Cigányaink, ill. védőik (például a fideszes Bencsik Gábor, aki – ha minden igaz – a Demokrata Bencsik Andrásának testvére és hírhedt cigányfajvédő, lásd pl. EZT a például az olaszországi közrendvédelmi táborokról szégyenlősen hallgató írását) vissza-visszatérő motívuma az, hogy a cigók a XX. század előtt integrálódtak a magyar társadalomba, csak az elmúlt 20-50 évben szakadtak le és váltak páriává.
Nos, mindezt a történelem, a korabeli lapok, regények, beszámolók, enciklopédiák, versek (ezekről egy lista mindjárt jön) megcáfolják. Valahogy soha nem a hazánkban élő sváb, a tót, a horvát az, aki sokszor egyenesen kedvtelésből, unalomból (lásd „unalmi bűnözés”) gyilkol, embereket rabol el, hanem, bizony, a cigány. Nem csak most, 2011-ben, hanem 100, 200 és 500 évvel ezelőtt is. Túlnyomórészt a cigány. Ennyire voltak beilleszkedettek.
A mai Magyar Nemzet alább teljességében olvasható cikkének ide kapcsolódó részét idézzük:
„Kérdés: Honnan kapta szép nevét?
Válasz: (nevet) Mariska Orbán? Igen: Anyukám nagyon szeretett egy könyvet, amelynek a címe Mariska de circusprinses (Mariska, a cirkusz hercegnője). Hollandiában ez nagyon híres könyv. A szerzője magyar. Kis Sándor. Imádta a sztorit is, amely arról szól, hogy Mariskát elrabolják a barna magyarok – hogy is hívják őket? ....
K: Cigányoknak...
V: Igen, a cigányok. Mariskának azután a cirkuszban kell dolgoznia, lóháton táncolnia.”
Mondhatják erre a rajvédők, hogy „dehát ez csak fikció, egy szépirodalmi mű”. A kérdésünk viszont változatlan: miért nem a tót, a sváb, a rác a gonosz ezekben a régi könyvekben, alkotásokban (is), és nem a cigány?
Pár jó kis hivatkozás cigányaink régebbi csínytevéseire:
Cigánynak lenni Európában - ebben különösképp a cikk kb. közepén található, hosszabb, „finoman szólva polkorrekt Póczik: a cigányok mindent kiraboltak, mindenkit terrorizáltak, legyilkoltak. Már akkor is.”-kezdetű idézetünk az, ami érdekes: elmondja, a cigányok mit csináltak Nyugat-Európában évszázadokkal ezelőtt, miért gyűlölték meg őket az emberek
"Nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban" - egy ma is időszerű 1908-as elemzés "kóbor emberi állatainkról" (a teljes anyag) - a cikk alján levő hivatkozások között van jó pár „cigányos” is!)
A cigányok az angol nyelvű sajtóban - I - a cikk alján Gárdonyi Géza-idézet
Újratöltve: Csontváry Kosztka Tivadar a cigányok elleni óvszerről - sok-sok egyéb hivatkozással
A teljes cikk:
ORBÁN MARISKA, A HOLLAND LIBERÁLISOK OSTORA
A főszerkesztő az Orbán-kormányról, a holland ultraliberlizmusról és a halálos fenyegetésekről
A holland Eindhoven melletti, húszezres Best városában lévő otthonukban beszélgetett brüsszeli tudósítónk a származását tekintve száz százalékosan holland Orbán Mariskával, az ország egyetlen katolikus hetilapjának újonnan kinevezett főszerkesztőjével. A 33 éves, sportos, energiával teli kétgyermekes édesanya volt az elmúlt hetekben az egyetlen, aki a holland sajtóban Orbán Viktor és kormánya védelmében írt cikket.
Kérdés: Honnan kapta szép nevét?
Válasz: (nevet) Mariska Orbán? Igen: Anyukám nagyon szeretett egy könyvet, amelynek a címe Mariska de circusprinses (Mariska, a cirkusz hercegnője). Hollandiában ez nagyon híres könyv. A szerzője magyar. Kis Sándor. Imádta a sztorit is, amely arról szól, hogy Mariskát elrabolják a barna magyarok – hogy is hívják őket? ....
K: Cigányoknak...
V: Igen, a cigányok. Mariskának azután a cirkuszban kell dolgoznia, lóháton táncolnia. Szóval, amikor megszülettem, kiderült, ketten jövünk a világra. Elsőként ikertestvérem, akire már felkészültek egy lánynévvel is, de rám nem számítottak. A szülésorvos pedig kérdezte, mi legyen az én nevem, aki másodiknak bújt elő? Apukám meg rávágta, legyen Mariska, persze a cirkusz hercegnőjére gondolva. A könyvet az egész család egyébként olvasta és mindenki azt mondta, hogy magyar kislány vagyok. Később meg találkoztam férjemmel, aki mondta, hogy ő magyar. Mondtam neki, én is.
