A Blikknek adott interjút:
- Nem volt éppen nyaralás az elmúlt két év.
Magyar Róbert: Legalább tízszer igazoltattak, mindig elengedtek, és jó utat kívántak. Az Aqua diszkóban dolgoztam, placcmester voltam, vagyis kidobó. Négy napot dolgoztam, egy arab barátommal béreltük a lakást, Kiss Alex volt a nevem. Jártam le kick-boxolni, a tengerparton szerettem jet-skizni, jó volt nagyon. Éppen azt tervezgettem, hogy odébbállok Barcelonába, amikor belefutottam egy utcai ellenőrzésbe. Bevittek, ujjlenyomatot vettek, és kiderült, hogy nem Kiss Alex vagyok. Életfogytiglannal nem lopok fagyit meg pudingot, nem bolti lopáson kaptak el. A kábítószer-fogyasztással kapcsolatos hírek sem igazak, utálom a drogot.
- Megkönnyebbült, amikor feltették a hazafelé tartó repülőgépre?
M.R.: Tudva, hogy életfogytiglani börtönt kell letöltenem, nem könnyebbültem meg. Sőt! De az, hogy láthatom a kisfiamat és a páromat, az boldogsággal töltött el. Sajnos a szökésnek ára van, én az édesapámat veszítettem el talán emiatt. Amikor kihirdették a jogerős ítéletemet, rosszul lett és meghalt. Nem lehettem itt, amikor búcsúztatták.
Tudja, hogy mik történtek itt, amíg a riviérán bujkált?
M. R.: Mindent tudok, kint is olvastam a Blikket az interneten. Örülök a híreknek, hiszen összefüggenek az én ügyemmel. Amikor megnyitottam a Colosseum diszkót, és elkezdtem plakátokat ragasztatni, „V. papa" felhívatott az egyik emberével, és számon kért. Majd az összes plakátunkat a saját plakátjával leragasztatta, és a nyitóbulira annyi rendőrt küldött ide, hogy az emberek megijedtek tőlük. Később a szervezett bűnözés elleni osztály egyik vezetőjét uszította rám. Így lettem maffiózó. Meghívtam a Colosseumba a neves francia dj.-t, Cookyt, aki csinált egy remek bulit, de híre ment, és V. elcsalta tőlem, megtiltotta neki, hogy nálunk dolgozzon.
- Azért az ön bűnlajstroma az ügyészség szerint ennél jóval nagyobb, közel ezer embert tudott megmozdítani. Védelmi pénzeket szedett, a vádirat szerint lányokat futtatott, és a Ragyás Tóni gúnynevű bűnözőt is az ön utasítására végezték ki.
M. R.: A rendőrök hamis tanú segítségével maffiavezért csináltak belőlem. Lakatos Pufi volt a koronatanújuk. Ő később bevallotta, hogy kényszerítették a vallomásra. Az volt a baj, nem mondta senki, hogy rendőröket lehet alkalmazni. Voltak jelek, megkeresett egy rendőr, hogy a Colosseumban működő kaszinó bevételéből adjam le a részét, de nemet mondtam. Ez lett a vesztem. A tárgyaláson azt mondták, védelmi pénzt szedtem. Nem volt egy védett tanújuk, akinek a vallomását felolvasták volna. Azt mondták, lányokat futtattam, nem volt egy prosti, aki név nélkül elmondta volna, hogy ez igaz. Az ügyvédemmel a Fővárosi Ítélőtáblához fordulunk. Ha kell, megyünk tovább Strassburgba. Nem tudom elképzelni, hogy az életem hátralévő részét börtönben töltsem.
- A régi energolosok közül többet összefüggésbe hoztak önnel is, a gyanú szerint akkor meg akarta öletni őket. Most a hírek szerint egyikük együttműködik a rendőrséggel, cserébe a szabadságáért. Önnek nem lesz mondanivalója?
M. R.: Én nem vagyok ilyen. A becsületem nem ezt diktálja. Az energolosokat nem ismerem, az csak része volt a hazugságoknak, hogy én bérgyilkosokat küldtem rájuk. Az viszont igaz, hogy a '90-es évek merényleteivel kapcsolatban engem is kihallgattak. Meggyőződésem, hogy az Aranykéz utcai robbantással meg is gyanúsítottak volna, de szerencsére a kérdéses időpontban a büntetés-végrehajtási intézetben voltam. Ezért ez nem jött be nekik. Az azt megelőző és azt követő merényletekről nincs mit mondanom.