További részletekkel szolgál az alábbi cikk az ITT már tárgyalt gyilkosságról. (A legalul található videóban nincs sok érdekesség; csupán a teljesség kedvéért raktuk be.)

Tíz baromfit és pár tojást ért Vili bácsi élete?!
Meg is szurkáltak valakit, de az túlélte

Vili bácsi hetvenhét évesen is aktív életet élt. Gyilkosai néhány baromfit, húst és tojást vittek el az oroszlányi házikóból. A rendőrség szerint még gyerek is van a tettesek között.

A hét végén meggyilkolták a Nyíres dűlő egyik lakóját, akit a szomszédok csak Vili bácsiként emlegetnek. Szeretettel, megrendülten mesélnek róla, pláne a szűkszavú rendőrségi tájékoztatóhoz képest: „Különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból ölték meg hétvégén az oroszlányi idős férfit. Az elkövetők között gyermekkorú is van.”  Információink szerint három embert gyanúsítanak a szörnyű tett elkövetésével, kedden sajtótájékoztatót tartanak a gyilkossággal kapcsolatban.

A tragédia helyszínére békés erdősávon vezet át az út. Ahogy Bokod felé megyünk Oroszlányból, egy jelentéktelen kis kanyar után havas út vezet minket Vili bácsi házához. No meg az egyik szomszéd, aki a közelmúltban költözött ki a központtól kilométerekre fekvő övezetbe. A házhoz érve szóba elegyedünk néhány környékbelivel. Nehezen oldódnak fel, aztán mesélni kezdenek: Vili bácsi hetvenhét évesen még kertészkedett, tyúkokat nevelt. Állítólag tíz baromfit és ugyanennyi tojást, de még a húst is elvitték a hűtőjéből az elkövetők.

– Bányásznyugdíja volt. Becsülettel végigdolgozta az életét, megérdemelt minden fillért. Nagyon aktív volt, tízet letagadhatott a hetvenhét évéből. Senkinek se ártott, mindenkinek előre köszönt. Néha átjött szomszédolni. Nem volt itt semmi baj, amíg a dűlőbe nem költözött egy új család. Meg is szurkáltak valakit, de az túlélte. (Kuruc.info: persze ezért sem sittelték le a rohadt cigányokat, ahogy oly sok más, szúrkálós esetben sem tették/teszik – lásd pl. EZT a mai (!) hírt a régebbiek mellett) A betörések is megszaporodtak. Sokszor kértük már, hogy legyen közvilágítás. Ha nem is mindegyik oszlopon, de legalább minden másodikon. Más is kapott itt már pofont, aztán azt se látta, ki támadta meg – gyűlnek a mondatok és a hosszú hónapok elfojtott indulatai.

Mások is hasonló esetekről beszélnek, de a szomszédok nem vállalják a nevüket. Félnek, nem szeretnének összeütközésbe kerülni azzal a családdal, amelyik szerintük ezért a gyilkosságért is felelős. Információink szerint a família hat-hét fiúgyermeke (Kuruc.info: ha valakinek bármi kétsége van a gyilkosok származása felől… Gyk. melyik fajta gyártja a gyerekeket?) tartja rettegésben a környéket. Van, amelyik azért ül börtönben, mert egy idős férfit bántalmazott, miután az rászólt, ne az ő kertjéből „szolgálja ki” magát. A család állítólag a Petőfi udvarban lakott, onnan költöztek ki a dűlőbe.

Vili bácsi békésen élt itt, évtizedek óta. Úgy tudják, a városban lakása volt, de azt kiadta. Szőlője is volt, bort is csinált. Szeretett tévét nézni, kicsit már nagyot hallott. Keveseket engedett be az otthonába. A tojást úgy árulta, hogy azt a kapuban kellett átvenni. Igaz, a mellmagasságig érő kerítés csak annak akadály, aki nem akar átmászni rajta. Az ablak be van deszkázva. A szomszédok tudni vélik: ott jutottak be az elkövetők. Kitörték az üveget.

– Vili bácsi menekülni akart, még itt is volt vér, aztán visszahúzták a kertbe – mutatnak a havas nyomvonal legmagasabb pontjára, de ott már semmi sem vöröslik. Jobb is talán. Így maradnak a találgatások, a feltételezések és az indulat.

– Az egyik itt lakó vette észre, hogy nyitva a kapu, pedig az zárva szokott lenni. Aztán megtalálták Vili bácsit és hívták a rendőröket. Késő estig itt voltak. A gyilkossal is így kellene elbánni. Milyen gyerek az, aki ilyenre képes? Aki egyszer megérzi a börtönéletet, rendes ember már nem lesz. (Kuruc.info: … ha cigányról van szó. Ezért vagyunk hívei a kényszermunkatáboroknak, a Tent City-nek, ill. a halálbüntetésnek. Ezzel a fajtával csak így lehet bánni – ez az elmúlt 600 év világtörténelmének egyik tanulsága.) Hát mit látott otthon? Erre nevelték? (Kuruc.info: igen, erre. Deviánsorkok.) A szülőket is elő kellene venni – morogják a Nyíres dűlő lakói, akik tudni vélik: vasárnap nyomkereső kutyák a bűntény helyszínéről egy közeli házhoz vezették a rendőröket, ahonnan később két személyt vittek el.