K: A férje neve Orbán, az öné Mariska és így lett Mariska Orbán?
V: Pontosan. A Mariska de Haasból. Egyébként a férjemmel látogattam először Magyarországra.
K: Mikor?
V: Hét éve. Olyan romantikus képet őriztem magamban Magyarországról! És még őrzök.
K: A valóság után is?
V: Igen! Évente kétszer látogatunk Magyarországra. Apósom egy nagyon hangulatos házat építtetett egy Győr melletti kis faluban, ahol az egész családja él. A nagyszülők 1956-ban menekültek ide, Hollandiába. Olyan a légköre, mint ami az ötvenes évek Hollandiájáé.
K: Az önén kívül egyetlen olyan cikkel nem találkoztam a holland sajtóban, amely ne támadta volna a kormányt a legvadabb dolgokkal. Hogy lehet, hogy a 17 milliós Hollandiában ön az egyetlen, aki pozitív kicsengésű cikket írt Magyarországról az utóbbi hetekben?
V: Egyrészt azért, mert van kurázsim az általános véleményekkel szembe menni az igazság érdekében. Nagyon sok lapnál dolgoztam. Mindegyik ugyanazt a sztorit írja meg, ugyanúgy. Az újságírók ugyanazokat az értékeket vallják. Ugyanaz a véleményük mindenről.
K: Ahogy mondják, „szocializációjuk” miatt, vagy ezt kívánja a tulajdonos, illetve főszerkesztő?
V: Több oka van. Először is, szinte minden holland újságíró balos. Mindegyik azt szeretné, ha a szegényeknek többet juttatnának és ha a gazdagokat jobban megadóztatnák. Mindegyikük azt szeretné, ha a marijuánát árusító „kávézók” nyitva maradnának. Erkölcs nélküliek: abortuszpártiak, az eutanáziát támogatják meg az egyneműek házasságat. És azt vallják, hogy mindenkinek lehessen meg a maga véleménye, amig ez persze nem ütközik az ő értékrendjükkel....
K: Bocsánat a szarkazmusért – és azt szeretnék, hogy mindenki 18 éves korában dönthessen nemi identitásáról?
V: Igen. Ezen lehet nevetni. De így van. A holland újságírók szerint joga van mindenkinek a nemi identitás eldöntéséhez. Idealisták és azt hiszik hogy a világ jobb lesz ezekkel az aberrált elvekkel.
K: Ne haragudjon, hogy félbeszakítom ismét, ha valaki a köztes identitás mellett dönt, melyik illemhelyet használja?
V: Ez egy nagyon furcsa probléma. Amikor főiskolás koromban egy pár diákkal mentem egy melegbárba , és ott beléptem a női mosdóba, sok volt a férfi. Megütközve néztek rám, hogy miként ronthattam be az „ő” vécéjükbe.
K: És ha egy hímnőt szabadságvesztésre ítélnek, férfi vagy női börtönbe zárják?
V: Úgy döntenek, ha már nincs férfi nemi szerve, akkor a női részlegbe teszik, ellenkező esetben a férfiba. Az újságírók egyöntetűen úgy gondolják, hogy a melegeket és az ilyen embereket támogatni kell. Amikor újságíró iskolába jártam, a hallgatóknak legalább a fele a saját neműekkel akart lefeküdni vagy csókolózni. Csak azért, hogy mutassák, mennyire lazák. Mint ahogyan önöknél a cigarettázással mutatják ugyanezt. Az viszont igaz, hogy ugyanez egyetemi diáktársaimra nem vonatkozott. A másik említendő dolog az, hogy Hollandia retteg a szélsőjobboldaliságtól.
K: Akkor most sok mosógép mos alsónadrágot...
V: Igen, nagyon félnek Wilderstől. Hollandiában ez a félelem a második világháború és Hitler miatt van így. Ha valaki azt mondja, jobboldali, akkor azonnal felcsattannak: „áhá, akkor te a zsidók, a marokkóiak, az iszlám ellen vagy”.
K: Tesznek különbséget a „jobb” és „szélsőjobb” között?
