Alább a Vastagbőr összefoglaló jellegű véleménycikke gyilkoscigányunkról, benne olyan információkkal (pl. a cigányfajvédő Népszabadság undorító terelése jogsi-ügyben), amelyek külön-külön történő lehozásának nem akartunk külön cikket szentelni.

Figyeljük meg: az ő anyaguk is (hasonlóan a Magyar Hírlapéhoz) többször ("Rasszista rendőrök, csak azért állították meg, mert cigány."; „A srác egy igazai Transformers, 30 másodperc alatt lesz a kurva tökös raj csávóból jajveszékelő taknyos kölyök” stb.) egyértelműsíti az illető származását, még ha az kinézetre (legalábbis szemszínre) nem is tipikusan cigó. (Vannak szőke és/vagy kékszemű cigányok is, ahogy néha négereknek is születhetnek skandináv típusú, tejfehér gyerekei - lásd pl. EZT).
Egy rendőrgyilkosság margójára
Pénteken nem a szokásos útvonalon, a szokásos piros 7-es busszal mentem haza, pedig akár szemtanú is lehettem volna ...

A szörnyű eset:

    "2010. július 23-án 14 óra 20 perc körüli időben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága 2 járőre a Budapest XIV., Nagy Lajos király útján ellenőrzés alá akart vonni egy fekete színű BMW típusú terepjárót, melynek sofőrjét közlekedési szabálysértésen érték.

    A BMW a rendőri karjelzésre nem állt meg, menekülni kezdett a Kerepesi út irányába. A járőrök üldözőbe vették, közben rádión segítséget kértek a társaiktól, akik bekapcsolódtak a követésbe.

    A Keleti Pályaudvarnál sikerült feltartóztatni a menekülő autóst, az egyik rendőrautó keresztben elállta a BMW útját, míg a BMW mögötti rendőrautóból kiszállt Radovics Dusán r. zászlós, intézkedés alá akarta vonni a sofőrt, aki ekkor hirtelen hátramenetbe kapcsolt és elütötte az intézkedő rendőrt, majd ismét menekülni kezdett. A sérült rendőr társa több lövést adott le a menekülő gépkocsira. A helyszínre érkező rendőrök tovább követték a BMW-t, egészen a IX. kerületig, ahol 15 óra után nem sokkal a Budapest IX., Gubacsi út és Kén utca kereszteződésénél feltartóztatták, a benne ülő fiatalembert és női utasát elfogták és előállították a IX. kerületi kapitányságra.

    Radovics Dusán r. zászlós 30 éves kollégánk olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét a kiérkező Mentőszolgálat munkatársai már nem tudták megmenteni."


Több momentum még egyenlőre zavaros, és pár kérdés fel is merül az emberben:

1. Népszabadság cím:
"Rendőrgázolás: a büntetett előéletű sofőrnél jogsi sem volt". Most van jogosítványa, de NEM volt nála, vagy egyáltalán nincs is jogosítványa? Mert nem ugyanaz a tényállás! A Népszabadság címe roppant félrevezető. és mint kiderült, egyáltlán nem volt jogosítványa.

2. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Magyar Hírlap, péntek: "Ügyészség folytat eljárást, egyelőre hivatalos személy elleni erőszak, halálos közúti baleset okozása és más bűntettek miatt."
Majd másnap már, HVG: "a gépkocsi vezetőjét hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként."
Elég nehezen alakult ki, hogy mivel gyanúsítják ...

3. "Hivatalos személy ellen elkövetett emberöléssel is meggyanúsíthatják azt a jelenleg is számtalan büntetőeljárásban érintett ..."
"A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, jogosítványa sem volt, és még az sem tisztázott, kié volt a kocsi, amelyet vezetett."

Többszörösen büntetett.
Több büntetőeljárás folyik ellene.
Nincs jogosítványa.
De autókázik fényes nappal.
Milyen bűncselekmények miatt volt már büntetve? Milyen bűntetőeljárások folynak ellene? Ha ismert bűnöző, akkor miért volt szabadon?

