Számtalanszor idéztük már (lásd pl. EZT és EZT) Magyar (eredeti neve Ungár) Elemér cigányfajvédő szösszeneteit. Nézzük az ITT található legújabbat, amelyet nem mellesleg a szintén fajvédő zsIndex címlapon hozott le, így azonosulva annak tartalmával.

"A Magyar Nemzetben ma Seszták Ágnes úrasszony arról értekezett, hogy mostanában a történések konstans szereplője rendszerint a pofozó, rugdosó, köpködő cigány, ezért mindenki hallgat, vagy elfordítja a fejét. Mindez azzal a hírrel kapcsolatban tolult fel az újságírónő fejében, hogy Érpatakon, ahol ő is született, egy anyuka szidalmazta és megütötte a 15 éves ötödikes leánya tanárnőjét. Mint írja, nem érdekelné a hír, ha nem volna némileg érintett. Ebben a községben volt ugyanis köztiszteletben álló kántortanító az apja, ahol nagy szegénységben éltek a mélyen vallásos népek, még orvos sem volt a községben, de nem loptak, s a gyerekeik is tisztelettudóak voltak, nem volt ott szükség sem a körmösre, sem a nádpálcára. Karácsonykor az éjféli misén pedig boldogan fújták mindannyian, hogy: „Pásztorok, pásztorok, örvendezve…” Szóval idilli világ lehetett az a Horthy-korszak Érpatakon.

Cigányozni újabban alapvetően kétféleképpen szokás mifelénk. Burkoltan és nyíltan. Adva van például az a hír, amelyik szerint Szátokon rendőrök igazoltattak a minap egy személygépkocsit, amelynek ittas volt a sofőrje. Az utasok szembeszegültek a rendőri intézkedéssel, eközben többen mások is körbevették az intézkedő rendőröket, s a végén addig fajult az ügy, hogy a hivatalos közegeknek figyelmeztető lövéseket is le kellett adniuk. A Rendőrség honlapja részletesen és korrekten tálalta az esetet, így azt is, hogy egy személyt őrizetbe vettek (nem tudjuk, ül-e még?), azt viszont nem kötik az orrunkra, hogy mely népcsoporthoz tartozók voltak az elkövetők. Ami úgy vélem nagyon is rendjén való és dicsérendő lenne. Hiszen a Zuschlag ügy, Princz ügy, Tocsik ügy, BAUMAG ügy, Kaiser, illetve Weiszdorn ügy kapcsán sem boncolgatta senki a vádlottak esetleges hovatartozását. És a hasonló kiemelkedő bűnesetek még hosszasan sorolhatók lennének. Érdekel-e valakit is, hogy Szlávy Bulcsu, vagy Balla Irma gyilkosa, Fenyő kivégzője, Boros felrobbantója milyen nemzetiségű volt, magyar-e vagy esetleg valamelyik nemzeti kisebbség tagja?

Aztán persze mégis csak kibújik a szög a zsaruk zsákjából is, amikor a Rendőrség honlapjának szátoki közlése azzal a sajátos dicsérettel fejeződik be, miszerint „a kisebbségi önkormányzat vezetője a rendőri intézkedés során rendkívül segítőkész volt, és szerepvállalása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a helyzet normalizálódott  - annak ellenére, hogy a helyszín közelében szinte pillanatokon belül 80-100 fős tömeg verődött össze -, és  az elkövetők előállításra kerültek, anélkül, hogy kisebbségi konfliktushoz vezetett volna.”

A közlés tehát csak látszólag nem tesz említést az elkövetők faji identitásáról, hiszen a „kisebbségi önkormányzat vezetője”, s „a kisebbségi konfliktus kifejezések” még azon kevesek számára is nyilvánvalóvá teszik, mely népcsoportról is lehet szó, akik egyébként eddig esetleg nem tudták volna. Bármibe fogadjunk, hogy senki sem a lengyelekre, vagy a ruszinokra gondolt! A kisebbségi egyébként is gúnyos szinonimája a cigánynak. (Kuruc.info: rossz, aki rosszra gondol... esetleg Ungár úr rasszista?) Olyan, mint Moldovánál a mozdonyszőke, vagy a Kurucinfo-nál az ork, mokka, putris, stb.