V: Pim Fortuyn óta a választóvonal elmosódott. Ekkor egy országos napilap politikai szerkesztőségében dolgoztam. Mindenki a szélsőjobboldali – és így fura módon homoszexuális - Fortuynről beszélt és arról, hogy mennyi szavazatot kapott. Házibulikon a támogatói nem merték elmondani, hogy rá szavaztak, mert akkor jött volna a hüledező kérdés: „Micsoda!? Tényleg!?”. Egyszerre viszont minden pártban akadtak utánzói, hogy próbáljanak szavazatokat elvenni tőle. Miután lelőtték, a pártja amatőr miniszterei miatt elhalt. Akkor azt mondták, hogy ez nem ismétlődhet meg. Csakhogy jött Geert Wilders, fura hajával. Azt jósolták, hogy soha sem fog szavazókat vonzani. Csakhogy igen sokan szavaztak rá a juniusi parlamenti választásokon.
K: Inkább a nagy-, vagy a kisvárosokban?
V: Amszterdamban nem annyit, de Rotterdamban – amely szegényebb – nagyon sokat kapott. De nem egy bájos vidéki városkából is sok szavazatot kapott annak ellenére, hogy oda nem mentek török bevándorlók. Viszont térjünk vissza a holland újságírók beállítottságára. A harmadik ok, ami miatt annyira Orbán ellen vannak, a médiatörvény.
K: Ha megenged egy egyet nem értést. Ha nincs médiatörvény, ugyanezek a holland újságírók nem találtak volna valami mást, amivel ütik a jobbközép kormányt, hiszen ugyanolyan vadul támadták az első két jobbközép kormányt Magyarországon?
V: Igen, de akkor csak néhányan írtak ellenük. Most mindenki. Amikor december végén megjelent a Volkskrantban a cikkem – ez ma Hollandiában a legfontosabb, legnagyobb példányszámú minőségi lap -, akkor a holland közszolgálati adó felhívott, hogy vitázzak a cikkemről egy holland politikussal. E politikus semmit nem tudott Magyarországról. Semmit nem tudott a médiatörvényről. Csak azt hajtogatta, hogy „ha Merkel kancellár ellene van, akkor én is”. És „ha Merkel mondja, akkor tényleg borzalmas lehet”. De miért gondolja, hogy szörnyű? – kérdeztem. Mert mindenütt ezt olvastam, felelte. Hangoztatta azt is, hogy főszerkesztő volt, mielőtt politikus lett. Erre azt mondtam, hogy én is főszerkesztő vagyok, én is szeretem a médiát, a média szabadságát, de a magyar médiatörvény nem ennek az ellenkezőjéről szól. Azt is mondtam, hogy Hollandiában, ha hazugságokat írnék, azonnal kihajítanának és utána soha nem kapnék munkát a szakmámban. Több ezer twitter-üzenetet kaptam utána, hogy megbolondultam, furcsa vagyok és ennél rosszabbakat is. Holott a twitterezők sem tudtak semmit a magyar médiatörvényről.
K: Ez nem a liberálisok által gyakorolt véleményzsarnokság?
V: (Némi szünet után)... De. Szeretnek támadni, mert tudják, hogy a többiek rokonszenveznek velük. Mert az én véleményem annyira ritka Hollandiában, hogy nagyon könnyű vele szemben felvenni a harcot.
K: Amikor megírta cikkét, hány órával később szólt a hágai magyar nagykövetség telefonja?
V: Nem szólt. Később sem.
K: Megmondom, miért kérdezem. Martonyi János külügyminiszter nagyköveteinek azt mondta, hogy ezután ne hagyják válasz nélkül a magyar kormányt és Magyarországot ért rágalmakat. Kijelentette, a jövőben úgy értékelik a nagyköveteket, hogy miként szerveznek az adott országban hálózatot azokból, akik válaszolni tudnak a rágalmakra. Mondja, szomorú, hogy ennyi gyalázkodást kapott?
V: Egyáltalában nem. Amikor a közszolgálati televízióban az abortusz ellen álltam ki, jóval több mint száz olyan twitter-üzenetet is kaptam, hogy megölnek. 350 ezer twitter-üzenet ítélt el. Ezek mintegy 99,9 százaléka nagyon negatív volt. Hatan azt üzenték, hogy meg fognak erőszakolni. Azt is leírták, miként dugnak belém karókat és hová. Hogy miként metszik el a torkomat. Hogyan vizelnek le. Még mindig kapok naponta ilyen fenyegető üzeneteket, e-mailen.
K: Ez a liberalizmus Hollandiában?
V: Igen. Nyitottnak kell lenni.
K: Mondja, ha Magyarországról olyan twitter-üzeneteket küldtek volna Martin Schulznak, az Európai Parlament szocialista frakciója vezérének és Daniel Cohn-Benditnek, az ottani zöld frakció társelnökének, mint önnek, amiért Orbán Viktort támadták, mit írtak volna az itteni lapok?
