Életének 77. évében, 2009. október 27-én elhunyt Tolnay Tibor festőművész. A „Várad festőjeként” is ismert művészt október 29-én helyezték örök nyugalomra a református egyház szertartása szerint. Erdélyben és az anyaországban az elmúlt évtizedekben több kiállítása is volt.
Tolnay Tibor életében az utolsó, ünnepi kiállítása az idén július 4-én, Nagyváradon a Teleki utcai Református Püspöki Palotában nyílt meg. A beszédet akkor Tőkés László mondta, míg a művészt szakmailag a Budapesten élő Aniszi Kálmán irodalomtörténész, esszéíró méltatta.
Kicsit korábban, 2009. április 20-án a budapesti Magyarok Házában a nagyváradi költő, Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh elnöke nyitotta meg Tolnay Tibor egy másik tárlatát. Barabás megnyitóbeszédében a Magyarok Házában hangsúlyozta, hogy Tolnay Tibor nem csak városának, Váradnak, hanem református egyházának is hűséges fia volt.
Tolnay Tibor 1932-ben született Nagyváradon. A Holnap városában formatervezést tanult, majd 1962-1968 között a Bémer téri Szigligeti Színház (a román tolvajlás után: Állami Színház) díszlettervező csoportjának vezetője. Az 1990-ben történt nyugdíjba vonulásáig kirakatrendező volt.
Tolnay Tibort általában „Várad festőjeként” szokás emlegetni, ami részben igaz is, hiszen számos helyen, időben és alakalommal örökítette meg ecsettel, tollal és ceruzával ezt a csodálatos partiumi magyar várost. Szerelmem Várad címmel 1994-ben jelent meg egy füzetes kiadványa, amelynek 27 tollrajzán Tolnay a magyarok építette, fölvirágoztatta „Pece-parti Párizs” egy-egy híres épületét, a várost átszelő Sebes-Körös hídjait jeleníti meg.
Így a tollrajzokon megcsodálhatjuk például a Bémer teret, a volt Balaskó éttermet, a Kapucinus utcai Kék Macska éttermet, az eltűnt, költők és írók megénekelte Garasos híd helyére épített egyszerűbb gyalogjárót, a régi Vármegyeházát, amelyre fölszállott Ady pávája, a Müllerájt, a Szigligeti Színházat, Léda lakóházát és a Kanonok sort. S majdnem mindegyik képén ott látunk egy kalapos, hátán zsákot cipelő, kezében vándorbotot szorongató alakot, a művészt saját magát.
Váradon kívül a történelmi Erdély szinte minden részébe elment és festette, rajzolta Csíksomlyót, Dést, Brassót, Farkaslakát, Nagyszalontát etc. Váradért, a magyarságért való rajongása, tehetsége nem volt elég ahhoz, hogy a Takács Csaba és a Stanik István bábáskodása mellett 2000-ben kiadott Erdélyi Magyar Ki Kicsodába bekerülhessen a neve. Valószínűleg ennek is megvan az oka.
A '90-es évek közepén személyes ismeretségbe kerülhettem Tolnay Tiborral, előbb a Pest Megyei Hírlap, majd egy darabig az Új Idők szerkesztőségében. Vendéglátását és városkalauzolását élvezhettük Váradon, s ő is többször járt Budapesten, különböző művésztelepeken, megfestette Budán az Országúti Ferencesek templomát és a környék más emlékeit.
 Tolnay Tibor |
Tolnay Tibor életében az utolsó, ünnepi kiállítása az idén július 4-én, Nagyváradon a Teleki utcai Református Püspöki Palotában nyílt meg. A beszédet akkor Tőkés László mondta, míg a művészt szakmailag a Budapesten élő Aniszi Kálmán irodalomtörténész, esszéíró méltatta.
 A Szigligeti Színház Váradon |
Kicsit korábban, 2009. április 20-án a budapesti Magyarok Házában a nagyváradi költő, Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh elnöke nyitotta meg Tolnay Tibor egy másik tárlatát. Barabás megnyitóbeszédében a Magyarok Házában hangsúlyozta, hogy Tolnay Tibor nem csak városának, Váradnak, hanem református egyházának is hűséges fia volt.
 A szerzőnek dedikált Szerelmem Várad-kiadvány |
Tolnay Tibor 1932-ben született Nagyváradon. A Holnap városában formatervezést tanult, majd 1962-1968 között a Bémer téri Szigligeti Színház (a román tolvajlás után: Állami Színház) díszlettervező csoportjának vezetője. Az 1990-ben történt nyugdíjba vonulásáig kirakatrendező volt.
 A Kanonok sor Váradon |
Tolnay Tibort általában „Várad festőjeként” szokás emlegetni, ami részben igaz is, hiszen számos helyen, időben és alakalommal örökítette meg ecsettel, tollal és ceruzával ezt a csodálatos partiumi magyar várost. Szerelmem Várad címmel 1994-ben jelent meg egy füzetes kiadványa, amelynek 27 tollrajzán Tolnay a magyarok építette, fölvirágoztatta „Pece-parti Párizs” egy-egy híres épületét, a várost átszelő Sebes-Körös hídjait jeleníti meg.
 A csíksomlyói kegytemplom |
Így a tollrajzokon megcsodálhatjuk például a Bémer teret, a volt Balaskó éttermet, a Kapucinus utcai Kék Macska éttermet, az eltűnt, költők és írók megénekelte Garasos híd helyére épített egyszerűbb gyalogjárót, a régi Vármegyeházát, amelyre fölszállott Ady pávája, a Müllerájt, a Szigligeti Színházat, Léda lakóházát és a Kanonok sort. S majdnem mindegyik képén ott látunk egy kalapos, hátán zsákot cipelő, kezében vándorbotot szorongató alakot, a művészt saját magát.
 A nagyváradi Teleki utca |
Váradon kívül a történelmi Erdély szinte minden részébe elment és festette, rajzolta Csíksomlyót, Dést, Brassót, Farkaslakát, Nagyszalontát etc. Váradért, a magyarságért való rajongása, tehetsége nem volt elég ahhoz, hogy a Takács Csaba és a Stanik István bábáskodása mellett 2000-ben kiadott Erdélyi Magyar Ki Kicsodába bekerülhessen a neve. Valószínűleg ennek is megvan az oka.
 Brassó |
A '90-es évek közepén személyes ismeretségbe kerülhettem Tolnay Tiborral, előbb a Pest Megyei Hírlap, majd egy darabig az Új Idők szerkesztőségében. Vendéglátását és városkalauzolását élvezhettük Váradon, s ő is többször járt Budapesten, különböző művésztelepeken, megfestette Budán az Országúti Ferencesek templomát és a környék más emlékeit.
Tolnay Tibort 2009. október 29-én csütörtökön helyezték örök nyugalomra szerelmetes szülővárosában, Nagyváradon a református egyház szertartása szerint.
Tibor bátyám, Isten veled!
Hering József