Mostanában a jobboldali sajtó döntő része minden bűntettet nagyítóval vizsgál meg abból a szempontból, hogy rá lehet-e sütni azonnal a bélyeget, hogy cigányok voltak az elkövetői. A Tarnabodon a minap történt lövöldözés, és Molotov- koktélos gyújtogatás kapcsán a Kurucinfo már akkor tudta a tettesek származását és (uzsorakamattal összefüggő) motivációját, amikor még el sem fogták senkit sem. (Kuruc.info: 1.) egyeztetési hiba ["el sem fogták senkit sem"] az eredetiben – tud ez az Ungár, meg a zsIndex... 2.) Ungár hazudik. A Népszava és a Néphazugság volt az, ami elismerte azt, hogy cigányok voltak az elkövetők - messze azok "elfogása" előtt. Pofára estél, Ungár, de nagyon – megint kiderült, mekkorákat hazudsz!)

A jobboldal most már hosszabb ideje sulykolja az emberekbe azt az állítást, hogy létezik úgynevezett cigánybűnözés. A Magyar Nemzet mai száma az olaszliszkai megemlékezés kapcsán idézi Szegedi Csanád Jobbik alelnök ezzel kapcsolatos határozott állítását.

Az állítólagos cigánybűnözéssel összefüggésben azért jó lenne több más kérdésre is választ kapni. Teszem azt akár Szegedi Csanád úrtól is. Cigányok gazdagodtak–e meg a kártalanítások és privatizációk kapcsán? (Kuruc.info: igen, lásd a többszázmilliós lenyúlásokat cigány-holokauszt kapcsán) Cigányok tüntették-e el a Szovjet-orosz államadósságot? (Kuruc.info: de nem is igazi [lelki, beállítódásbeli] értelemben vett magyarok...) Cigányok soroltatták-e szőlőjüket értékesebb termővidékhez?  A cigányok vettek-e fel több százmilliós állami támogatásokat például szőlőtelepítésekre? Majd kivágásokra? (Kuruc.info: tessék mondani, mennyivel több kárt okoznak a cigányok által letarolt erdők?! Több nagyságrendnyi az eltérés!!) A cigányok építettek-e 40-50 milliárdokért völgyhidakat, síkvidéki alagutakat? (Kuruc.info: de nem is mi, magyarok. Ki is van hatalmon?!) Kilométerenként négymilliárdért – négyezer millióért! – autópályákat? Cigányok vásároltak-e méregdrága, sok száz milliárdos Gripeneket? Használhatatlan beléptető rendszereket? Selejt Combinokat? Kakaóbiztos számítógépeket? Postásbicikliket? Cigányok síbolták-e el a kétezer darab leselejtezett MÁV tehervagont? És a sor hosszasan folytatható anélkül, hogy egy cigánnyal is találkoznánk eközben. (Kuruc.info: zsidóval annál inkább. Gyakorlatilag kizárólag zsidóval. És a zsidóbűnözést próbálja a mi nyakunkba varrni Ungár...  Arról nem is szólva, amit annyiszor, de annyiszor hangsúlyoztunk:  A cigánybűnözés nem mindig az okozott kár miatt olyan nagy probléma, hanem az ember életminőségét teszi tönkre és a biztonságérzetét degradálja le. Megdézsmálják a kerted, elviszik a bringád az udvarról éjszaka, a gyerekedtől elveszik a pénzét ill. az apró értékeit, esetleg meg is verik. Ha ezért szólni mersz, akkor nyolcan-tizen megfenyegetnek, a családod kiirtását is kilátásba helyezve. Ha elmész a rendőrségre, széttárják a kezüket, segíteni nem tudnak. És ez még csak a jobbik eset... A rosszabb – és sajnos igencsak általános – cigánybűnözésbe az ember közvetlenül belehal. A "fehérbűnözésbe" [helyesen: a legtöbb esetben zsidó gazdasági bűnözés] nem.)

