Svájc feloldja Szíriával, illetve a közel-keleti ország központi bankjával szemben korábban elrendelt gazdasági szankcióit - közölte pénteken az alpesi ország kormánya.
A tájékoztatás szerint mindazonáltal hatályban maradnak azok a büntetőintézkedések, amelyekkel a hatalomból tavaly decemberben eltávolított előző elnök, Bassár el-Aszad kormányzatához köthető személyeket és szervezeteket sújtották.
"A döntés célja az ország gazdasági helyreállításának, valamint egy békés politikai átmenetnek az elősegítése" - ismertette a berni vezetés.
Svájc már márciusban megkezdte a Szíriával szembeni szankciók enyhítését. Mostani döntésével feloldja az egyes pénzügyi szolgáltatások nyújtására, a nemesfémek kereskedelmére és a luxuscikkek exportjára vonatkozó korlátozásokat.
Mintegy 24 szervezet, köztük a szíriai központi bank kerül le a szankciós lajstromról. A svájci döntés az Európai Unió és az amerikai pénzügyminisztérium hasonló, májusban hozott döntését követi.
(MTI)