Gyakorlatilag minden napra jut hír arról (legutóbb pl. Miháldon), hogy a cigányok az őket is ellátó mentőket, ill. tűzoltókat megtámadják / meglincselik / megölik, „jobb” esetben meg „csak” kifosztják.

(Apropó, cigány-ellátás. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy retkesék azért is kihívják magukhoz a mentőt, hogy aztán azt ingyentaxiként használják. Mindezt a mi pénzünkből – miközben lehet, hogy erre a „taxira” máshol sokkal nagyobb szükség lenne. Sebaj, lesz itt még Jobbik-kormány, ami kőkeményen oda fog csapni az ilyeneknek is...)

Nos, orkjaink megint alkottak. A Sonline cikke alább. Figyeljük meg a következő megfogalmazást: „ha netán – finoman fogalmazva – közbiztonságilag problémásnak mondott helyszínre szólítja őket az élet, akkor lehetőség szerint a járművezető az autó közelében marad. Így próbálják elkerülni a gépkocsifeltörést.” Vajon mi lehet ez a közbiztonságilag problémásnak mondott helyszín? Csak nem a cigánytelep? Nem, az biztos nem, hiszen, mint tudjuk, mokkáink még csak véletlenül sem bűnöznek. Biztos a svábokra utalt a szerző…

Riasztásra hangolt tolvajtempó: feltörték a mentőt a betegnél

Amíg a mentősök felmentek a betegért, azalatt feltörték az esetkocsit; a tolvaj egy GPS-t emelt el. A somogyi egységeket sem kerülték el a fővárosihoz hasonló esetek.

– Betörték az ablakát és kiloptak egy GPS-t a mentőkocsiból – tájékoztatta portálunkat Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs és pr-igazgatója. A pénteki, fővárosi eset kapcsán annyi tudható: a személyzet épp betegellátást végzett. Egy tizedik emeleti lakáshoz riasztották a csapatot, s mikor a beteggel visszatértek a kocsihoz, betörve találták az ablakot. A műholdas helyzetmeghatározó – a tartozékokkal együtt – hiányzott. A rendőri helyszínelés miatt a beteget végül egy másik mentőautó szállította a kórházba.

– Nekem senki ne magyarázza be, hogy saját célra lopták el a GPS-t – kommentálta a történteket egy somogyi mentős. – Gondolom, jó pénzért elpasszolják. Csakhogy elgondolkodtató az ügy. Ma a GPS-t nyúlták le, holnap talán a mentőautóba vágják magukat és elszáguldanak?

Egyre inkább úgy látszik: nagy veszélynek van kitéve az a tárgy, ami nincs a vörös izzás állapotában és könnyebb egy villamosnál. Szerémy György nyugalmazott megyei mentőfőorvos élénken emlékszik, amikor Kaposváron a közelmúltban tűnt el egy GPS. A tettest persze nem találták meg, az eset után azonban a korábbinál is körültekintőbben dolgoztak. – Sok kolléga nyilván abban a hitben van, hogy a mentőautót nem bántja senki – jegyezte meg. – Nos, ez a tétel egyre kevésbé áll meg. Arra is jól emlékszem, amikor korábban egy alföldi klinika udvarán parkoló mentőkocsit pakoltak ki. Az egészségügyi felszerelésen kívül mobiltelefont és a sofőr cigijét is eltüntették. Sajnos, ide jutott a világ.

Néhány ezer forint és személyes iratok; ezt zsákmányolták pár éve egy kaposvári betegszállítótól Kaposváron. A gépkocsivezető duplán balszerencsés volt. Nemcsak anyagi kár érte; aznap nem dolgozhatott, mivel a jogsiját is elvitték.

Bődör József, a kaposvári Pannon Mentő Kht. ügyvezetője azt mondta: az esetből valamennyi sofőr tanult. Azóta éjjel-nappal bezárják a gépkocsi ajtaját. Akkor is, ha csupán egy percnyi dolguk van. – Az esetkocsi nagyjából 15 millió forint, az EKG-berendezés ára másfélmilliónál kezdődik, sok százezret ér a defibrillátor és jelentős összegbe kerül a lélegeztetőgép – sorolta a mentőautó tartozékait egy kaposvári mentős. – Csoda, ha ilyen esetek után úgy vigyázunk a kocsira, mint a szemünk fényére? – tette fel a kérdést. S ha netán – finoman fogalmazva – közbiztonságilag problémásnak mondott helyszínre szólítja őket az élet, akkor lehetőség szerint a járművezető az autó közelében marad. Így próbálják elkerülni a gépkocsifeltörést.

 – Jó rádiónk van, GPS-nyomkövetővel látják el a csapatot, sőt, baj esetén megnyomhatjuk a pánikgombot is – magyarázta a mentős. – Ha támadás érne, azonnal jelezzük a bajt. Erről a kaposvári bázis és a budapesti központ is rögtön értesül. Csakhogy az alattomosan dolgozó tolvajok ellen még nem találták fel az ideális védekezési módszert.
Ezt sajnálja Bodó László, a Kaposvári Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület (Kötél) parancsnoka is. A somogybabodi off-road parádén fosztották meg mobiljától. – Egy terepjáró a dagonyában felborult és épp egy fiatal hölgyet igyekeztünk kimenteni – idézte fel az eset. – A feladatot megoldottuk, ám amire visszaértem a kocsimhoz, hűlt helyét találtam a mobilomnak. Bosszantott, hogy ellopták a telefont. Igazán azért voltam pipa, mivel ezzel együtt több mint 300 szám is eltűnt. Legalább fél évbe tellett, amíg valamennyi telefonszámot  pótoltam.

A pesti GPS-lopás már szombaton délelőtt téma volt egy fővárosi szakmai rendezvényen, ahol a Kötél parancsnoka is részt vette. Bodó amondó: sajnálatos, hogy egyesek ilyen alantas dologra képesek. – Léteznek jogszabályok, szerintem a tolvajok ellen ezeket keményen alkalmazni kellene  – folytatta. – Amennyiben súlyosan megbüntetik őket, akkor az minden bizonnyal sokak számára elrettentő lehet.

A tűzoltók is védik a vagyont

Fényképezőgép, mobilok, adó-vevők – a tolvajok kíváncsiságát feltehetően ezek is felkelthetik, ezért a kaposvári tűzoltók nagy becsben tartják a „kincstári vagyont". Gulyás László parancsnok-helyettestől tudjuk: náluk minden reggel átadás-átvétel van. Tehát ha valami eltűnne, az legkésőbb másnap reggel kiderülne.
Indokolt az éberség, hiszen hatalmas értékekről van szó. Egy gépjárműfecskendő ára megközelíti a 140 millió forintot, s akkor még szóltunk a rengeteg egyéb berendezések áráról. Az alezredes a mentőket ért lopás kapcsán úgy fogalmazott: megbotránkoztató az eset.