Szombaton Csíksomlyón tartották a székely népviselet, a székely dal, a székely tánc, a székely identitás és az imádság ünnepét.
Zoom
Az első Ezer Székely Leány találkozót Domokos Pál Péter néprajzkutató és a Szociális Testvérek szervezték 1931-ben. A rendezvényt a kommunista diktatúra éveiben betiltották, de 1990 után újra életre kelt, és azóta évente megrendezik.
A találkozóra idén is Székelyföld majd minden térségéből érkeztek résztvevők, akik táncukkal felavatták Csíkszereda felújított főterét, majd a csíksomlyói kegytemplomba vonultak. A szentmisén Böjte Csaba ferences szerzetes beszédében családalapításra, gyermekvállalásra és a szülőföldön való maradásra buzdította a jelenlevőket.
Idén az ünnepség házigazdája Csíkszentmihály volt, díszvendégként pedig Petrás Mária népdalénekes és Kóka Rozália mesemondó lépett színpadra. A szervezők szerint 1200 székely népviseletbe öltözött lány és asszony volt jelen a találkozón, a kiállításon pedig 85 kézműves mutatta be alkotásait.
Az estig tartó rendezvény résztvevői egy közös táncba is bekapcsolódhattak.
(Duna TV - Erdély Ma)
Frissítés: Az Online Csíki TV képgalériájából (fényképész: Szőcs Dénes):
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
(Forrás: Facebook)