Tanárt pofon ütni természetesen nagyon csúnya dolog. Sőt, azért - jogosan - komoly büntetés is jár."

A cikkre érkezett kommenteket feltétlen ajánljuk elolvasásra. Érdemes hangsúlyozni, hogy egyre kevesebb és kevesebb fajvédő szól hozzá az ilyen írásokhoz – pédául éjjel fél egyig egyetlen egy ilyen hozzászólás sem érkezett az INNEN már ismerős, hótbuta weisz manfréd huba egy igen gyenge eresztésének kivételével. Egy fél évvel ezelőtt még hemzsegtek volna az ilyen típusú megnyilatkozások. Ma már nem. Vajon miért?
Egy jobb, érdeklődésre feltétlen számot tartó hozzászólás:

Manópapa 2008.10.20. 21:56:47
Egyszerű történet:
Még jó pár évvel ezelőtt az egyik királyi rádióadón volt egy beszélgetés "kisebbségi témában".
A riporter jó ötletnek tartotta hogy felhívják a New York-i rendőrfőkapitányt pár röpke mondat erejéig (a szöveget azonnal fordították is) A kérdés arra irányult, hogy vajon ott ahol többféle rassz is van (fekák, indiánok, sárgák, fehérek) vajon hogyan kezelik a "problémát". Ha köröznek valakit, hogyan írják le anélkül hogy "identitásában sértenék"?
A válasz rendkívül egyszerű volt: "Természetesen a körözés alatt álló személy bőrszínét is bemondjuk a hírekben. Máskülönben hogyan tudnák beazonosítani az elkövetőt az emberek?"
A riporter csak hebegett-habogott, hogy dehát így-úgy-amúgy. A rendőrkapitány meg azzal zárta le, hogy ez ugyanolyan külső tulajdonság mint a szem, vagy a hajszín, és nem érti hogy hol a probléma?
Jó kis műsor volt.
Ma meg szépen körbejárják a témát, mintha az emberek az elmúlt negyven évben nem pont úgy tájékozódtak volna, hogy a sorok között olvastak, és okosan hallgattak híreket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni hogy az emberek nem hülyék, viszont előítéletesek.
Ezzel a túlzott óvatoskodással egyébként csak még jobban szítják a cigánygyűlöletet, mert ha adott esetben fehér bőrű elkövető tör be egy nyugdíjas tanárhoz akkor is cigányra gondol mindenki.
Szóval tiszta vizet kell önteni a pohárba, mert spec ez a dolog ha New Yorkban működik, akkor itt is működne.
Szerény véleményem szerint.
Kapcsolódó: Fárasztó "érv": a cigányok azért bűnöznek, mert a magyarok is (cáfoltuk benne az ilyen és ehhez hasonló "érveket"; érdemes elolvasni, különösen azoknak, akik aktívan írogatnak ide-oda, és plusz "puskaporra", felhasználható érvrendszerre van szükségük)
Olvasó (okt. 22. 0.05): "Tisztelt Kurucok!

Ehhez a cikkhez csak annyi fűznék hozzá, hogy magyar "úr" (szigorúan kisbetűvel) igazán tanulhatott volna némi érveléstechnikát. A cikk második felében még a hülyének is feltűnik, hogy mennyire hibázik az összehasonlítás (tekintsük egyfajta érvelésnek). A képlet pofon egyszerű: a szerző valamiféle bűntudatot óhajt ébreszteni bennünk, ezzel "elkenve" a téma élét.

(Az "argumentum ad misericordiam" az olvasó részvétére, szánalmára vagy bűntudatára épít. Eléggé komoly hiba és talán a legkönyebb kiszúrni.) Ráadásul elkövet mégegy hibát, miszerint eltereli a lényeget az alap gondolatról, miszerint attól függetlenül, hogy ki mit csinál, létezik cigánybűnözés és az alapgondolat erre keres megoldást. A többi bűnelkövetés nem erre a lapra tartozik, tehát felesleges a fenti érvelést használni. Majd lesz egy cikk, ami a "fehér" síbolásról szól. Majd arra is reagálnak.

