Most, hogy vége a pártkampánynak – kijózanodás előtt és egy mámoros este után –, mi mást tehetnénk: szívből gratulálunk a politikailag jelentősen megerősödött Orbán Viktornak személyes és fölényes választási győzelme alkalmából.

A tavalyi önkormányzati megmérettetések után jelentős mozgósítással sikerült ismét egy rozsdás szeget bevernie versenytársa, Gyurcsány Ferenc elhasználódott koporsójába. Ezzel a több mint hárommillió szavazóval a háta mögött a Fidesznek fel kell adnia végre az eddigi tutyi-mutyi, álellenzéki pozícióit. Ez az egyértelmű felhatalmazás erőt kell hogy adjon az idő előtti kormány-, rendszer- és szemléletváltozásra. Ha van rá készség és politikai akarat, a két hatalmi kreatúra bázisában, berendezkedésében és viszonylatában új időszámítás kezdődhet. A sikerszéria folytatódhat – és civil szervezetekkel kiegészülve kiteljesedhet – az Albert-házaspár ősszel esedékes népszavazási akciója kapcsán. Hatalmi arrogancia és pártdiktátumok helyett azonban erre a kiszélesedő és őszinte nemzeti együttműködésre kellene most koncentrálni! Ha viszont a régi mederben folytatódik minden, és nem történik jelentős változás a kivérzett ország életében, úgy gyorsan elkezdődhet a jobboldali erózió. Az átmulatott éjszaka utáni keserű macskajaj.

Visszatérve a népszavazáshoz: amit vártunk, bekövetkezett. A Gyurcsány iránti ellenszenv és a „zsebhorizontú” /szociális/ üzenetek ötvözete meghozta a várva-várt áttörést, vagyis jelentősen aktivizálta a megfáradt lakosságot. Megint bebizonyosodott, hogy csipetnyi ideológiával és jelentős pénzek ígéretével /visszaosztásával/ bármikor megváltható a világnézet nélküli választó /fogyasztó/, és szinte biztos a győzelem. (Most látható csak igazán, hogy mennyire kicsinyes összegeken, esetleges szociális demagógián múlott a jobboldal két választási veresége!) A nyilvánvaló veszteseken és győzteseken túl azonban történt két aggodalomra okot adó esemény is ezen a szavazáson.

Az egyik az, hogy ebből a jelentős bukásból megint relatív győztesként került ki a „reformok esszenciája”, a szélsőséges SZDSZ. Az egykori négyigenes blöff után most a három nem érdekében tudott sikeresen mozgósítani több mint hatszázezer szavazót (ezt csak Kóka szeretné elhitetni, hiszen ebben a számban benne vannak az MSZP – jóval nagyobb – szavazótáborának szófogadó eszementjei is – szerk. megj.). Ismét egy meghökkentően kreatív (Sőt, azt is mondhatnánk, hogy undorító!), kampánystratégia alkalmazásával beseperte a világvárosi világpolgárok egy jelentős részének támogatását. A törpepárt újból bebizonyította, hogy kiélezett helyzetekben /hatalmas pénzek és kapcsolatok mozgatásával/ bármikor képes megugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Ez mindenképpen intő jel kell hogy legyen az eljövendő szempontjából. A szadesz élősködésére igen jellemző példa az is, ahogyan az összeomlás előtt gyorsan kihúzták fejüket a hurokból. Arcátlanságukat jó bizonyítja, hogy a párt vezetői úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne a gátlástalan kormánykoalícióhoz. Azonnal elküldik a p.csába a leamortizálódott miniszterelnököt. A politikai szadistákra vigyázni kell tehát, mert Koszovó elismerése és a Déli Áramlat tagadása ügyében (amerikai felhatalmazás mellett), vagy az adócsökkentés maszlaga mentén máris ott ólálkodnak a győztes Fidesz közelében. Az ultraliberálisok arculat- és pólusváltása, lassú kihátrálása a jelenlegi koalícióból sajnos cseppet sem elképzelhetetlen.

A népszavazással kapcsolatos másik keserű tanulság a nemzeti radikálisok ismételt gyenge szereplése, vagyis relatív veresége. A 2006-os választásokat követően már elemeztük a klasszikus (sokáig Csurka István által fémjelzett) nemzeti radikalizmus válságának okait. Most, ezen a népszavazáson is – akárcsak minden fontos politikai helyzetben – Orbán úgy játszott az elégedetlen radikálisokkal, mint macska az egérrel. Miközben simulékony volt, teljesen beintegrálta kampányába azt az öt-tízszázaléknyi gyökeres változásokat akaró szavazót, akik amúgy a hétköznapokban nem kedveli különösebben a Fidesz langyos – sokszor liberális és baloldali – politikáját. Ez lenne azonban a kisebbik baj. A nagyobbik inkább az, hogy a magyar radikálisoknak ilyen fontos fordulópontok alkalmával sem önállóak. Nincs a többiekétől eltérő markáns és karakteres véleményük, nincs egységes arculatuk, nincs szervezettségük, vagyis nincs jól körülírható politikai stratégiájuk és taktikájuk. (Még a most inaktív MDF is kialakított egy sajátos, kizárólag saját magára jellemző arculatot a választók irányába!)

Szomorú, de ennek a fajta bukdácsoló posztcsurkista radikalizmusnak nincs karizmatikus vezetője és ideológusa, így nincs vonzereje és tömegtámogatottsága sem. (Nem véletlenül mondta egykor francia útja során Orbán, hogy a magyar radikalizmus még Le Pen bokájáig sem ér fel!) Ez a mostani népszavazás – a Fidesz támogatása mellett – szintén jó alkalom lett volna az önálló arculat és vélemény kifejezésére. Nem sok ilyen lehetőség lesz már a következő nagy megmérettetésig! Ha a nemzeti radikálisok az ideológia helyett nem mozdulnak el a gyakorlati nemzeti érdekvédelem irányába, ha nem keresnek határokon túli és hazai szövetségeseket, ha nem indulnak el a Fidesszel szemben határozott EU-szkeptikusként vagy kritikusként a 2009-es uniós választásokon, úgy lehúzhatják a rolót.

Észrevétlenül betagozódhatnak a Fideszbe! Mert kizárólag fizikai erőszakkal, szervezetlen utcai megmozdulásokkal, messianisztikus és ezoterikus elgondolásokkal nem lehet sikert elérni. Március 9-e éjszakáján szánalmasan kevés, mindössze kétszáz ember fejében fordult meg az azonnali kormánybuktatás. Sajnálni való, de ők, az utcákon fagyoskodó tüntetők fognak leghamarabb kijózanodni.
A neheze tehát csak most kezdődik! Az előre menekülő Gyurcsány ráterheli majd a kialakuló költségvetési hiányt a lakosságra, miközben négymilliónyi /passzív/ támogatójával eteti a médiát. A megállíthatatlan gazdasági romlás által sarokba szorított posztkommunista lobbisták még csak ezek után fognak egymás torkának esni.

Növekszik a káosz, a kapkodás és a pánik. Nőttön-nő a zűrzavar. Előttünk áll az SZDSZ kiugrási kísérlete, és a radikálisok fájdalmas útkeresése. A parlamenten kívül rekedt civilek még szintén keresik saját hangjukat. Most minden a Fideszen múlik. Valódi változásokat akar, vagy kizárólagos hatalmat. A nagy összeomlás előtt örüljünk hát még néhány napig ennek az átmeneti sikernek. A feketeleves még hátra van!

Molnár Tamás