Hadd tegyem hozzá: alapvetően egyetértek Kristóf véleményével, hogy az EU-ból való kilépésünknek még nem jött el az ideje. Ugyanakkor úgy gondolom, hazánk helyzetét tekintve Kristóf téved, közel sem állunk annyira jól, mint azt ő nemzetközi adatokra is hivatkozva megállapítja. Tény ugyan, hogy államadósságunk kisebb, mint jó néhány más országé, illetve a különböző gazdasági mutatók tekintetében nem állunk oly rosszul, ám van egy fontos körülmény, ami Magyarországot nemcsak a nyugati, fejlettebb államoktól, de még a posztkommunista országok gazdasági helyzetétől is megkülönbözteti. Nevezetesen: Magyarországon nincs saját kézben levő ipar, nincs saját kézben levő termelési szektor stb. Magyarán: hazánknak jelenleg semmi olyan nincs a kezében, amiből nagyobb összegek folyhatnának be a költségvetésbe. A munkavállalók és a hazai kis- és középvállalkozások megadóztatása jelenti a legbiztosabb bevételt úgy, hogy ez az a vállalkozói szektor, amely munkavállalóink majd' kétharmadát felszívja. A multik hozzájárulása a munkanélküliség csökkenéséhez tehát elenyésző.

Hazánk helyzetének ilyetén alakulásáért magam is azt hittem sokáig, hogy az EU és a hozzá hasonló banditaszervezetek a felelősek, ám nem így van. Kétségtelen: nagyban terheli felelősség az IMF-et, a Világbankot és az EU különböző intézményeit, ám, ha jobban szétnézünk a posztkommunista országokban, akkor azt látjuk: náluk is végbementek hasonló változások, ott is rombolt az IMF és az EU, de korántsem ekkora eredménnyel. Ebből világosan következik, hogy Magyarország és annak vezetői elkúrták az utóbbi 20 évet. Azt is tegyük hozzá: mi, magyarok, ezt hagytuk. Hol szó nélkül, hol szóvá tettük, de a lényegét tekintve sosem sikerült egy olyan méretű és pártok felett álló, civil jellegű kritikus tömeget összehoznunk, amelyik megtanította volna a politikusokat arra, hogy a demokrácia nemcsak az antiszemitizmus következetes üldözését jelenti, hanem azt is, hogy Magyarország lakosai egy viszonylagos jólétben kell éljenek, és ezt elérni az állami vezetők dolga.

A fentiekből következően pedig azt kell mondanom: egyelőre egyet kell értenem Kristóffal. Az Unióból való kilépésünknek még nem jött el az ideje.

Kétségtelen, hogy nagy potenciál van a mezőgazdaságunk feltámasztásában, ám – és ebben is egyetértek T-vel – ez önmagában még édeskevés ahhoz, hogy Magyarország talpon tudjon maradni a biztosan ellenséges környezetben. Ezen túlmenően, ahogy fentebb is vázoltam, a magyar lakosság lelki-szellemi állapota nincs még azon a szinten, hogy zokszó nélkül, fogakat összeszorítva kibírja azt az átmeneti időszakot, ami a kilépésünktől egészen a talpra állásunkig tartana. Egy képzeletbeli Jobbik-kormány, amelyik levezényelné a kilépésünk, érzésem szerint max. hat hónapig bírná, utána maga a magyar lakosság döntő többsége ellene fordulna, és visszaszavazná Gyurcsányt vagy Orbánt, mert az ő kormányzásuk idején „legalább ...” és a pontozott rész bármivel behelyettesíthető.

Látni kell tehát: hazánk alapvető pozicionálásán való bárminemű változtatás előtt magát a népet kéne „rendbe szedni” – és ez utóbbi még csak nem is kerül óriási összegekbe, viszont nem érdeke senkinek. Az agymosott, pártszimpátiák alapján megosztott és a hónapról hónapra megélni ördögi köréből minden áron szabadulni vágyó magyar mindig is könnyű céltáblája lesz a politikai manipulációknak. Képes arra, hogy egy népszavazáson megerősítse: lépjünk ki az EU-ból, és képes arra, hogy fél év múlva elsöpörje azt, aki ezt meglépte.

Akárhogy is nézzük: az EU-ból való kilépés kérdése veszélyes terep, talán nem túlzás azt állítani, hogy hazánk jövőjét teszi kockára. Ha sikerül, akkor tényleg több száz évre bebiztosítjuk regionális középhatalmi pozíciónkat, ha nem, akkor viszont – talán örökre – elveszünk.