V: Elmondok önnek valamit. Egyetemista koromban egy korábban katolikus egyetem lapjának dolgoztam. A lapnál rajtam kívül mindenki liberális ateista volt, melegekkel szimpatizálók, stb. Én voltam az egyetlen vallásos. Amiért etikát, erkölcstant és teológiát hallgattam, gúnyoltak. Az újságírók a munkájuk fejében ingyen tanulhattak az egyetemen.. Én este, munka után, teológiát szerettem volna tanulni. A teológiáért pedig nem akartak fizetni, mert hogy az nem „igazi” tanulmány.
K: Ahogyan az ön elleni életveszélyes fenyegetések dacára rendíthetetlenül bátor kiállását látom, óhatatlanul eszembe jut egy holland tudósító kollégája Budapesten. Stefan Bos, aki a budapesti holland nagykövetség védelmét kérte és – ez nem vicc - kapta meg, mert az életét féltette, amiért két alkalommal lapunkban
bíráltuk. Ilyen rosszak a holland újságírók idegei? Önt viszont ünnepelni kellene. Nem ez történik?
V: Egyáltalán nem.
K: Nem akarom megsérteni, de nagyon nem szívesen élnék Hollandiában.
V: Az önök médiájában is sok rettenetes dolog történik. Ha valaki liberális Hollandiában, akkor korlátlanul szabad. Említhetem például a Spuiten en slikken (Belőni és lenyelni) címen a közszolgálati televízióban futó műsort. Ez drogozásról és szexről szól, mint a címe sejteti. A műsort a holland állam támogatja. Az említett műsorban holland médiasztárok elmennek prostituáltakhoz, akár egyneműekhez, majd lefilmezik magukat, beleértve a legfurcsább szexuális aktusokat. A belövés része pedig abból áll, hogy e híres emberek leülnek egy asztalhoz, belövik magukat és amikor már teljesen a kábítószer hatása alatt állnak, megindítják a kamerát. Erre senki nem mondja, hogy furcsa. Ha én viszont kiállok nyilvánosan az abortusz ellen, akkor meg akarnak ölni.
K: Viszont vannak egyes területek, ahol a holland liberálisok következetesek. Itt van például miniszterelnökük, aki kiállt a holokauszttagadók véleményszabadsága mellett...
V: Nálunk ez is a véleményszabadsághoz tartozik. De ha valaki a televízióban a holokausztot tagadja, akkor – jogosan - sok gyűlölködő levelet kap.
K: De nem üldözik a véleményét büntetőjogilag, ugye?
V: Így van.
K: Mondja, mi lehet az oka, hogy a 17 milliós Hollandia oly hatalmas érdeklődést mutatott Magyarország iránt a rendszerváltás után? Nem kevesebb mint 13 holland újságíró tudósított és fejezte ki „rettegését” Budapesten az Antall-kormány, majd – már kevesebben – az első Orbán-kormány idején. Akkor, amikor a sokkal népesebb Olaszországnak egyetlen állandó budapesti tudósítója sem volt. Csak nem volt ez az érdeklődés összefüggésben azzal, hogy holland biztosítók, pénzintézetek és egyéb multik akarták a lehető legnagyobbat kiharapni a magyar piacból?
V: Nem tudom. De azt igen, hogy a parlamenteket lobbisták befolyásolják. Mint ahogyan az Európai Parlament holland képviselőit. Véleménylobbisták is. Akik lehetnek régi kommunisták. Mint az újságíró Paul Lendvai. Olykor csak ezekből a forrásokból merítenek. Lendvait többször interjúvolták meg Hollandiában, de nem ellenőrizték a hátterét. Ha nálunk valaki professzor vagy újságíró, akkor nem ellenőrizzük a hátterét, mert hiszen olyan intelligens emberekről van szó. Nyilván intelligensebbek, megbízhatóbbak és objektívebbek Orbánnál, vagyis az ő véleményükre kell hallgatni. Holland lapokban sokszor olvashatunk régi kommunistáktól véleményeket. Csak nem áll ott, hogy az információ honnan származik. Ami a budapesti tudósítókat illeti, nyilván szabadúszókról van szó, akik nem fizetést kapnak, hanem cikkenként fizetik őket. Az állandó holland tudósítóknak pedig 6-7 ország van gondjaira bízva. Nálunk egyre vastagabbak a lapok, tele mellékletekkel, hogy küzdjenek a példányszám csökkenés ellen, miközben egyre kevesebb újságírót foglalkoztatnak költségmegtakarítás miatt. Az újságíró iskolát elvégzett volt hallgatótársaim közül szinte senkinek sincs munkája. E tudósítók pedig nem tudnak mindennap sztorit írni Magyarországról. Most persze hirtelen más lett a helyzet, hogy Magyarország kapta egy fél évre az uniós elnökséget. Most a miniszterelnököt és kormányát is mikroszkóppal figyelik.
