Szombaton öt ember esett áldozatául az Egyesült Államokból importált "knock-out game" típusú játéknak Kolozsváron – számolt be az egyik román lap.

A kormány elhívhatná vendégelőadónak valamelyik bokszakadémiájára
Egy 16 éves bokszoló, Alexandru Macingo szombaton előbb a Párizs utcában ütött le három embert, majd néhány utcával odébb további két áldozatot szemelt ki magának, akiknek azonban sikerült elmenekülniük. Mint ismeretes, az Amerikában szinte kizárólag niggerek  által (és persze fehérek ellen) űzött  "játék" lényege, hogy a bántalmazó egyetlen ütéssel, eszméletlen állapotban juttassa földre az áldozatát.
Macingo két barátjának és egy 15 éves lánynak mutatta be a módszert, közös italozás után. Az első áldozathoz odalépett, egyetlen ökölcsapással földre teperte, majd két egyetemistát szólított meg. Az egyik az állkapcsára kapott ökölcsapástól összeesett, és beverte a fejét a járdaszegélybe. A másik egyetemista az arcába kapott ütést. Mindhárom áldozat kórházban van, kettejüknek 45-50 napos gyógyulási időszakra van szüksége, egyiküknek 20-25 napos kezelésre.
Macingo és barátai nem érték be ennyivel, néhány utcával odébb újabb áldozatokat szemeltek ki. A bokszoló felszólította a 15 éves lányt, hogy pofozzon fel az utcán beszélgető két kamasz fiút. Ezt a lány meg is tette, a fiúk azonban nem reagáltak az agresszióra. Akkor közbelépett Macingo, ám a fiatalok elfutottak, egyikük menekülés közben elvesztette telefonját. A telefont hétfőn zálogházba adta le a buta cigány, de mivel az áldozat már megtette feljelentését a rendőrségen, a készülék nyomra vezetett – így sikerült elkapni a tetteseket.

Az új "Mike Tyson", aki egy kicsit sem közveszélyes
A 16 éves bokszolóról edzője elmondta a helyi sajtónak, hogy ő a hazai ökölvívás "legújabb Mike Tysonja". A tréner az esetről a rendőrségen azt nyilatkozta, tanítványa "vagánykodásból" randalírozott. A kihallgatás során az is kiderült, nem az első ilyen eset, hogy Macingo vérben fekve hagy embereket az utcán, "játékból". Február 28-án ugyanis egy férfi ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, miután egy ütéssel földre teperték, és arccsontja, állkapcsa eltört.
Bár Macingót és társait a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezné, a Kolozsvári Törvényszék ügyésze, Marius Pantea Calin a szabadlábon való vizsgálódást rendelte el, mivel az agresszorok "kiskorúak, és nem minősülnek közveszélyesnek" (!).
(Maszol korrigálva)
Korábban írtuk:
 Kapcsolódó: