Többször foglalkoztunk már Finnországgal; azzal, hogy ott a felnőtt cigány férfiak 50%-a börtönviselt, 68%-át ítélte/marasztalta el a bíróság és 92%-a került már a rendőrség látókörébe - azaz legalább a 92%-uk bűnöző. A finnek, bár – megtehetik, hiszen gazdag, tehetős országról van szó, a kátrányos helyzetűek aránya pedig még csak két ezrelék – tejben-vajban fürösztik mokkáikat, havonta több ezer eurónyi pénzt fordítanak / adnak minden egyes példányra/nak, nem nagyon vacakolnak, ha a saját érdekeikről van szó: szó nélkül teljes településekről, városokból tiltják ki őket, ha valahol betelik a pohár.
 
Nincs ez különbül az egyéb desktruktív, kultúrájában bűnöző kisebbségekkel is. Most két, több, mint tíz éve, gyerekkorától Finnországban élő és nevelkedett szomáliait utasított ki a Legfelsőbb Bíróság az országból, mivel olyan szinten bűnöztek, ami mindenkinél kivágta a biztosítékot. Erről beszél az egész ország már két napja (lásd pl. EZT) – a finnek túlnyomó többsége (ami a fórumokon is lemérhető) kifejezetten örül a döntésnek; a fajvédők, emberjogi aktivisták meg őrjöngenek.

Ezzel a Legfelsőbb Bíróság szerint is (!!!) precenendsértékű (!!!) ítélettel Finnország megerősítette helyét a buckalakókat kiebrudaló Olaszország, a határait azok előtt lezáró Kanada, a komplett városokat cigánymentesítő Spanyolország, a romák ellen a legkeményebben fellépő, törvénytisztelő (fehér) állampolgárai számára önvédelmi fegyvertartást engedélyező Szlovákia mellett. Az a Finnország, amely demokratikus berendezkedésére senkinek sem lehet panasza, és amelyet igazán nem lehet vádolni náci múlttal (lásd a II. VH-ban történteket; azt, hogy a zsidóikat nem voltak hajlandók kiadni Hitlernek, jóllehet szövetségesek voltak stb.)

Nem véletlenül hangsúlyoztuk a precedensértéket: az állami TV (YLE) adásában is elmondta a műsorvezető, hogy e döntés után minden hasonló esetben sokkal könnyebben megy majd a delikvensek kiutasítása.

Természetesen azt is el kell mondani, hogy annyiban más az olaszországi bevándorló cigányok és a Finnországba befogadott szomáliai "menekültek" helyzete, hogy a bevándorló romák anyaországában nem dúl (polgár)háború, míg Szomáliában (legalábbis annak egyes részein) állandóan. Emiatt sokkal könnyebb volt az olaszoknak kiebrudalni a kolompárnépességet. A finneket meg a bűnözővédő, fehérellenes fajvédők pont azért támadják (és azért van sokkal nehezebb dolguk, mint az olaszoknak), hogy ugyebár háborús övezetbe deportálják a rablógyilkos négereket. Persze ez utóbbi csak részben igaz, mert az ország északi, (viszonylag) békés részébe telepítik őket vissza.

Tessék mondani, ha Finnország mindezt megteheti az immár tíz éve(!) ott élő, feltehetően állampolgárságot szerzett szomáliaiakkal (ahhoz ui. alapesetben hat év ott-tartózkodás szükséges), akkor mi miért nem foszthatjuk meg állampolgárságuktól (és ebrudalhatjuk ki) a lincselő, élősködő, tolvaj, rabló, emberölő orkokat?