Nos, mindezt a történelem, a korabeli lapok, regények, beszámolók, enciklopédiák, versek (ezekről egy lista mindjárt jön) megcáfolják. Valahogy soha nem a hazánkban élő sváb, a tót, a horvát az, aki sokszor egyenesen kedvtelésből, unalomból (lásd „unalmi bűnözés”) gyilkol, embereket rabol el, hanem, bizony, a cigány. Nem csak most, 2011-ben, hanem 100, 200 és 500 évvel ezelőtt is. Túlnyomórészt a cigány. Ennyire voltak beilleszkedettek.
A mai Magyar Nemzet alább teljességében olvasható cikkének ide kapcsolódó részét idézzük:
„Kérdés: Honnan kapta szép nevét?
Válasz: (nevet) Mariska Orbán? Igen: Anyukám nagyon szeretett egy könyvet, amelynek a címe Mariska de circusprinses (Mariska, a cirkusz hercegnője). Hollandiában ez nagyon híres könyv. A szerzője magyar. Kis Sándor. Imádta a sztorit is, amely arról szól, hogy Mariskát elrabolják a barna magyarok – hogy is hívják őket? ....
K: Cigányoknak...
V: Igen, a cigányok. Mariskának azután a cirkuszban kell dolgoznia, lóháton táncolnia.”
Mondhatják erre a rajvédők, hogy „dehát ez csak fikció, egy szépirodalmi mű”. A kérdésünk viszont változatlan: miért nem a tót, a sváb, a rác a gonosz ezekben a régi könyvekben, alkotásokban (is), és nem a cigány?
Pár jó kis hivatkozás cigányaink régebbi csínytevéseire:
Cigánynak lenni Európában - ebben különösképp a cikk kb. közepén található, hosszabb, „finoman szólva polkorrekt Póczik: a cigányok mindent kiraboltak, mindenkit terrorizáltak, legyilkoltak. Már akkor is.”-kezdetű idézetünk az, ami érdekes: elmondja, a cigányok mit csináltak Nyugat-Európában évszázadokkal ezelőtt, miért gyűlölték meg őket az emberek
"Nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban" - egy ma is időszerű 1908-as elemzés "kóbor emberi állatainkról" (a teljes anyag) - a cikk alján levő hivatkozások között van jó pár „cigányos” is!)
A cigányok az angol nyelvű sajtóban - I - a cikk alján Gárdonyi Géza-idézet
Újratöltve: Csontváry Kosztka Tivadar a cigányok elleni óvszerről - sok-sok egyéb hivatkozással
A teljes cikk:
ORBÁN MARISKA, A HOLLAND LIBERÁLISOK OSTORA
A főszerkesztő az Orbán-kormányról, a holland ultraliberlizmusról és a halálos fenyegetésekről
A holland Eindhoven melletti, húszezres Best városában lévő otthonukban beszélgetett brüsszeli tudósítónk a származását tekintve száz százalékosan holland Orbán Mariskával, az ország egyetlen katolikus hetilapjának újonnan kinevezett főszerkesztőjével. A 33 éves, sportos, energiával teli kétgyermekes édesanya volt az elmúlt hetekben az egyetlen, aki a holland sajtóban Orbán Viktor és kormánya védelmében írt cikket.
Kérdés: Honnan kapta szép nevét?
Válasz: (nevet) Mariska Orbán? Igen: Anyukám nagyon szeretett egy könyvet, amelynek a címe Mariska de circusprinses (Mariska, a cirkusz hercegnője). Hollandiában ez nagyon híres könyv. A szerzője magyar. Kis Sándor. Imádta a sztorit is, amely arról szól, hogy Mariskát elrabolják a barna magyarok – hogy is hívják őket? ....
K: Cigányoknak...
V: Igen, a cigányok. Mariskának azután a cirkuszban kell dolgoznia, lóháton táncolnia. Szóval, amikor megszülettem, kiderült, ketten jövünk a világra. Elsőként ikertestvérem, akire már felkészültek egy lánynévvel is, de rám nem számítottak. A szülésorvos pedig kérdezte, mi legyen az én nevem, aki másodiknak bújt elő? Apukám meg rávágta, legyen Mariska, persze a cirkusz hercegnőjére gondolva. A könyvet az egész család egyébként olvasta és mindenki azt mondta, hogy magyar kislány vagyok. Később meg találkoztam férjemmel, aki mondta, hogy ő magyar. Mondtam neki, én is.
