Kedves Kuruc.info!
Talán kicsit korai a levelem, mivel az oldalunk még vázlatszerű, de segítségeteket kérném az ügy nyilvánosságra hozatalában. Első körben környezetvédelmi aktivistáknál próbálkoztam. Greenpeace és WWF, de félnek az ügytől, vagy nem áll érdekükben foglalkozni vele, így közölték, hogy számukra jelentéktelen, és erre nincs kapacitásuk.
Budapest északi részén, a város közepén található egy francia gyógyszergyár. Körülbelül az 1920-as évek óta, szinte pontosan Trianon óta működik, és mióta ott van, híres a furcsa szagokról. Túlélt mindent. Az összes eddigi kormányt, szemérmetlenül üzemel. Sőt, egy francia társcég még privát égetőt is építtetett számukra Dorogon, ahol, mint ahogy a weboldalon is le van írva, szabálytalan üzemeletetés folyt. Itt nem egy apró kis vegykonyháról van szó, hanem egy több hektáros, fél Európát kiszolgáló irdatlan üzemről olyan emisszióval, amely adott széljárás mellett hatalmas kiterjedésű területeket burkol aggasztó vegyszerködbe.
www.chinointoxic.netai.net - ezt a honlapot én hoztam létre, remélve, hogy ezzel elég nyilvánosságot kap az ügy. Voltam bent személyesen is a gyárnál, arcátlanul letagadtak mindent. A levegő munkacsoport, akiket egyébként a katasztrófavédelmi főfelügyelőség egyik ügyeletes diszpécser tisztje ajánlott négyszemközt, nyomozta ki a levegőbe szórt vegyi anyagok pontos összetételét és mennyiségét, sajnos az adatok csak 2010-ig elérhetők. Egy ilyen mixnél nehéz pontos élettani hatásokat megfogalmazni, az biztos, hogy senkinek sem tesz jót, és ha a gyár felől fúj a szél, kilométerekig érezhető masszív, orrfacsaró vegyszerszag kíséri, és a körülmények mellett nem tartom kizártnak, hogy az emissziókra vonatkozó adatok pontatlanok.
Szerintem az emberek 90%-a nem is tudja, mi ez a szag, és mennyire mérgező. Hihetetlen, hogy egy ilyen üzem európai uniós körülmények között, hatályos engedélyekkel üzemelhet. Az illetékes hatóságok, katasztrófavédelmi szervek csak annyit válaszolnak, hogy az önkormányzatnál kell panaszkodni a szag miatt, a termeléssel együtt járnak az ilyen dolgok. Én viszont úgy gondolom, hogy nem. Azonnali hatállyal fel kellene függeszteni a gyár működését, amíg tisztázatlanok a szag eredetének pontos körülményei és élettani hatásai, ahogy ezt Dorogon is tették, amikor szivárgás volt.
És egyébként nem azért csinálom, mert zavar a szag, mi hamarosan el fogunk költözni. Egész egyszerűen felháborítónak tartom, hogy ideköltözött ez a francia üzem, és mérgezi a magyar vizeket, levegőt és földet. És a magyar ember nem tehet mást, csak ül otthon, és becsukja az ablakot. Ez egyenesen felháborító. Illetve aggódom a környéken élő emberek egészsége miatt. Úgy tudom, így is kiemelkedően magas a rákos megbetegedések aránya a környező három kerületben.
Én itt élek a negyedik kerültben, és ha a gyár felől fúj a szél, olyan érzésem van, mintha mosóport szórtak volna szét a lakás levegőjében, már nem csak a szag miatt, de mióta tudom, hogy körülbelül mi ez, és honnan jön, aggodalmam miatt is becsukom az ablakot. Több ezren élnek egyébként ezeken a területeken. Gyermekvállalásra készülő fiatal felnőttek, kismamák, csecsemők és kisgyerekek is. A kerület környezetvédelmi szakembere egyébként sanofis névjegykártyán adta meg az elérhetőségeit, amikor segítséget kérve konzultálni szerettem volna vele.
Az újpesti önkormányzattól a Sanofi Aventis újpesti telephelye úgy kapott engedélyt, hogy a lakosságot sem zajjal, sem pedig bűzzel nem zavarhatja, és amennyiben ezeknek a körülményeknek nem tesz eleget felfüggeszthető a tevékenységük. Ez az engedély egyébként itt elérhető:
http://www.ujpest.hu/rendeletek/2005-13.pdf
Mivel ennek a gyár határozottan nem tesz eleget, nincs is értelme a szag élettani hatásai után nyomozni, ha nem korrupt a jegyző és az önkormányzat, már ez alapján is támadható lenne az üzem. Én úgy gondolom, nem én vagyok hivatott a probléma megoldására. Viszont a sajtó és médiavisszhang segítene megindítani a lavinát, ha az interneten és a médiában is nyoma marad az ügynek, talán van esély a komolyabb felülvizsgálatokra.