Richard Goldstone az ENSZ Emberi Jogok Tanácsának fölkérésére kivizsgálta és jelentésben hozta nyilvánosságra az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben elkövetett háborús bűncselekményeket, ám három nappal ezelőtt közölte a világgal, hogy tévedett, s egyben bocsánatot kért Izraeltől. Az izraeli belügyminiszter szerint Goldstone megígérte, hogy a jelentés hatályon kívül helyezése érdekében közben jár az ENSZ-ben, ám ő néhány órával ezelőtt megcáfolta az izraeli miniszter állítását.

Richard Goldstone

Richard Goldstone a minap nyilvánosan bocsánatot kért Izrael minden zsidó lakosától, amiért kiválasztott létére nevét adta a Gázai övezet ellen 2008 karácsonyán indított izraeli katonai támadás folyamán elkövetett izraeli háborús bűnökről szóló jelentéshez. Nabíl Sá'át, az El-Fátáh szervezet egyik vezetője, a palesztin tárgyaló küldöttség tagja az Ál-Ajjám című palesztin napilap vasárnapi számában megjelent interjúban kijelentette: „Sajnos Goldstone nem tudott tovább ellenállni a reá nehezedő terrornak. Nagyon szomorú, hogy egy olyan köztiszteletben álló ember, mint amilyen Richard Goldstone, behódolt az izraeli terrornak, amellyel a jelentés közzétételétől kezdve egészen mostanáig zsarolták. Goldstone a jelentés közzététele után mindenütt nemkívánatos személlyé vált”, mondta Nabíl Sá'át, majd ehhez még hozzáfűzte: „Úgy látom, hogy Goldstone kénytelen volt megváltoztatni a véleményét annak érdekében, hogy véget vessen az ellene irányuló bojkottnak és egyéb kellemetlenségeknek.”
Nabíl Sá'át az interjúban még megemlítette: Goldstone arra hivatkozva változtatta meg a véleményét, hogy szerinte Izrael konstruktív lépéseket tett a jelentés közzététele után. „Vajon ezzel meg nem történtnek kell tekintenünk az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben elkövetett cselekményeket? Feledjük el azt is, hogy az izraeli kormány adta az utasításokat a hadseregnek a háború idején?” - tette föl a kérdést a palesztin politikus, majd az Ál-Ajjámnak adott nyilatkozatát azzal a megállapítással fejezte be, hogy Richard Goldstone gyenge ember, mert képtelen volt ellenállni a reá nehezedő terrornak.
Nabíl Sá'át tehát helyesen állapította meg azt, hogy Richard Goldstone nem tudott ellenállni a cionista zsidó lelki terrornak. Az izraeli lapok is beszámoltak róla, hogy hazájában, Dél-Afrikában a zsinagógai élet cionista vezetősége és a zsidó közösség tüntetett is ellene, s még a saját unokája férfivé avatásának (bár-micvá - בר-מצוה) Johannesburg „Rózsadombján”, Sandtonban tartott szertartására történő meghívását, beengedését is ellenezték. Goldstone másik gyermeke, a leánya Jeruzsálemben él, s a jelentés közzététele után az izraeliek állandó zaklatásának volt kitéve.
Richard Goldstone tehát lelkileg teljesen megtört, bocsánatot kért a gázai gyermekgyilkosoktól, sőt, Izrael minden zsidó lakosától. A megtért ember most abban reménykedik, hogy végül a „föloldozást” is elnyeri a zsidó testvéreitől. Az pedig manapság már kit érdekel, hogy a Gázai övezet ellen indított Öntött ólom fedőnevű hadjárat során Izrael elkövette-e vagy nem azokat a háborús bűnöket a palesztin polgári lakosság ellen, amelyeket jelentésében maga Goldstone is egyértelműen leír? A világnak nem a két esztendővel ezelőtti eseményekkel kell foglalkoznia, hanem a hetven évvel ezelőtti történésekkel. Nem az életerős, a leszerelés után a nagyvilágban csatangoló, mindenütt hangoskodó 20-22 éves fiatalemberekkel, illetve a korosabb parancsnokaikkal, hanem a 95-98 esztendős aggastyánokkal kell a gojoknak a számlát rendezniük.

Éli Jisáj izraeli belügyminiszter
Éli Jisáj, a szélsőségesen zsidó rasszista Sász nevű vallásos párt belügyminisztere kedden reggel az izraeli hadsereg rádióadójának elmondta, hogy az éjjel telefonon beszélt Richard Goldstone-nal. „Goldstone zsidóként megérti a zsidó népnek okozott fájdalmat, s véleményem szerint a kemény hangú és hazug jelentése ellenére is értékelnünk kell azt, hogy végül is volt bátorsága kimondani az igazságot és beismerni a tévedését” - mondta az izraeli belügyminiszter, aki a telefonbeszélgetés folyamán izraeli látogatásra hívta meg a bűnbánó zsidót. Éli Jisáj szerint az izraeli látogatás egyben a Goldstone-jelentés érvénytelenítését is eredményezi. Goldstone közölte az izraeli politikussal, hogy a meghívásnak örömmel eleget tesz, s egyben megígérte: ő maga is közbenjár az ENSZ-ben a jelentés érvénytelenítése érdekében.

Férfivé avatás a zsinagógában

A Tikkun Olám (תיקון עולם) nevű világhálós zsidó portál még Goldstone bűnbánata előtt közölt egy pompás karikatúrát, amely azt ábrázolja, hogy a „Cionista Szövetség”, „főrabbi” és a „Sandton zsinagóga” föliratot viselő, betakart szemű, elvakított három alak férfivé (bár micvá) avat egy Goldstone-arcú gyermeket, miközben Goldstone nagypapi csak kívülről nézheti a szertartást. A Sandton zsinagóga-föliratos alak a következőt mondja: „Ma férfivé lettél! Választhatod az igazságosság, a tolerancia és a családszeretet útját!... …Vagy követheted a mi példánkat!” Nem kevésbé találó egy másik zsidó kiadvány fotómontázsa, amely már megtért, a bűnei alóli föloldozását kérő ortodox zsidóként ábrázolja a megtévedt Goldstone-t.

A megtért Goldstone

Richard Goldstone legújabb fejleményként az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta Éli Jisáj izraeli belügyminisztert, aki szerint ő, Goldstone mindent elkövet azért, hogy az ENSZ érvénytelenítse az általa összeállított jelentést. Nem sokkal ezelőtt Goldstone ugyanis azt mondta, hogy az Éli Jisájjal két nappal ezelőtt lefolytatott telefonbeszélgetés során „egyáltalán nem beszéltünk a Goldstone-jelentésről”. (Magyarán szólva, a kettő közül valaki hazudott – J. K.)
Richard Goldstone azt is elmondta az AP-nek: Éli Jisájjal nem érintették a jelentés ügyét, s azt egyáltalán nem kívánja hatályon kívül helyeztetni. A dél-afrikai bíró azt is közölte, hogy Éli Jisáj hívta föl telefonon, és Izrael népe nevében köszönetet mondott neki, amiért megbánást tanúsított a jelentésében foglalt egyes, a valóságnak nem megfelelő következtetésekért. Goldstone azt is elmondta, hogy az izraeli belügyminiszter héberül beszélt hozzá (azért, mert a marokkói zsidó-arab anyanyelvén, a mográbin kívül idegen nyelvként csak héberül tud), amelyet valaki lefordított neki angolra. „A telefonbeszélgetést Éli Jisájjal azzal fejeztem be, hogy kifejeztem neki az Izrael iránti szeretetemet”, nyilatkozta Goldstone az AP-nek.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info