Adott ugye helyzetünk: hazánk köröskörül önmagával határos. Míg mi, magyarok nem tudtuk ezt a helyzetet előnyünkre fordítani, addig a minket bántani, kihasználni akarók viszont megtették. Az elszakított területeken élő magyarság így túszként, zsarolási lehetőségként szerepel a kontinensünket vezető politikusok noteszében. Kilépésünk esetén pl. csak vízummal utazhatnánk Erdélybe, ahogy ottani testvéreink is mihozzánk. Bár maga az EU eddig nem sokat tett a külhoni magyarok jogainak védelméért, kiszélesítéséért, azért az a tény, hogy úgy Románia, mint Magyarország NATO- és EU-tagsága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a ’90-es évek elején megismert polgárháborús hangulat feloldódjon. Természetesen nem azt akarom állítani, hogy minden rózsaszín, hanem csak annyit: kilépésünk esetén szembe kéne néznünk azzal, hogy a románok, szerbek, szlovákok hidegvérrel állnak neki magyarokat börtönbe vetni, meghurcolni, akár le is gyilkolni. Mielőtt azt gondolnánk, ez a nevezett államok legfőbb óhaja, jelzem: ez az IMF, az EU és a többi világi intézmény „helyzetkihasználása”. Pontosan tudják, hogy azt a nem EU-tag magyar kormányt, amelyik egy ilyen esetet szó nélkül eltűrne, elsöpörné a választói akarat, ha pedig tenni szeretne ellene… Nos, hadseregünk nincs, így hát kihez is fordulhatnánk? A nemzetközi szervezetekhez, amelyek majd jól megkérik az árát a „segítségnek”. Újracsatlakozás, még rosszabb feltételekkel – nagyjából ez lenne a végkimenetel.

Bár borúsnak és talán túlzónak tűnik a fenti forgatókönyv, én személy szerint meg vagyok róla győződve, hogy egyáltalán nem túlzás az a kijelentés, hogy kilépésünk esetén szembe kéne néznünk az elszakított területeken fellángoló magyarellenességgel, és ez csak az egyik a szóba jöhető nehézségek közül.

Nem tűnik nagy segítségnek, és ezáltal kézzelfogható lehetőségnek a keleti nyitás sem (ezt már többször szóvá tettem a portálon). Egy tízmilliós, jelentős szövetségesek nélküli ország, hadsereg, fejlett ipar, tudományos kutatási eredmények stb. nélkül senkinek nem jó üzlet. Ha mégis, akkor annak ára van, mint a nemzetközi politikában minden segítségnek. Továbbá az IMF vagy az EU, esetleg mindkettő tud olyant ajánlani potenciális keleti szövetségesünknek, amelyet mi nem. Cserébe pedig csak annyit kérne: ne segítsenek, ne üzleteljenek Magyarországgal. (Vö.: Irán és a nemzetközi szankciók, korábban Irak esete stb.)

A megoldást én ugyanakkor nem abban látom, amiben Kristóf, hogy folytassuk az alkudozást az EU-val (különösen nem úgy, hogy a Gárda felszámolásával büszkélkedő Orbán Viktorra bízzuk ezt), hanem a kelet-európai államokkal kialakítandó szövetségben. Azaz, mi, EU-szkeptikus magyarok el kéne kezdjünk a környező államok EU-szkeptikusaival kapcsolatokat ápolni. A mai fiatalok egy része a jövőben politikussá válik saját hazájában, de legalábbis véleményformáló hatással bír saját környezetében. Egy pár év alatt bekövetkező mentalitásváltás (lényeges része ennek, hogy Kelet-Közép-Európában egyszerre menjen végbe ez a folyamat) meghozhatja a gyümölcsét. Nevezetesen, nemcsak mi, hanem a posztkommunista államok többsége (miért ne? Akár az összes) egyszerre lép ki az EU-ból, és tömörül egy sajátos szövetségbe. Talán sokan vannak ma, akik erre azt mondják, hogy utópia, ám én úgy látom, velünk vagy nélkülünk de ez mindenképp be fog következni.

Összefoglalva: két tényezőt tartok fontosnak, mielőtt az EU-ból való kilépésünket megejtenénk. Az egyik a magyar nép lelki-szellemi szintjének felemelése egy olyan szintre, hogy a fogyasztó társadalom primitív ígéreteinek, olcsón árusított álmainak ne dőljön be, vagy legalább ne első szóra tegye ezt meg.

A másik pedig a közép-kelet-európai összefogás, hogy a kilépésünket egyszerre vezényeljünk le, ne tudjanak egymás ellen kijátszani minket, ahogy az már annyiszor elfordult a történelemben.