– A rendőrségnek okos kutyái vannak ám – dicsérik a nyomkereső ebeket a lakók. Több méltató szó nem hagyja el a szájukat. Költöznének, ha tudnának. Napközben már eddig is zárták az ajtókat, nem tudják, hogyan védhetnék meg magukat most (Kuruc.info: lenne tippünk, de, természetesen, nem „nyomdaképes”…), hogy egy ártatlan, haragos nélkül élő tisztességes öregurat is megöltek a közvetlen közelükben.

Nem teljes eseménynaptár a Nyíres dűlőből 2009-ben:

-A nyíres dűlő egy másik hétvégi házába lakatlefeszítés módszerével jutott be az ismeretlen elkövető 2009.03.10-ét megelőző időben, ahonnan egy televíziót tulajdonított el. Ennek a betörésnek sikerült az elkövetőit eljárás alá vonni és a televíziót visszaszolgáltatni jogos tulajdonosának. 

- Ajtóbefeszítés módszerével hatoltak be ismeretlen tettesek  2009.03.13-ra virradóra az Oroszlány Nyíres dűlő egyik hétvégi házába, ahonnan rotációskapát és talicskát tulajdonítottak el. Az elkövetőket rövid időn belül sikerült kézre keríteni. A bűncselekménnyel okozott kár: 220.000 Ft, rongálással: 10.000 Ft.

- Ajtókifeszítés módszerével hatolt be ismeretlen tettes az oroszlányi Nyíres dűlő egyik telkének fáskamrájába 2009.03.11 és 2009.03.14 közötti időben, ahonnan rotációs kapát, barkács-, és kerti szerszámokat tulajdonított el, majd kiszerelte és eltulajdonította az udvaron álló gépkocsi akkumulátorát is. A bűncselekménnyel okozott kár: 350.000 Ft.

- Lakatlefeszítés módszerével hatolt be az ismeretlen tettes 2009.03.23-ra virradóra az Oroszlány Nyíres dűlő egyik hétvégi házába, ahonnan kerti szerszámokat tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott kár: 10.000 Ft, rongálással: 1.500 Ft.

- Ötven méter kerítést bontott le és tulajdonított el ismeretlen tettes a Nyíres dűlő egyik hétvégi telkén 2009. április 23-ra virradóra. A lopással okozott kár 50.000 Ft. A rongálási kár: 5.000 Ft.

- Lakatlefeszítés módszerével hatolt be ismeretlen tettes 2009.03.27-re virradóra az Oroszlány, Nyíres dűlő egyik telkének szerszámos bódéjába, ahonnan hegesztőtrafót, csiszológépet és csavarhúzókat tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott kár: 15.000 Ft.

- Öntött vaskádat tulajdonított el ismeretlen tettes Oroszlány, Nyíres dűlő egyik hétvégi házának telkéről. Az ismeretlen 2009. 05.16-ra virradóra kerítésátmászás módszerével hatolt be a telekre, lefeszítette a kisház ablakrácsát, de a házba nem jutott be. A bűncselekménnyel okozott kár: 5.000 Ft a rongálási kár: 3.000 Ft.

- Mosógépet és centrifugát tulajdonított el a tettes június elején Oroszlányban, a Nyíres dűlő egyik hétvégi telkéről. Az ismeretlen a kerítést megmászva jutott be a telekre, és a gazdasági épület mellől eltulajdonította a régi típusú háztartási eszközöket. A bűncselekménnyel okozott kár: 15.000 Ft.

- Ablakleakasztás módszerével hatolt be ismeretlen tettes Oroszlányon a Nyíres dűlő egyik hétvégi házába 2009.07.03-án 15.00- és 18.00 óra közötti időben. Az elkövető a szobai szekrényből tulajdonított el 20.000 Ft kézpénzt. A lopás kár összességében kb. 500.000 Ft, a rongálási kár 20.000 Ft.

- Televíziót tulajdonított el ismeretlen tettes az oroszlányi Nyíres dűlő egyik hétvégi házából 2009.07.21 és 22-e közötti időben. A ház különbejáratú tetőtéri szobájába az elkövető ismeretlen módon hatolt be és onnan egy LG 3000 típusú LCD 82 cm képátmérőjű televíziót tulajdonított el távirányítójával együtt. A bűncselekménnyel okozott kár: 139.000 Ft.

- Napközben törtek be Oroszlányon a Nyíres dűlő egyik házába 2009.12.10-én. Az elkövető lakatlefeszítés módszerével hatolt be az épületbe és eltulajdonított a szobából egy Pentium 3-as számítógépet billentyűvel, egérrel és hangfallal együtt, egy Olivetti nyomtatót, valamint egy kerékpárt. A bűncselekménnyel okozott kár: 100.000 Ft a rongálási kár: 2.000 Ft.

www.kemma.hu - www.oroszlany.hu