K: A férje neve Orbán, az öné Mariska és így lett Mariska Orbán?
V: Pontosan. A Mariska de Haasból. Egyébként a férjemmel látogattam először Magyarországra.
K: Mikor?
V: Hét éve. Olyan romantikus képet őriztem magamban Magyarországról! És még őrzök.
K: A valóság után is?
V: Igen! Évente kétszer látogatunk Magyarországra. Apósom egy nagyon hangulatos házat építtetett egy Győr melletti kis faluban, ahol az egész családja él. A nagyszülők 1956-ban menekültek ide, Hollandiába. Olyan a légköre, mint ami az ötvenes évek Hollandiájáé.
K: Az önén kívül egyetlen olyan cikkel nem találkoztam a holland sajtóban, amely ne támadta volna a kormányt a legvadabb dolgokkal. Hogy lehet, hogy a 17 milliós Hollandiában ön az egyetlen, aki pozitív kicsengésű cikket írt Magyarországról az utóbbi hetekben?
V: Egyrészt azért, mert van kurázsim az általános véleményekkel szembe menni az igazság érdekében. Nagyon sok lapnál dolgoztam. Mindegyik ugyanazt a sztorit írja meg, ugyanúgy. Az újságírók ugyanazokat az értékeket vallják. Ugyanaz a véleményük mindenről.
K: Ahogy mondják, „szocializációjuk” miatt, vagy ezt kívánja a tulajdonos, illetve főszerkesztő?
V: Több oka van. Először is, szinte minden holland újságíró balos. Mindegyik azt szeretné, ha a szegényeknek többet juttatnának és ha a gazdagokat jobban megadóztatnák. Mindegyikük azt szeretné, ha a marijuánát árusító „kávézók” nyitva maradnának. Erkölcs nélküliek: abortuszpártiak, az eutanáziát támogatják meg az egyneműek házasságat. És azt vallják, hogy mindenkinek lehessen meg a maga véleménye, amig ez persze nem ütközik az ő értékrendjükkel....
K: Bocsánat a szarkazmusért – és azt szeretnék, hogy mindenki 18 éves korában dönthessen nemi identitásáról?
V: Igen. Ezen lehet nevetni. De így van. A holland újságírók szerint joga van mindenkinek a nemi identitás eldöntéséhez. Idealisták és azt hiszik hogy a világ jobb lesz ezekkel az aberrált elvekkel.
K: Ne haragudjon, hogy félbeszakítom ismét, ha valaki a köztes identitás mellett dönt, melyik illemhelyet használja?
V: Ez egy nagyon furcsa probléma. Amikor főiskolás koromban egy pár diákkal mentem egy melegbárba , és ott beléptem a női mosdóba, sok volt a férfi. Megütközve néztek rám, hogy miként ronthattam be az „ő” vécéjükbe.
K: És ha egy hímnőt szabadságvesztésre ítélnek, férfi vagy női börtönbe zárják?
V: Úgy döntenek, ha már nincs férfi nemi szerve, akkor a női részlegbe teszik, ellenkező esetben a férfiba. Az újságírók egyöntetűen úgy gondolják, hogy a melegeket és az ilyen embereket támogatni kell. Amikor újságíró iskolába jártam, a hallgatóknak legalább a fele a saját neműekkel akart lefeküdni vagy csókolózni. Csak azért, hogy mutassák, mennyire lazák. Mint ahogyan önöknél a cigarettázással mutatják ugyanezt. Az viszont igaz, hogy ugyanez egyetemi diáktársaimra nem vonatkozott. A másik említendő dolog az, hogy Hollandia retteg a szélsőjobboldaliságtól.
K: Akkor most sok mosógép mos alsónadrágot...
V: Igen, nagyon félnek Wilderstől. Hollandiában ez a félelem a második világháború és Hitler miatt van így. Ha valaki azt mondja, jobboldali, akkor azonnal felcsattannak: „áhá, akkor te a zsidók, a marokkóiak, az iszlám ellen vagy”.
K: Tesznek különbséget a „jobb” és „szélsőjobb” között?
V: Pim Fortuyn óta a választóvonal elmosódott. Ekkor egy országos napilap politikai szerkesztőségében dolgoztam. Mindenki a szélsőjobboldali – és így fura módon homoszexuális - Fortuynről beszélt és arról, hogy mennyi szavazatot kapott. Házibulikon a támogatói nem merték elmondani, hogy rá szavaztak, mert akkor jött volna a hüledező kérdés: „Micsoda!? Tényleg!?”. Egyszerre viszont minden pártban akadtak utánzói, hogy próbáljanak szavazatokat elvenni tőle. Miután lelőtték, a pártja amatőr miniszterei miatt elhalt. Akkor azt mondták, hogy ez nem ismétlődhet meg. Csakhogy jött Geert Wilders, fura hajával. Azt jósolták, hogy soha sem fog szavazókat vonzani. Csakhogy igen sokan szavaztak rá a juniusi parlamenti választásokon.