üdv.: P3tyka"

************

Ezen felül még egy jobb komment:

"MITMAGYARÁZOL? 2008.10.20. 23:18:03

Magyarországon mostanság kétféle ember van: Egy aki cigányellenes, egy meg az ilyen mokka-öko-magyar aki amolyan kis sejtelmesen odabújkál a cigánysághoz és jól beledörgözlőzik, majd büszkén kiáll a tömeg elé és mutogatja magát, hogy Ő a kis nyomulgatás után sem lett "koszos". Hát gratulálok.

Tudod a kis hasonlatásodban ott van a bibi, hogy a két példa illetve probléma teljesen más szinten létezik. Gondolom ha választanod kellene aközt, hogy jövőre 1%-al emelik az adókulcsot, vagy mondjuk 3 ork halálra szúr egy szüreti mulatság után 3 ezer forintért között, akkor a másodikat választanád, mert a magyar "gógyis és roppant elegáns" bűnözést magadra mint egyénre nézve legalább annyira veszélyesnek tartod ha nem veszélyesebbnek, mint az úgynevezett "cigánybűnözést".

A problémákat és megoldásukat tudod külön külön kell nézni. Az, hogy a politkusok minket támadnak egy nép problémája és a népnek kell megoldani a saját, jogszerű eszközeivel a cigánybűnözés pedig az egyén problémája és mivel az egyénnek mint olyannak nem ad a jog szinte semmilyen eszközt a kezébe, hogy a jelenlegi helyzetben hathatósan védje meg magát, ezért kénytelen az egyén egy felsőbb hatalomra támaszkodni és védelmet várni, de mivel ezt nem kapja meg, kénytelen (a média által is) NYOMÁST GYAKOROLNIi erre hatalomra, HOGY FELHÍVJA A FIGYELMET arra, amivel kapcsolatban FÉLNEK.

Kedves Cikkíró. Ma Magyarországon az emberek félnek. Magyar emberek, Magyarországon. Bárki ha beleszalad egy csürhébe inkább átmegy a másik oldalra. Nem azért mert undorodik a cigánytól, hanem azért mert fél. Az emberek félnek hazamenni, félnek elindulni, félnek sötétben járni. Én is félek és amitől az ember fél azt gyűlöli. És az, hogy egyre több helyen cigányoznak bánt? Egyre több helyen félnek és nem véletlenül.

Szóval köszönet azért, hogy úgy a Magyar Embereket lenulláztad, az "orkokat" meg a mennybe meg az ombudsman feje fölé emelted, meg rávilágítottál arra ma itthon mennyit sikkasztanak azok akik túl okosak ahhoz hogy 3 rongyért öljenek. Köszönjük, hogy a mi életünk és testi épségünk árán terézanyává avattad magad.

De lehet, hogy Te is csak félsz. Este kinyomtattad a kis cikkedet, innentől nálad lesz, szépen összehajtva, ha esetleg jönnek az orkok mutogathasd: Te ezt írtad róluk. És látod? Emellett az SZJA emelést is benyeled."

************

Valamint Tornyi Győző (róla lásd a Fideszes politikus átütő erejű nyilatkozata: a cigányság génállománya igenis bűnözésre predesztinál cikket) pár jobb, az ügyben telitalálat hozzászólását is idézzük a zsIndex cigánytopicból. Ez a "gondolatrendőrös" téma nagyon "ott van":

"Azért az mégiscsak egy magánbeszélgetés volt. Olyan, mintha néhány ember beszélgetne egy szobában! (Ők legalábbis ebben a hitben voltak.) Egy ilyen módon "beszerzett" bizonyítékot pl. a bíróság el sem ismer még bűnözőkkel szemben sem. (Nem megengedett módon beszerzett bizonyíték nem bizonyíték!) Nehogy már még egy magánbeszélgetés során se lehessen kiereszteni a gőzt! Egyenes út a gondolatrendőrség felé.....