4. Vér és vizelet vizsgálat történt?
Piás vagy/és drogos volt, miközben vezetett? Mert ha végigszáguldozok a fél városon és közben meggyilkolok egy rendőrt, akkor nem vízért jajongok, mikor kitépnek az autóból. Persze ha mocskos mód be vagyok tépve, akkor a víz roppant fontos ... És a rendőrök azért akarták igazoltatni, mert a szembe jövő sávban autózott a Nagy Lajos király úton.
És ilyen esetben az utast is ki kell szedni az autóból, le kell nyomni a földre, meg kell bilincselni, mert a rendőr nem tudhatja, hogy "csak" utas vagy tettestárs. Fegyver is lehetett volna nála és akkor máris több halott lenne.
Azonkívül a helyszínt biztosítani kell, nem pedig megengedni, hogy a járókelők pár méterről kamerázzanak, főleg hogy akkor már tudták, hogy rendőrgyilkosról van szó. Abszurdisztán a köbön, de a rendőrök hagyják, hogy a csaja megitassa vízzel. Képzeljük el, hogy Amerikában/Angliában/Franciaországban a rendőrség elfog egy veszélyes rendőrgyilkost, akit az elfogás közben a nője itat! (Kuruc.info: arról nem is szólva, hogy a „romnyi” (cigány nő) úgy benyúlhatott a kesztyűtartóba, hogy közben nem figyelte senki. Mi van, ha egy revolvert vesz elő, és azon nyomban fejbelövi a két rendőrt?)

A srác egy igazai Transformers, 30 másodperc alatt lesz a kurva tökös raj csávóból jajveszékelő taknyos kölyök:

5. Sokkal kevesebbért is csuklyás kommandósok csőre töltött gépfegyverrel rabszíjon viszik a gyanúsítottat. Ez valami vicc? Vörös szőnyeg nem volt?




6. XIV. kerület, Nagy Lajos király útja -> Keleti pályaudvar -> IX. kerület, Gubacsi út. Szép nagy távolság. A rendőrség ki van képezve autós üldözésre, ki van képezve, hogy kell megállítani egy menekülő autót, tudják, hogy ilyen esetben milyen eszközöket lehet alkalmazni?

7. Sajnos a meggyilkolt rendőr rossz megoldást választott, mert sem előröl, sem hátulról nem szabad megközelíteni az autót, pont azért, hogy nehogy elüsse az embert. (Kuruc.info: abban viszont egyáltalán nem vagyunk biztosak, hogy a rendőröknek ezt a kiképzés során egyáltalán elmondják-e. Ha egyáltalán van bármiféle „járműellenes” gyakorlatozásuk...)

8. Fegyverhasználat.
Nincs még egy ilyen ország, ahol ennyire gyámoltalanul merik használni a rendőrök a fegyvert. Ez az eset bármely másik nyugat-európai országban vagy az USA-ban rövid úton ért volna véget: két lövés a kerekekbe, ha tovább megy, akkor a többi lövés a sofőrbe.
Nem lehetséges, hogy a rendőrök, félve a következményektől, még a legnyilvánvalóbb esetekben is inkább szándékosan elkerülik a lőfegyver használatát? Mert nem akarják az aprólékos, elhúzódó, pepecselős, méricskélő vizsgálatot a fegyverhasználat jogosságáról?
A rendőrségtől kérdezem, ha használja a rendőr a fegyverét, akkor utána ez milyen következményekkel jár a számára? (Kuruc.info: a kérdés költői, a válaszok ismertek, lásd pl. a siófoki talicskához láncolós esetet vagy azt, amikor évekig szívatták, majd elbocsájtották a gyöngyösi rendőröket. Meg a szolnokiakat. Meg a hevesieket. Pedig ők még a lőfegyverüket sem használták; egyetlen „bűnük” az volt, hogy cigányokat merészeltek lekapcsolni...)

9. Talán meg kellene nézni a rendőri vezetőknek, hogy zajlik egy közúti igazoltatás az Egyesült Államokban. És ott nem sír senki, mert a rendőr védelme az első!

