Nem volt elég a múltkori BBC-hazugság, ill. a Neue Zürcher Zeitung mocskolódása, itt az újabb lejáratókampány a magyarok ellen. Nem kétséges, ki(k)nek a sugalmazására... Az MTI – Metropol egy az egyben átvett cikke következik.

A magyarok „fekete honfitársai” a Süddeutsche Zeitung-ban

Előítéletből gyilkosság címmel budapesti keltezésű írásban foglalkozott a magyarországi romák helyzetével pénteki számában a Süddeutsche Zeitung.

A német liberális napilap cikkének alcímében megállapította, hogy a romák és a magyar etnikum közötti viszony egyre rosszabb, aminek csak novemberben négy halálos áldozat a "szomorú bizonyítéka."

Az újság emlékeztetett arra, hogy a kapcsolatok a magyarok és "fekete" honfitársaik között eddig sem voltak jók, súrlódások és összetűzések korábban is voltak. A hivatalokban, illetve a munkavállalás terén (Kuruc.info:  nettó hazugság, amit hivatalos tanulmányok, statisztikák cáfolnak: lásd EZT) a romákkal szembeni diszkrimináció "normális esetnek" számít. Újólag azonban halottak is vannak (Kuruc.info: Tessék mondani, ebből hány esetben ölt meg magyar cigányt? Egyetlen egyben sem. Perssze attól még hazaárulóink félretájékoztatják a nemzetközi médiumokat...). A magyar közvéleményt azonban mindez aligha rázza meg - tette hozzá a Süddeutsche Zeitung cikkének írója.

A mindig is nehéz együttélés - amit a magyarok részéről a romák szidalmazása, az utóbbiak részéről pedig a nyomorból fakadó, erősödő lázadás jellemez - az utóbbi időben drámai módon kiéleződött - írta a lap, beszámolva a roma családok elleni támadásokról.

Az újság szerint a feszültséget szélsőjobboldali csoportok és a nemzeti konzervatív média szítja. A lakosság hét százalékát kitevő romákkal szemben tudatosan terjesztett szemrehányás az, hogy kizárólag állami támogatásból élnek, azaz a válság sújtotta kisemberek által befizetett adókból, ami ellenük hangolja az embereket. (Kuruc.info: hazugság. Ha csak ez lenne a baj velük, és nem bűnöznének, akkor nem utálnánk ennyire őket. De bűnöznek, válogatás nélkül megerőszakolnak, kirabolnak, legyilkolnak időset és fiatalt egyaránt...Érdekes, hogy “valamiért” ezt a bűnözői vonalat nem nagyon forszírozta az SD újságírója. Vajon miért? Tán csak nem azért, mert akkor az olvasók azonnal átláttak volna a szitán, és megértették volna, hogy nálunk is ugyanazért utálják a mokkákat, mint minden egyes másik, cigányfertőzött országban: a bűnözésük miatt?)

A Süddeutsche Zeitung szerint a roma kisebbség helyzete katasztrofális. Számos roma település szinte semmilyen infrastruktúrával nem rendelkezik, a 80 százalékos munkanélküliségi arány általánosnak számít. Ezért legtöbbjüknek munkanélküli segélyből vagy szociális támogatásból kell élniük. Néhány helyen azonban a hivatalok nem hajlandók kifizetni a szociális segélyt mindaddig, amíg az érintett nem végez rendszeres közhasznú munkát, ami - mint a bírálók hangoztatják - egyfajta kényszermunkának számít. (Kuruc.info: természetesen a cikkben a cigányok munkakerüléséről – lásd pl. EZT, EZT, EZT és EZT – egy szó nem esik.)

A romák nem kapnak hitelt, különösen nem létfenntartásra - írta a lap, megjegyezve: a roma családoknak uzsorások ajánlanak fel kis összegű hiteleket, amiért olykor havi 250 százalékig terjedő kamatot kell fizetniük. Ily módon a családok egyre inkább kis bűnözői szindikátusok áldozataivá válnak.

A Magyar Gárda „büntető jellegű” akciói

A Süddeutsche Zeitung ezt követően beszámolt arról, hogy a "nacionalista" Jobbik Párt "félkatonai" (Kuruc.info: ahogy azt már ITT bebizonyítottuk, ez nonszensz. Akkor lenne a Gárda az, ha emberi élet kioltására alkalmas fegyver lenne mindegyiküknél rendszeresítve, ésvagy hivatalosan a magyar kormány / Országgyűlés alá tartozna) csapata, a Magyar Gárda a romák által lakott településeken katonás felvonulásokkal, illetve romák elleni támadásokkal hallat magáról (Kuruc.info: pontosan hol és mikor támadt bárkire a Gárda? Hiszen még a balliberális Papp László Tamás is elismeri [fórumozóknak, bloggereknek, vitázóknak stb. kötelező jellegű cikk ITT], hogy a Gárda soha nem követett el törvénytelenségeket, és soha nem is fog. Na igen, ebben is hazudik a SD, pontosabban annak magyarországi súgói – Kállai, Mohácsi és a többi hazaáruló). Az újság "büntető jellegű" akciókat említ. (Kuruc.info: pontosan hol és mikor? Elmehet az SD a...)

A német lap idézte Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant, aki szerint a magyarok 70-80 százaléka "negatív" érzelmekkel viseltetik a romákkal szemben. A kisebbségekkel szembeni növekvő gyűlölet a magyarországi romákat jóval keményebben sújtja (Kuruc.info: vajon miért pont szegín romákokat  utálják az egész világon a leginkább? Csak van valami oka…), mint a többi népcsoport bármelyikét - fogalmazott az ombudsman, aki szerint mindez a 30-as évek németországi hangulatához hasonlítható.

A magyar állam tehetetlen

Az antiszemitizmus, a homofóbia és a cigányellenesség a konzervatív értelmiség széles köreiben ismét szalonképessé vált - jelentette ki a lap szerint Kállai.

A magyar állam tehetetlenül szemléli a fejleményeket - állapította meg a lap, egyszersmind utalva arra, hogy a magyarországi törvénykezés semmiképp sem kisebbségellenes, sőt, a környező országokkal összehasonlítva példamutatónak számít. Az olyan "soviniszta" alakulattal szemben azonban, mint amilyen a Magyar Gárda, Budapest még nem találta meg az ellenszert.

A fasizmus és a kommunizmus totalitárius korszakának az emléke miatt ugyanis a gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság olyan tág törvényi kereteket élvez, hogy a hatósági beavatkozás jóval nehezebb, mint más országokban - írta a Süddeutsche Zeitung.