 

Az imént olvastam Florian Geyer írását az EU-ból való kilépésről. Részben egyetértek az írással, abban az értelemben, hogy valóban nem lehet egyik napról a másikra csak úgy, vakon kiugrani az Eurokolhozból. Viszont a következő rész már nagyon problémás: "hazánk alapvető pozicionálásán való bárminemű változtatás előtt magát a népet kéne rendbe szedni".

Ez az a fajta megállapítás, ami miatt sosem mozdulunk ki a holtpontról. "Várjunk! Csak szépen, lassan!"
Florian Geyernek igaza van abban, hogy a nemzet szellemi, lelki állapota katasztrofális. Ennek több oka van, az elmúlt évszázad borzalmai, Trianon, a világháborús vereségek, a kommunisták rémtettei és az elnyomás, a módszerváltás kiváltotta csalódottság és elkeseredés stb., valamint - és ez talán a legfontosabb - a média, mely köztudottan ellenséges, zsidó kézben van. Ez a média profi módon űzi a nemzet butítását, elgyökértelenítését, a nemzeti öntudat kiölését a lelkekből. Ha arra várunk, hogy "rendbe jöjjön" a nemzet ezen szempontból, és valóban nemzetté váljunk, összetartók és céltudatosak legyünk, akkor bizony soha semmilyen eredményt nem érhetünk el. Nézzük csak meg, hogy 2006, azaz a módszerváltás utáni első, és eleddig egyetlen valódi esélyünk óta hány embert sikerült meggyőznie a nemzeti oldalnak! Sokat, de messze nem eleget. A többségnek még mindig fontosabb, hogy ne hangoskodjunk, hogy csak adott keretek között, csak demokratikusan tegyük a dolgunkat, mert a média ezt fújja. Aki a parlamentben olvasatlanul aláír egy hazánkra nézve katasztrofális nemzetközi egyezményt, az hon"atya", meg "köztiszteletben álló személy", aki eléget egy EU-s zászlót, az viszont egy primitív, náci vadállat. És ha nem is harcos antifasiszta a többség, tudat alatt mégsem akarnak a "primitívek" táborába tartozni.

A csapdahelyzetet pedig az adja, hogy az EU-n belül, erős kötöttségek közepette nem engednék nekünk, hogy igazságot terjesztő médiát alakítsunk ki, mert ettől ők félnek a legjobban!

Ekkora médiaellenszéllel szemben eredményeket elérni lehet, de sajnos nem eleget. Nem tud a nemzeti oldal olyan nemzeti együttműködést összehozni csupán a magyarság művelésével, tájékoztatásával, akikre nyugodtan támaszkodhatunk a nehéz időkben, akár az EU-ból kilépve. Ha mindig a tömegekre várunk, akkor lassan elfogyunk az Európai Unióban!

A másik bajos megállapítás így szól: "kilépésünk esetén szembe kéne néznünk azzal, hogy a románok, szerbek, szlovákok hidegvérrel állnak neki magyarokat börtönbe vetni, meghurcolni, akár le is gyilkolni. [...] Bár borúsnak és talán túlzónak tűnik a fenti forgatókönyv, én személy szerint meg vagyok róla győződve, hogy egyáltalán nem túlzás az a kijelentés, hogy kilépésünk esetén szembe kéne néznünk az elszakított területeken fellángoló magyarellenességgel, és ez csak az egyik a szóba jöhető nehézségek közül."

Nem értem, hogy ha mi bármilyen módon is, de kilépünk az EU-ból, az miért hozná ilyen magyarellenes érzelmek fellángolását? Sem a szomszédos államok, de főleg az EU nem nézheti tétlenül, ahogy egy nemrég kilépett államot így eltaposnak a bent maradt tagállamok. Ha ezt tennék, akkor a világon még többen ébrednének rá, hogy az EU nem csak gazdasági-pénzügyi, hanem bizony durva erkölcsi válságban is van, sőt az EU-országokon belül is erősödnének ezen érzelmek! Magyarul az EU maga alatt vágná a fát!

Florian Geyerrel egyetértek abba, hogy a kilépést előkészítetlenül, és főleg egyedül meglépni nem egy bölcs döntés. Viszont ha kilépünk, az a jelenlegi válságban sok-sok lapáttal tenne rá az EU szétesésére, akár a környező államokban is elindíthatna hasonló folyamatokat, voltak már hasonló helyzetek a történelem során. A probléma az első lépés kérdése. Ki merjen először lépni? Várjuk meg, míg először másik ország lép ki esetleg, és mi kövessük a példáját? És mi van, ha senki sem lép ki? Akkor lépjünk mi először? És kockáztassuk azt, hogy esetleg senki nem követi a példánkat, és magunkra maradunk? Nehéz kérdések. Ha viszont többen lépünk ki egyszerre, vagy rövid idő alatt, akkor az EU egész biztosan teljesen széthullik, és akkor a pofára esett Nyugatnak kisebb gondja is nagyobb lesz, mint hogy velünk foglalkozzon.