10. Büntetés.
Kíváncsian várjuk, mit találnak ki.
"Ártatlan, csak megijedt a rendőröktől, és a pánikba került."
"Véletlen baleset, elsodorta a rendőrt."
"Rasszista rendőrök, csak azért állították meg, mert cigány."


Poór Zoltán rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a bíróságon, hát ilyen színjátékot még nem pipáltam. Poór Zoltán simán elmehetne a Barátok Köztbe is a remek színészi teljesítménnyel. Profin vezényli a sajtót.
Megijedt a 2 pisztolyos rendőrtől.
Valóban nincs jogosítványa.
Ő csak kergetőzött a rendőrökkel, nem is tudta, hogy elütött egy embert.
Jogerős, másodfokú ítélet van ellene, és a napokban kell bevonulni a börtönbe.
Csak egy pohár sört ivott ebéd után.
Ő nem is akart menekülni, csak az élettársa biztatta, hogy ne álljon meg.

Ugye emlékszünk Elődre?
Császár Előd:
"A vádirat szerint Császár 1998. december 17-én 95-100 kilométer per órás sebességgel haladt a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron, amikor többször áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd egy hirtelen kormánymozdulata után összeütközött a vele szemben 50-55 kilométeres sebességgel haladó rendőrautóval.

A karambolban életét vesztette Sz. Tamás, 25 éves rendőrfőhadnagy. A nyomozás vezetői nem tudták bebizonyítani azon több ízben tett kijelentésüket, hogy Császár kábítószer befolyása alatt állt a tragédia idején, a jóval korábban történt fogyasztást azonban kimutatott az orvosszakértő, amiért a popsztárt ügyészi megrovásban részesítették."


A hosszas bírósági procedúrát követően jogerősen másfél év fegyházra ítélték, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették. Az énekest végül mindössze 100 ezer forint megfizetésére kötelezte a bíróság.

Vagyis mi várható?
Véletlen baleset, nem látta az autó mögé lépő rendőrt ... a büntetést ki lehet találni.

10. Radovic Dusán. Élt 30 évet.


"Radovic Dusán (született Ózd, 1980. május 21.), a miskolci rendészeti szakközépiskola elvégzése után 1999-ben került fel Budapestre és kezdte meg szolgálatát Zuglóban. Élt-halt a kerületért, szenvedéllyel végezte munkáját, elhivatott és rendkívül tehetséges fiatalembernek ismerték kollégái és barátai. Szorgalmasan látta el szolgálatát, a kapitányságon példaként állították a fiatal rendőrök elé. Számos ifjú rendőrt tanított meg a rendőri szakma ismereteire, a pályakezdő kollégák szívesen fordultak hozzá tanácsért.  Rendőri pályafutása során kiválóan megismerte a kerületet, melyet megszeretett. Sokat tett Zugló közbiztonságáért.

Radovic Dusán szépen haladt a ranglétrán, amit kitartásának, bajtársiasságának és szorgalmának köszönhetett. Pályafutását mozgóőrként kezdte, majd 2004-ben járőrvezető lett, 2007-ben ügyeletesnek léptették elő, majd 2009-től szolgálatparancsnokká küzdötte fel magát. A diploma megszerzése után elvégezte azt az átképző iskolát, melynek eredményeként néhány napon belül tiszti kinevezést kaphatott volna. Megérdemelte és rászolgált.

Közvetlen munkatársai és felettesei egy melegszívű, jókedélyű fiatalemberként ismerték meg. Felesége szintén a zuglói kapitányságon teljesít szolgálatot. 2 és fél éves kislányukat boldogságban és szeretetben nevelték, példás családi élete és munkája mellett jutott energiája arra, hogy folyamatosan továbbképezze magát.

Fájdalommal búcsúztatják Dusánt közvetlen kollégái, barátai, elöljárói és mindazok az állampolgárok, akik elkötelezettek a rend, a becsület és törvényesség mellett.

A rendőrség hősi halottként tiszteli az elhunyt zászlóst, saját halottjaként gondoskodik a végtisztesség megadásáról."