Dr. Henkey Gyula vizsgálatai alapján a következő eredményre jutott:

Az általa vizsgált őslakos eredetű személyeknél a turanid típus aránya 31,4%. Ennek többsége a turanid típus nagy magyar alföldi változatához tartozik. Ha az összes szkíta-szarmata-hun jelleget mutató, középázsiai eredetre utaló típus - turanid, pamíri, kaszpi és mongoloid - együttes gyakoriságát figyelembe vesszük, ezek aránya már 52,2%. A kaukázusi (sumér, szabír, alán) jellegegyüttesek (előázsiai, keleti dinaroid) aránya 9,3 %. Mindezzel szemben a finnugor jellegegyüttesek (urali, keletbalti, lapponoid) mindössze 3,8%-uknál volt észlelhető. Még nagyobb mértékben őrizték meg a középázsiai jelleget a Gortva patak környéki palóc-magyarok, akik körében a fenti arány 65,8% (középázsiai) - 3,9% (finnugor) volt. A szkíta keleti mediterrán (pontuszi, kaszpi) a székelyek között 12,6%.

Mindez azt jelenti, hogy az őslakos eredetű magyar népességeknél a közép-ázsiai eredetű jellegegyüttesek tizennégyszeres túlsúlyban vannak a finnugor formákhoz képest. A régi szláv típusok aránya az összes magyaroknál mindössze 2,1%, a germánoké 0,4%. Mindebből is látszik, hogy mesterségesen táplált a finnugor származás-elmélet, amelyet a mai napig nem lehet bizonyítani – nem csak embertani, de régészeti és néprajzi szempontból sem.

A kizárólag nyelvrokonságon alapuló ugor irányzat uralkodó jellegét a Habsburgok törekvése szabta meg. Egyrészt el akarták szigetelni a magyarokat a török kapcsolatoktól, másrészt le akarták törni a magyar nemzeti büszkeséget azzal, hogy a „világ ura” Attila helyett az akkor még szegény halszagú finnekkel rokonítottak bennünket. A hun-magyar rokonságról egyébként krónikáink is megemlékeznek.

A honfoglaló magyarok főbb embertípusainak és típuscsoportjainak arányát Lipták Pál 1958. évi összefoglalója alapján adom meg.

