (Megj: Ahhoz képest, hogy Vojtek normálisnak veszi, hogy a szelmenciek magyarul beszélnek, és még tolmácsa is volt a filmhez és a vágási munkálatokhoz, nem látta fontosnak, hogy a honlap magyar nyelven is megjelenjen.)
A Hranica (Határ) című film világpremierje 2009. október 28-án volt a Jihlaván rendezett Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, ahol elnyerte a 2009-es év legjobb közép- és kelet-európai dokumentumfilmjének járó díjat:
(Felvidék Ma nyomán olvasónktól)
