Figyelembe véve valamennyi tagállam biztonsági és védelmi érdekeit, az uniós tagállamok vezetői üdvözlik az Európai Unió Tanácsában elért megállapodást, amely szerint az EU többek között közös beszerzés és megfelelő finanszírozás révén a következő tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának - jelentették ki az Európai Tanács tagjai Brüsszelben csütörtökön.
Zoom
Fotó: Ludovic MARIN / AFP
Az uniós tagországok állam- és kormányfői a kétnapos EU-csúcs első munkanapján az ukrajnai háborúról folytatott vita után elfogadott zárónyilatkozatukban kijelentették: az Európai Unió és a tagállamok fokozzák erőfeszítéseiket Ukrajna sürgető katonai és védelmi szükségleteinek kielégítése érdekében.
Leszögezték: az Európai Unió szilárdan és teljes mértékben Ukrajna mellett áll, és továbbra is erőteljes politikai, gazdasági, katonai, pénzügyi és humanitárius támogatást nyújt az országnak, ameddig csak kell.
Kiemelték: az Európai Unió továbbra is elkötelezett amellett, hogy fenntartsa és növelje az Oroszországra nehezedő nyomást, többek között esetleges további korlátozó intézkedések révén, valamint partnereivel együtt folytassa az olajárplafon kidolgozására irányuló munkát. Az Európai Tanács hangsúlyozta a szankciók európai és nemzeti szintű hatékony végrehajtásának biztosítására irányuló erőfeszítések fokozásának fontosságát. Megerősítette: elkötelezett amellett, hogy megelőzze és leküzdje, hogy az unión kívüli országok esetlegesen kijátsszák a szankciókat.
A tagállami vezetők megerősítették, hogy támogatják Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök békeformuláját, és továbbra is együttműködnek Ukrajnával a 10 pontos béketerv kidolgozásában.
Kijelentették: elkötelezettek az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben elkövetett háborús bűncselekmények és minden más bűncselekmény teljes körű elszámoltathatóságának biztosítása mellett. Ezzel összefüggésben üdvözölték a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó, március elején létrehozott, hágai székhelyű központról (ICPA) szóló megállapodást, valamint hangsúlyozták: támogatják a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészének vonatkozó vizsgálatait.
"Oroszországnak haladéktalanul biztosítania kell az erőszakkal Oroszországba szállított vagy deportált ukránok, különösen a gyermekek biztonságos visszatérését. Ezzel összefüggésben az Európai Tanács tudomásul veszi a Nemzetközi Büntetőbíróság által az orosz elnök és az orosz gyermekjogi biztos ellen kiadott elfogatóparancsokat" - fogalmaztak.
Végezetül azzal összefüggésben, hogy "az ukrajnai háború aláásta a globális élelmezésbiztonságot", a tagállami vezetők hangsúlyozták: biztosítani kell a mezőgazdasági termékek folyamatos elérhetőségét és megfizethetőségét a leginkább rászoruló országok számára.
Uniós diplomaták beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij a zárt ajtók mögött zajló uniós csúcs ukrajnai háborúval foglalkozó vitáján videókapocslaton keresztül elmondott beszédben a lőszerszállítások felgyorsítására szólította fel a tanácskozó uniós vezetőket. A szankciós csomagok, Ukrajna uniós felvétele, valamint a lőszerszállítások hozzájárulnak a konfliktus mihamarabbi lezárásához - tette hozzá Zelenszkij a beszámolók szerint.
(MTI nyomán)