Apropó, külföldiek finnországi bűnözése: nézzük csak meg az ITT található, friss statisztikát. Kiderül belőle, hogy miközben Helsinkiben csak 8,3% a külföldiek aránya, azok a 2000-es években (2000 és 2007 közötti adatok alapján) az erőszakos nemi közösülések ("Raiskaukset") 41,4, a rablások ("Ryöstöt ja kiristykset") 31,8, a verekedések, verések ("Törkeät pahoinpitelyt / tappeluun osallistumiset") 17,6 és a gyilkosságok ("Murhat ja tapot") 14%-át követték el (bal alsó grafikon, jobbról balra haladva; narancs a bevándorlók, kék a finnek színe; további magyarázat: "Yhteensä" = összesen; "Ulkomailla syntyneet" = külföldön születettek; "Suomessa syntyneet" = Finnországban születettek; "Syntymämaa ei tiedossa" = nincs infó arról, hol született). Bár a helsinki külföldieknek csak egy része (6,1%-a) szomáliai néger "menekült" (lásd a számarányokat a jobb alsó grafikon alatt), ezen bűntények elkövetői között számarányukhoz képest erősen felülreprezentáltak, különösen az erőszakos nemi közösülésben. Ez utóbbi nem meglepő: mint tudjuk, a néger-muszlim kultúrában, vallásban a nő nem ember, hanem haszonállat, amely bármikor "használható". Kb. ugyanúgy, ahogy egy cigány számára a gádzsó alsóbbrendű, amely, amellett, hogy őt eltartani köteles, bármikor legyilkolható, megkéselhető.

A finn állami TV híradójának tegnapelőtti adása (az anyag ITT nézhető meg a köv. egy-két hét folyamán; lásd az első blokkot) igen bőven foglalkozott a témával. Mivel a program, akárcsak a vezető finn napilap, a Helsingin Sanomat, balos (de azért még mindig kevésbé elfogult, mint magyarországi megfelelői: pl. a cigánybűnözéssel, a Gárdával kapcsolatos tényeket egy az egyben letagadó Néphazugság és társai – lásd pl. a Tóth Ákos-féle hazudozásokat, csúsztatásokat), ezért főleg a fajvédő, ill. emberijogi oldalt szólaltatták meg; a velük, természetesen, homlokegyenest eltérő véleményű utca embereit ("jó, hogy kiutasítják őket, mert így a mindennapi, utcai közbiztonság erősen javul") csak röviden.
Ahogy várható volt, a fajvédők, a bevándorlókat, parazitákat, bűnözőket képviselő szervezet szintén szomáliai néger vezetője, a megszólaltatott néger iskolások mind-mind arról nyafogtak, hogy ez a döntés úgymond nem old meg semmit, és semmi értelme. (Ezt mondjátok a kirabolt, megkéselt, megerőszakolt, ill. a jövendőbeli áldozatoknak is, jó?! Meg azon ezreknek, tízezreknek, akiknek az életminőségét ez a két degenerált erősen csökkentette azzal, hogy tőlük félve nem mertek pl. a parkban vagy este, éjjel az utcán sétálni!) Sajnos a TV ezt kommentár nélkül hagyta, és az elhangzott, felháborító duma ellensúlyozását, ellenvéleményeket tolmácsoló "utca embere"-riportokkal, nem is igazán kísérelte meg. Természetesen ez nem változtat azon a tényen, hogy a rendőrség, ill. a bíróság a helyzet magaslatán állt.
A megszólaltatott, rossz finnt beszélő szomáliaiak közül a durvábbak egyenesen azt mondták, hogy ez a bűnözés bizony a finnek hibája, mert miért nem iskolázzák szegényeket, miért nem adnak nekik munkát (ismerős "érvelés", mi?). De még a finomabbak sem hajlandók elismerni, hogy "igen, a mi 'kultúránk' olyan, hogy számunkra a (fehér) nő csak szabadon megerőszakolható préda, a fehér meg szabadon kirabolható állat", hanem helyette nyomatják a számunkra is oly ismerős, toleranciára felhívó szöveget. Mint például "a finneknek meg kéne ismerkedniük a szomáli kultúrával" és hasonlók. Ez a "kultúra" "fényesen" bizonyított Szomáliában: lásd az ország gazdasági és politikai helyzetét, háború, egymás irtása, éhínség.

Persze az adásban egy-két érdekes tény így is elhangzott; pl. az, hogy a szomáliaiak körében, bár általában legalább 10 éve élősködnek a finn adófizetőkön (amely idő alatt a nyelvet – vagy az angolt, ill. a svédet –, ill. egy szakmát igazán jól elsajátíthatták volna), még mindig igen magas, 39%-os a munkanélküliség – ami több, mint négyszerese a finnekének. A blokk átlag háromszor magasabb szomáliaibűnözési arányszámot említett a finnekhez képest.
Kuruc.info - Arppi S.