K: Inkább a nagy-, vagy a kisvárosokban?
V: Amszterdamban nem annyit, de Rotterdamban – amely szegényebb – nagyon sokat kapott. De nem egy bájos vidéki városkából is sok szavazatot kapott annak ellenére, hogy oda nem mentek török bevándorlók. Viszont térjünk vissza a holland újságírók beállítottságára. A harmadik ok, ami miatt annyira Orbán ellen vannak, a médiatörvény.
K: Ha megenged egy egyet nem értést. Ha nincs médiatörvény, ugyanezek a holland újságírók nem találtak volna valami mást, amivel ütik a jobbközép kormányt, hiszen ugyanolyan vadul támadták az első két jobbközép kormányt Magyarországon?
V: Igen, de akkor csak néhányan írtak ellenük. Most mindenki. Amikor december végén megjelent a Volkskrantban a cikkem – ez ma Hollandiában a legfontosabb, legnagyobb példányszámú minőségi lap -, akkor a holland közszolgálati adó felhívott, hogy vitázzak a cikkemről egy holland politikussal. E politikus semmit nem tudott Magyarországról. Semmit nem tudott a médiatörvényről. Csak azt hajtogatta, hogy „ha Merkel kancellár ellene van, akkor én is”. És „ha Merkel mondja, akkor tényleg borzalmas lehet”. De miért gondolja, hogy szörnyű? – kérdeztem. Mert mindenütt ezt olvastam, felelte. Hangoztatta azt is, hogy főszerkesztő volt, mielőtt politikus lett. Erre azt mondtam, hogy én is főszerkesztő vagyok, én is szeretem a médiát, a média szabadságát, de a magyar médiatörvény nem ennek az ellenkezőjéről szól. Azt is mondtam, hogy Hollandiában, ha hazugságokat írnék, azonnal kihajítanának és utána soha nem kapnék munkát a szakmámban. Több ezer twitter-üzenetet kaptam utána, hogy megbolondultam, furcsa vagyok és ennél rosszabbakat is. Holott a twitterezők sem tudtak semmit a magyar médiatörvényről.
K: Ez nem a liberálisok által gyakorolt véleményzsarnokság?
V: (Némi szünet után)... De. Szeretnek támadni, mert tudják, hogy a többiek rokonszenveznek velük. Mert az én véleményem annyira ritka Hollandiában, hogy nagyon könnyű vele szemben felvenni a harcot.
K: Amikor megírta cikkét, hány órával később szólt a hágai magyar nagykövetség telefonja?
V: Nem szólt. Később sem.
K: Megmondom, miért kérdezem. Martonyi János külügyminiszter nagyköveteinek azt mondta, hogy ezután ne hagyják válasz nélkül a magyar kormányt és Magyarországot ért rágalmakat. Kijelentette, a jövőben úgy értékelik a nagyköveteket, hogy miként szerveznek az adott országban hálózatot azokból, akik válaszolni tudnak a rágalmakra. Mondja, szomorú, hogy ennyi gyalázkodást kapott?
V: Egyáltalában nem. Amikor a közszolgálati televízióban az abortusz ellen álltam ki, jóval több mint száz olyan twitter-üzenetet is kaptam, hogy megölnek. 350 ezer twitter-üzenet ítélt el. Ezek mintegy 99,9 százaléka nagyon negatív volt. Hatan azt üzenték, hogy meg fognak erőszakolni. Azt is leírták, miként dugnak belém karókat és hová. Hogy miként metszik el a torkomat. Hogyan vizelnek le. Még mindig kapok naponta ilyen fenyegető üzeneteket, e-mailen.
K: Ez a liberalizmus Hollandiában?
V: Igen. Nyitottnak kell lenni.
K: Mondja, ha Magyarországról olyan twitter-üzeneteket küldtek volna Martin Schulznak, az Európai Parlament szocialista frakciója vezérének és Daniel Cohn-Benditnek, az ottani zöld frakció társelnökének, mint önnek, amiért Orbán Viktort támadták, mit írtak volna az itteni lapok?