A kérdéses az lehet, hogy nyilvánosan, az osztályban a többiek előtt hogyan viselkedik, beszél az illusztris társulathoz és társulatról, hogyan tanítja őket??

Ennek lehetnek konzekvenciái, egy ilyen formában "kihallgatott magánbeszélgetésnek" szerintem nem."

************

"Egy tanárnak nem illik így beszélnie. Illetlen volt, vagy voltak. Ennyi. De csak ennyi!!

Bár lehet, hogy én alapjában egy idióta barom vagyok. Annak idején ezt egy tanárom mondta rám, az osztály előtt!! Én hülye, ahelyett hogy kirugattam volna, ma is csak a hálát és szeretetet érzem iránta. Tagadhatatlan persze, hogy akkor rosszul esett. Annyira rosszul, hogy nem mertem többet megengedni magamnak, hogy ne készüljek fel megfelelően. Nagyanyám két egyforma frásza a példabeszéd mellett persze fokozta a hatást, Ő ugyanis rávilágított arra a nem elhanyagolható nüanszra, hogy szép dolog az önérzet kisunokám, de az se baj, ha van mire szerénynek lenned.

Tapasztalataim szerint meg annak a körnek akikről itt beszélgetünk, egyszerűen nincs mire sem büszkének, sem szerénynek lenni. És tudod, én itt a saját nevemen (Kuruc.info: Tornyi valóban a saját nevén ír) leírom azt, hogy általában azok a gyerekek akikről ilyen esetekben szó van, bizony csak azért nem a börtönök valamelyikének lakói, mert a magyar törvények nem engedik meg egyelőre a gyermekkorúak büntetését. És azt is nyugodt szívvel és lelkiismerettel merem leírni, hogy egy magánbeszélgetésben, ha nem engedheti ki a gőzt valaki, mert "lebukhat", bizony az a legsötétebb diktatúra, amit feltétel nélkül el kell söpörni!! Nem érzed paradoxnak a tolerancia jegyében gondolatrendőrséget működtetni? Nem érzed paradoxonnak, hogy a tanárát megütő gyereket nem rúgják ki azonnak az összes iskolából, sőt az intézmény igazgatója elkezdi a tanár felelősségét boncolgatni?

Nem érzed paradoxonnak pl. ezt: //www.youtube.com/watch?v=oHZwDW2ep-o&feature=related ?

Gondolod, hogy le tudod szoktatni az általa használ nyelvről, meg tudod változtatni az érdeklődési körét?

Ehhez képest kellene szerintem értékelni azt, hogy a polémiánk alapját szolgáltató pedagógusok tényleg illetlenek voltak. Abban a hiszemben, hogy magukban vannak..... "lebuktak". Valaki kémkedett utánuk. A gondolatrendőrség."

************

"Nem is kell kizárólag a tanárveréses esetekre koncentrálni. Barátaim, ismerőseim között rendkívül sok a pedagógus. Óvónőtől az egyetemi tanárig. Az óvodák és az általános iskolák vannak a legszemetebb helyzetben. Szemrebbenés nélkül köpik le a pedagógust, szemrebbenés nélkül jelenti be a gyerek a tanítónéninek, hogy "járasd csak a pofádat te büdös kurva, apám úgyis meg fog baszni!", aztán amikor a pedagógus (nagy nehézségek árán) behívatja a "kedves szülőket", akkor apuka még rátesz, hogy "nem gondoltam, hogy ennyire sürgős a tanító néninek!" És nem egyedi esetek, sajnos mindennapiak, mondhatni általános gyakorlat a cigányság körében.

Az igazgató meg szegény, szintén komoly tapasztalatokkal bíró tanerő, annyit tud tenni, hogy csóválja a fejét, hogy így nem illik viselkedni. Meg azt mondja a tanároknak, hogy meg ne buktassátok azt a barmot, mert tovább kell élveznünk a társaságát, nekünk is, meg a gyerekeknek is!

