"Éppen én javasoltam, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum kerüljön új alapokra, alakítsák át egy valóságos összefogás keretévé. El tudom képzelni, hogy nemes versenyben együtt tudunk működni a közös nemzeti célokért. Helyhatósági szinten egymással szemben is megméretkezhetnek a pártok, viszont országos szinten a már most veszélyben álló romániai magyar parlamenti képviselet megmentésére vállalkozunk, ha össze tudunk fogni az Erdélyi Magyar Egyeztető fórumban" – jelentette ki Tőkés László a Duna TV-ben arra a kérdésre válaszolva, milyen viszonyt tudnak elképzelni az RMDSZ-szel és az MPP-vel. Toró T. Tibor hozzátette: azt szeretnék, ha "egyenlő rangú és súlyú felek komolyan vennék egymást, nem úgy, ahogy az eddig történt".
A Kuruc.info 2010. október 5-én írta az alábbiakat a várható pártalapítás hírére reagálva:
Új erdélyi magyar párt bejegyzéséről döntött a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács választmánya. Aki esetleg furcsállja, hogy tegnap még Markó Bélával lengetett zászlót Tőkés László és az ő kezét szorongatta óriásplakátokon, jelezve, hogy ezzel az emberrel minden rendben, ma pedig pártot akarnak alapítani, azt "megnyugtatjuk": a volt püspök nem fog túlságosan eltávolodni az RMDSZ-től akkor sem, ha sikerül megalapítani a pártot - bizonyos időközönként (de a parlamenti választásra biztosan) újból létrejön majd az "összefogás" (értsd: osztozkodás), ebben pedig Tőkésék nagyobb súllyal tudnak részt venni majd, mint egy fantomszervezet vezetőiként, ráadásul mögöttük áll a hihetetlenül megerősödött Fidesz is. S hogy miért Markóval sikerült folyamatosan leülni az elmúlt években tárgyalni, nem az MPP-vel, de még az SZNT-vel sem? Nos, ez költői kérdés, mely magában hordozza a választ.
Úgy tűnik, az idő ismét bennünket igazol, bár a mostani nyilatkozatban a Magyar Polgári Pártról nem esik szó, így indulásból nem zárják ki a velük való együttműködést sem, de talán nem azért, mert egyáltalán szóba jöhet, hanem mert nem is része az úgynevezett egyeztető tanácsnak (melyet annak elleplezésére hoztak létre, hogy Tőkés csak egy európai parlamenti helyért tért vissza az RMDSZ-be, legitimálva és rehabilitálva annak vezetését, úgy állítva be a békülést, hogy az "összefogás" révén beleszólhatnak már az RMDSZ politikájába;  a közelmúltban ugyanakkor ő maga árulta el: Markóék még a legfontosabb kérdésekben sem kérik ki a véleményét). A jövő mindenesetre megadja majd mindenre a választ, olvasóink egyelőre nem túlságosan bizakodók - lásd szavazásunkat.
A Duna TV összeállítása, melyben megszólal Markó Béla és Szász Jenő is:
 
 
(Kuruc.info - Duna TV - Erdély Ma nyomán)