Filmfelvétel készült arról, amint a Szíria felől Irakba behatoló szunnita fegyveres milícia, az ILIÁ (Iraki és Levantei Iszlám Állam) harcosai évszázados sírköveket rongáltak meg Moszul városában.

Az internetre felkerült felvételeken fekete ruhába öltözött iszlamista fegyveresek láthatók, akik hatalmas kalapácsokkal vernek szét sírköveket. A film készítésének időpontja nem ismert.
A Daily Mail című brit lap tudósítása szerint az iraki hatóságok megerősítették a hírt, mely szerint a tönkretett síremlékek egyike állítólag Jónás próféta földi maradványait rejti. Őt egyébként nemcsak a keresztények, hanem a muzulmánok is tisztelik. Egyes keresztény felekezetek szentként tekintenek Jónásra, aki hiába menekült el a rárótt feladat elvégzése elől („rühellé a prófétaságot” - írta Babits Mihály a gyönyörű Jónás könyvében), a cethal gyomrában kötött ki, és végül mégiscsak hirdetnie kellett az isteni Igét Ninivében.
„Az ILIÁ egyes elemei ellenőrzik Jónás próféta moszuli mecsetjét azóta, hogy a milícia behatolt a városba” – tájékoztatta az egyik ninivei vezető tisztségviselő, Zuhair Al-Chalabi az IraqiNews.com hírportált.
A korábban az USA és szövetségesei támogatását élvező radikális szunnita fegyveres csoport 11 keresztény templomot, kolostort, illetve mecsetet gyújtott fel Moszulban, illetve a város környékén. Moszulba június 10-én vonultak be a milicisták, miután az iraki kormányhadsereget kiszorították a városból. Június 30-án az iszlamista szervezet nevét Iszlám Államra változtatta, a fennhatósága alatt álló területeken pedig kikiáltották a kalifátust.
A fegyveresek vezére, Abu Bakr al-Baghdadi felszólította a világ muzulmánjait, hogy csatlakozzanak a kalifátus „megvédése”, illetve „kiterjesztése” érdekében zajló harchoz.
Perge Ottó - RT.com nyomán