LIFE meg azzal jön, hogy a felsős nem tud olvasni, és ezért a tanító a hibás. Nem ám az a hatökör Magyar Bálint, aki betiltotta a buktatást az 1-4-ben, áááá dehogy. Az nem zavarja, hogy az osztály 90 %-a tud írni 2-ra, de a 10%-ot vinni kell magával. 2-ban meg már nem foglalkoznak vele, hogy tud-e, ott már más a feladat. Azzal sem foglalkozik, hogy az általa idézni szokott cikkben le vagyon írva, hogy a ped. hallgató mentor 3! gyerekkel foglalkozik, nem 30-cal. Meg az is le van ott írva, hogy a kicsengő úgy szakította félbe az interjút mint egy becsapódó bomba, mert mentorka rohant egyből az aulába, mert a mentoráltak meglógnak, széjjelfutnak mint a higany. Ebben az országban több mint 80 éve általános tankötelezettség van. Mindenkinek. 45 előtt a cigányokon kevésbé hajtották be ezt, mert nem voltak letelepedve akkora arányban mint ma. De a szocializmus alatt bizony gőzerővel számolták fel a vándorlást, (hiszen a szocializmus legnagyobb veszélyének azt tartották, ha valakik kikerültek a folyamatos ellenőrzés alól, márpedig a vándorló életmód alaposan megnehezíti a folyamatos ellenőrzést) azután meg a cigánytelepeket számolták fel, és iskolába kellett járni. Csak akkor még a tanerő verte pofán a nebulót, ha kellett, nem a kölyök a tanárt."

************

Végül Tornyinak nem a témához kapcsolódó, ámde szintúgy nagyon bölcs, LIFE-nak (Czirok Péter) címzett hozzászólása, amely annak a szokott dumájára (szegregáció-ellenesség; nincs munkalehetőség; nincs lakás) reflektál:

"Hát lássuk akkor a játékszabályokat:

Iskolázottság: 80 éve már, hogy tankötelezettség van! Mindenféle mantrád bukik azon, hogy a szerintetek szegregált iskolákból is kerültek, kerülnek ki olyan gyerekek, akik továbbtanulnak, akár a felsőfokig is. Nem csak magyarok, cigánygyerekek is! Az oktatás azok számára is ugyanaz , mint a lemaradók számára, hiszen egy helyről jönnek ki.

Foglalkoztatottság: Igaz, hogy a magyar társadalom minden tagjának kutya kötelessége önmagáról és családjáról gondoskodni, de a cigányság számára tartsuk már fenn a szocializmust. Nekik munkát KELL ADNI! Bár szerintem nem a munka hiányzik nagyon sokójuknak, hanem a munkahely. Magyarul az alibi.

Lakhatás: Dolgoztak, eladták magukat, a tudásukat, akaratukat, erejüket, kinek mi volt... Vettek lakást, házat..... Fizették, fizetik, még többet dolgoztak, mert be is kellett rendezni, fenn is kellett tartani, szépíteni, csinosítani kellett, kell. Nem lelakni azt, amiért 25 30 évre eladósodott, amiért túlórák ezreit kellett végig dolgoznia, hogy sokszor olyan fáradt volt hogy már "gyereket csinálni" sem volt kedve és ereje. De a cigányságnak adjanak lakásokat.

Na. Szóval. Most a társadalom igen jelentős része azon agyal éjjel és nappal, hogy miből figja kifizetni a barom kormánya által elfogadott gázszámlát, villanyszámlát, merthogy állat módon megszaladtak. Azon agyal éjjel és nappal, hogy miből teremtse elő a havi 5-10 ezerrel megnövekvő lakás törlesztő részletet. Na szóval! Ha ezekre még rákérdezel, hogy hát a cigányokkal mi lesz?? A helyedben nem csodálkoznék, ha nagyon leszarják ezt a problémát. Tudod kb. egy éven belül várhatóan minimum 100000-rel fog nőni a munkanélküliség. Ez SZÁZEZER olyan embert jelent, akik ÉRTENEK néhány dologhoz, és AKARNAK dolgozni!!"