Az ellentétek felszámolására szólította fel Kövér László az erdélyi Magyar Polgári Pártot. A magyar Országgyűlés elnöke szerint a pártnak rendeznie kéne viszonyát Tőkés Lászlóval - írja a Krónika című napilap.

Tudósításában a Kolozsváron megjelenő újság - akárcsak a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó és a sepsiszentgyörgyi Háromszék - megírja, hogy Bálint József, a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi elnöke sajtótájékoztatón számolt be arról a megbeszélésről, amelyet a polgári pártiak tartottak Kövér Lászlóval a hét végén Székelyudvarhelyen.
Tőkés lenne a pillér
Bálint szerint a fideszes politikus engedményeket kért az MPP-től, azt javasolta, hogy az összefogásra fektessék a hangsúlyt. Felhívta a figyelmüket, hogy a budapesti kormánypárt egységes magyar nemzetpolitikája csak úgy valósítható meg, ha kikerülik az erdélyi magyar politikai szervezetek közötti ellentéteket.
A sepsiszentgyörgyi politikus szerint Kövér kifejtette, hogy Tőkés László - aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke - az erdélyi szervezetek közötti együttműködés pillére kell hogy legyen, illetve az MPP vezetőinek be kell látniuk, hogy az erdélyi magyarságot az RMDSZ képviseli a román parlamentben.
A sepsiszentgyörgyi MPP-elnök azt a következtetést vonta le, hogy a pártnak rendeznie kell a viszonyát Tőkéssel. Az EMNT és az MPP csúcsvezetősége közötti viszony akkor romlott meg alaposan, amikor az EMNT 2009-ben magyar összefogás név alatt együttműködési keretet alakított ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ).

Szász másképp emlékszik
Másképp emlékszik viszont a találkozón elhangzottakra Szász Jenő, az MPP elnöke, akinek korábban a párt élére való újraválasztását ellenezte és kifogásolta a párt Tőkéssel való szorosabb együttműködést szorgalmazó szárnya.
Szász Jenő szerint a háromszéki politikusok félreértették a Kövér László által mondottakat, hiszen valójában nem a fideszes politikus szorgalmazza az együttműködést, hanem valamennyien úgy látják, hogy az EMNT számára az egyetlen járható út, ha visszatér a nemzeti oldalhoz. Szász szerint Kövér is úgy látja: elfogadhatatlan, hogy az EMNT párttá alakuljon. Hozzátette: ők nyitottak az együttműködésre a Tőkés László által vezetett szervezettel.
Az EMNT szerint ugyanakkor egyelőre akadályt jelent az együttműködésben, hogy az MPP legutóbbi kongresszusán megszavazták azt a kirekesztő határozatot, miszerint az EMNT-tagok nem lehetnek MPP-tagok is. "A párbeszéd feltétele az lehet, ha az MPP-kongresszus megszünteti ezt az EMNT-ellenes határozatot" - nyilatkozta a Krónikának Demeter Szilárd, Tőkés László sajtófőnöke.
(MTI)