A kilépést valóban nagyon át kell gondolni, a magyar külügynek éveken át 110%-on kell teljesítenie, hogy tudjunk szövetségeseket, előnyös kereskedelmi kapcsolatokat találni, fel tudjuk térképezni a piacokat stb. Ezzel egy időben a belső kormányzati munkának is szilárd, évekre, évtizedekre elhatározott terveket kell követnie, amiket nem írnak felül a különféle kormányok négy, vagy akár fél-, egyévente. A legfontosabb a gazdaság, az ipar, a mezőgazdaság talpra állítása. A külföldi kézben lévő gyárak és termőföldek elkobozhatók, kisajátíthatók, mert azokat tényleg nem tudják egy gombnyomással "átutalni", viszont ezzel óvatosan kell bánni! Ha ugyanis ezt túlzásba visszük, akkor el tudom képzelni, hogy bizonyos országok érdekeik sérülése miatt gazdasági embargókkal, kereskedelmi tiltásokkal és egyéb büntető-intézkedésekkel sújtanak minket. Ezzel szemben le lehet ülni ezekkel a cégekkel tárgyalni, és olyan feltételeket is ki lehet harcolni egy határozott tárgyaló-delegáció által, amelyek nem csak nekik, de nekünk is előnyösek. Akinek nem tetszik, az pedig a gyára nélkül elmehet a fenébe.

Az önellátó(bb) gazdaság kiépítése a magyar vezetőség részéről tökéletesen átgondolt, és még tökéletesebben kivitelezett cselekvést igényel, nem jó a 99%, de sokszor még a 100% is kevésnek bizonyulhat. Ráadásul ezt olyan körülmények között, hogy a nehézségek miatt a nép tekintélyes része is neheztelhet még a nemzetmentő intézkedések hatásaira is. Az ilyen népi törekvéseket pedig - jól tudjuk - a nemzetközi sajtó és politikai patkányelit mindig meglovagolja.

Amennyiben több ország is kilép az EU-ból, a mostani, de főleg az akkor várható világgazdasági helyzetben mindegyiküknek létszükséglete lesz, hogy szövetségesekre és békére találjon, ha hozzánk hasonlóan meg akar maradni. Márpedig szerencsés esetben szomszédaink is rájöhetnek, hogy mindannyiunknak előnyös, ha egymást kiegészítjük, kereskedünk, üzletelünk, ami sokat könnyíthet a nehéz helyzet átvészelésében. Ha egy ország nem is tud önellátó lenni, de több kis ország valamilyen formában összedolgozva már egész biztosan.

Magyarország nem egy természeti erőforrásokban szegény terület. Köztudott, hogy sem a geotermikus energia, de a fosszilis tüzelőanyagok területén sem panaszkodhatunk, nemrég például elhangzott a rádióban, hogy a jelenleg kitermelhető szénvagyon 8500 millió tonna! Ezen kívül a réztartalékaink nemzetközi összehasonlításban sem elhanyagolhatók stb., és akkor magát a termőföldet meg sem említettem. A magyarban megvan a szorgalom, a tettvágy, hogy felemelhesse saját magát, és ne kelljen gyarmattartóitól alamizsnát könyörögnie. Közismert a magyar zsenialitás, és nem csak nálunk, az "agyelszívásról" már mindenki hallott, tapasztaljuk ma is. Ha külföldiek tudnak profitálni a magyar észből, mi miért ne tudnánk? Rengeteg olyan találmány látott napvilágot, vagy éppen pihent íróasztalfiókok mélyén az elmúlt években, évtizedekben, amely a kormány részéről támogatva az élet sok területén a technikai fejlődés élvonalába helyezhetné hazánkat világviszonylatban is. A mai kor bajai abban rejlenek, hogy az ártó szándék által vezérelt mindenkori hatalom tudatosan elrejtett, eltaposott minden életképes hajtást, és közben elhitette velünk, hogy nincs semmink, és semmire nem vagyunk jók.

Végszó: Florian Geyernek igaza van, hogy a nemzet lelkét kell a helyére tenni, de ez csak az EU-n kívül lehetséges, bent nem engedik. Kilépés esetén támadásra nem, inkább követőkre lehet számítani, akik még segítségünkre is lehetnek, akikkel összefoghatunk. A kilépést viszont természetesen nem szabad elkapkodni, de kilépve bőven vannak lehetőségeink a felemelkedésre.

Az EU-ból tehát ésszel, de mielőbb ki kell lépnünk!

Kitartás a végső győzelemig!