V: Elmondok önnek valamit. Egyetemista koromban egy korábban katolikus egyetem lapjának dolgoztam. A lapnál rajtam kívül mindenki liberális ateista volt, melegekkel szimpatizálók, stb. Én voltam az egyetlen vallásos. Amiért etikát, erkölcstant és teológiát hallgattam, gúnyoltak. Az újságírók a munkájuk fejében ingyen tanulhattak az egyetemen.. Én este, munka után, teológiát szerettem volna tanulni. A teológiáért pedig nem akartak fizetni, mert hogy az nem „igazi” tanulmány.
K: Ahogyan az ön elleni életveszélyes fenyegetések dacára rendíthetetlenül bátor kiállását látom, óhatatlanul eszembe jut egy holland tudósító kollégája Budapesten. Stefan Bos, aki a budapesti holland nagykövetség védelmét kérte és – ez nem vicc - kapta meg, mert az életét féltette, amiért két alkalommal lapunkban
bíráltuk. Ilyen rosszak a holland újságírók idegei? Önt viszont ünnepelni kellene. Nem ez történik?
V: Egyáltalán nem.
K: Nem akarom megsérteni, de nagyon nem szívesen élnék Hollandiában.
V: Az önök médiájában is sok rettenetes dolog történik. Ha valaki liberális Hollandiában, akkor korlátlanul szabad. Említhetem például a Spuiten en slikken (Belőni és lenyelni) címen a közszolgálati televízióban futó műsort. Ez drogozásról és szexről szól, mint a címe sejteti. A műsort a holland állam támogatja. Az említett műsorban holland médiasztárok elmennek prostituáltakhoz, akár egyneműekhez, majd lefilmezik magukat, beleértve a legfurcsább szexuális aktusokat. A belövés része pedig abból áll, hogy e híres emberek leülnek egy asztalhoz, belövik magukat és amikor már teljesen a kábítószer hatása alatt állnak, megindítják a kamerát. Erre senki nem mondja, hogy furcsa. Ha én viszont kiállok nyilvánosan az abortusz ellen, akkor meg akarnak ölni.
K: Viszont vannak egyes területek, ahol a holland liberálisok következetesek. Itt van például miniszterelnökük, aki kiállt a holokauszttagadók véleményszabadsága mellett...
V: Nálunk ez is a véleményszabadsághoz tartozik. De ha valaki a televízióban a holokausztot tagadja, akkor – jogosan - sok gyűlölködő levelet kap.
K: De nem üldözik a véleményét büntetőjogilag, ugye?
V: Így van.
K: Mondja, mi lehet az oka, hogy a 17 milliós Hollandia oly hatalmas érdeklődést mutatott Magyarország iránt a rendszerváltás után? Nem kevesebb mint 13 holland újságíró tudósított és fejezte ki „rettegését” Budapesten az Antall-kormány, majd – már kevesebben – az első Orbán-kormány idején. Akkor, amikor a sokkal népesebb Olaszországnak egyetlen állandó budapesti tudósítója sem volt. Csak nem volt ez az érdeklődés összefüggésben azzal, hogy holland biztosítók, pénzintézetek és egyéb multik akarták a lehető legnagyobbat kiharapni a magyar piacból?
V: Nem tudom. De azt igen, hogy a parlamenteket lobbisták befolyásolják. Mint ahogyan az Európai Parlament holland képviselőit. Véleménylobbisták is. Akik lehetnek régi kommunisták. Mint az újságíró Paul Lendvai. Olykor csak ezekből a forrásokból merítenek. Lendvait többször interjúvolták meg Hollandiában, de nem ellenőrizték a hátterét. Ha nálunk valaki professzor vagy újságíró, akkor nem ellenőrizzük a hátterét, mert hiszen olyan intelligens emberekről van szó. Nyilván intelligensebbek, megbízhatóbbak és objektívebbek Orbánnál, vagyis az ő véleményükre kell hallgatni. Holland lapokban sokszor olvashatunk régi kommunistáktól véleményeket. Csak nem áll ott, hogy az információ honnan származik. Ami a budapesti tudósítókat illeti, nyilván szabadúszókról van szó, akik nem fizetést kapnak, hanem cikkenként fizetik őket. Az állandó holland tudósítóknak pedig 6-7 ország van gondjaira bízva. Nálunk egyre vastagabbak a lapok, tele mellékletekkel, hogy küzdjenek a példányszám csökkenés ellen, miközben egyre kevesebb újságírót foglalkoztatnak költségmegtakarítás miatt. Az újságíró iskolát elvégzett volt hallgatótársaim közül szinte senkinek sincs munkája. E tudósítók pedig nem tudnak mindennap sztorit írni Magyarországról. Most persze hirtelen más lett a helyzet, hogy Magyarország kapta egy fél évre az uniós elnökséget. Most a miniszterelnököt és kormányát is mikroszkóppal figyelik.
Lovas István - Magyar Nemzet
