László Attila MÖM-vezető írja:
Alig egy héttel ezelőtt jártunk Orosházán, ahol lakossági kérés kapcsán riportot készítettünk, és a tapasztaltak alapján sajnos már akkor borítékolható volt, hogy egy nagyobb tragédia hamarosan bekövetkezik. A nem várt eset sajnos hétfőn reggel 8 órakor megtörtént: egy rablótámadást követően vesztette életét Orosházán egy idős asszony.
Az eset dióhéjban: Orosházán a Kishangya ABC pénztáránál egy 82 éves idős hölgy 20 ezressel fizetett, több mint 10 ezer forintot kapott vissza. Mögötte a sorban ott állt a 17 éves lány, a későbbi gyilkosa, aki kileste, követte a nénit. Kb. 40-50 méterre az üzlettől megpróbálta kitépni a kezèből a táskát, sikerült is, de az idős hölgy elesett, beütötte a fejét, az elkövető elmenekült. Az idős hölgy a kórházba szállítás után belehalt a sérüléseibe.
A rendőrség az üzlet kamerafelvétele alapján beazonosította az elkövetőt, és rövid időn belül elkapta. KIderült, hogy a cigány önkormányzat vezetőjének az unokája.
Zoom
Megszereztük a kedves nagypapa fényképét: Simondán Gusztáv (j) Molnár Béla fideszes képviselő társaságában
Zoom
Magyarországon már szinte minden napra jut egy életellenes bűncselekmény. Az állam tehetetlen, képtelen megvédeni a lakosságot. A rendfenntartó képessége pedig gyakorlatilag megszűnt. A mi türelmünk viszont elfogyott, ezért amennyiben az állam továbbra is képtelen lesz garantálni a lakosság biztonságát, ne csodálkozzon majd rajta, hogy mi fogjuk kézbe venni társadalmunk védelmét, a ránk szabadított bűnözőkkel szemben.
Alább a korábbi MÖM-videó:
Frissítés: a nagypapa és a nevetés... na meg persze a valószínűsíthető nevelés
2. frissítés: tanítónőként dolgozott a cigánybűnözés legújabb áldozata
Egy hónapra elrendelte a Békéscsabai Járásbíróság egy fiatalkorú rabló letartóztatását, aki hétfőn a betonra lökött és kirabolt egy idős nőt Orosházán, az asszony a kórházban meghalt.
A Békés Vármegyei Főügyészség csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 17 éves elkövető hétfőn kora reggel egy élelmiszerboltban, vásárlás közben figyelt fel a 82 éves nőre, akit követni kezdett, miután távozott az üzletből. Az Iglói útra érve hátulról fellökte a bottal, nehezen közlekedő sértettet, aki a betonra zuhant. Elvette a nő táskáját, amelyből - kissé távolabb a helyszíntől - kivett 11 ezer forint készpénzt és 4 doboz cigarettát. Ezután a táskát eldobva távozott.
A rablót hétfőn kora délután elfogták a rendőrök.
Az egykor tanítónőként dolgozó asszony később a kórházban elhunyt.
A fiatalkorú, büntetlen előéletű orosházi "lányt" azért tartóztatták le, mert így a bűncselekmény különös tárgyi súlyúnak minősül, magas büntetési tétele miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye; emellett tartani lehet attól is, hogy a terhelt szabadlábon a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét - írta a főügyészség.