A sztyeppei magyarokhoz kapcsolódó turanid (24,0%), pamíri (kb. 20,0%), elő-ázsiai (sumérok, szabírok kb. 2-3%) típusok együtt kb. 46-47%-ban voltak kimutathatók, míg a finnugor népeknél gyakori uraloid (8,3%) és a kelet-balti (4,2%) 12,5%-ban voltak észlelhetők, a lapponoid típus túlsúly pedig egy koponyánál sem volt említve. A magas termetű, hosszú fejű, keskeny arcú europid jellegegyüttes előfordulása 16,7%, amelynek jelentős része közel áll a Csebokszarov által atlanto-pontusinak (kaszpi) nevezett keleti mediterrán változathoz (uruk kultúra, szkíta-szarmata népek). Lipták azt is említi, hogy 14,1%-ban kimutatott gracilis, hosszú fejű, keskeny arcú csoport koponyáinak egy részén a pontusi típusnak (szkíták) - azaz a mediterránok egyik keleti ágának - jellegei mutathatók ki. A keleti mediterránok nagy számban észlelhetők a rokon népek közül a türkméneknél, azerbajdzsánoknál, baskíroknál, kazári tatároknál, de arányuk jelentős a mordvinoknál is. Csebokszarov a mordvinok atlanto-pontusinak nevezett típusát a közép-ázsiai eredetű szarmaták beolvadására vezeti vissza. Az 1955. és 1958. évi Lipták-összefoglalók tipológiai rendszerével megegyező álláspont jellemző Nemeskéri János és Gáspárdy Géza 1954. évi összefoglaló jellegű tanulmányára, és ezt a felfogást képviselte Bartucz Lajos is az 1950-es évektől haláláig, amely a korábbi Bartucz-állásponttól elsősorban azzal tér el,hogy a pamiri típust nem a turanid típus alaptípusának, hanem önálló típusnak tekinti. Számomra Lipták 1962 előtti munkái és szóbeli közlései annyira meggyőzőek voltak, hogy ma is az 1953 és 1961 közötti Bartucz-Lipták-Nemeskéri felfogást követem, annak ellenére, hogy 1962-től Lipták részben megváltoztatta korábbi tipológiai rendszerét, és újabban csak a turanid típusnak erősen mongoloid jellegű változatát sorolja a turanidok közé, amely az általam vizsgáltak között csak 1/2%-ban mutatható ki, míg e típusnak túlnyomóan europid jellegű változatait (az általam vizsgáltak 27,2%-át) cromagnoid-C-nek jelöli. A Lipták-tankönyvben utalás van arra, hogy ezen új típus komplexumába azokat a cromagnoid formákat sorolja, amelyek a cromagnoid-A típus rövid fejűvé válása következtében jöttek létre egymástól függetlenül, ígya Dánia őskorában fellelhető "Borreby" típust és a Szibéria bronzkorában előforduló "Andronovo" típust. Megítélésem szerint a Borreby típusnak magyar szempontból csak elméleti jelentősége van, ugyanis nem tudok arról, hogy magyarokon vagy magyar koponyákon e típust valaki meghatározta volna, viszont a turanid típus az andronovói típusból alakult ki mongoloid keveredéssel (Lipták, Acta Orient), tehát a turanid típusnak alaptípusa. Ginzburg szerint az andronovói típusnak turaniddá való átalakulása az időszámításunk utáni első évezredben ment végbe, de gyenge mongoloid keveredés már az i. e. első évezred közepétől kezdve a szakáknál (szkítáknál) és a korai uszunoknál kimutatható (Homo1966). Iszmagulov szerint Kazahsztán területén a turanid típus túlnyomóan europid formái túlsúlyban voltak a XII. századig, és a mongoloid jellegek túlsúlya csak a XII—XVIII. sz. folyamán alakult ki (Naszelenyie Kazahsztana ot epochi bronzü do szovremennoszty 1970). Tekintettel arra, hogy a honfoglaló magyarok, vaiamint a Magyarországra költöző szkiták, szarmaták, besenyők, kunok és jászok elődei is mind eljöttek Közép-Ázsiából a XII. sz. vége előtt, a magyar turanidokra nem lehet jellemző a Kirgisztánban és Kazahsztán keleti részében is csak a mongol korban, a XII. sz. után kialakult erősen mongoloid jellegű változat.

A honfoglalók által itt talált típusok közül a gracilis mediterrán a csiszolt kőkorban még többségben volt, az alpi nagyrészt a bronzkorban és a kelták beköltözésével került hazánkba, a dinári elsősorban az illírekkel hozható kapcsolatba. Bár az ősi germánoknál az északi és a cromagnoid (utóbbi Liptáknál 1962 óta cromagnoid-A), az ősi szlávoknál a kelet-balti, az északi és a cromagnoid típus volt a gyakori, de a hazánkba betelepült germánok és szlávok jelentős mértékben keveredtek az itt talált kő-, réz-, bronz- és vaskori népek maradványaival, valamint keletről érkezett sztyeppéi állattenyésztő népekkel. A keleti sztyeppékról érkező szkiták, szarmaták, avarok, onogur-holgarok, kuturgur-bolgárok és a VIII. században az onogur bolgárokkal beköltözött finnugor réteg főleg turanid, pamiri, keleti mediterrán, elő-áz$iai, mongoloid és kelet-balti típust hoztak hazánk területére. A honfoglaló magyarokhoz az említettek közül a szarmaták (főleg az alánok és a jazigok, kisebb mértékben a roxolánok) álltak a legközelebb!

Henkey Gyula munkája felbecsülhetetlen kincs a magyar őstörténet szempontjából. Rámutat krónikáink valóságára, szemben a habsburgi, egyházi, bolsevik kultúpolitika finnugor mesevilágával.

Csupán nyelvi egyezésekre nem lehet őstörténelmet alapozni, hiszen a magyar nyelv a sumérnak, etruszknak éppen úgy rokona, mint a finn és török nyelveknek.

A korai asszirológia a magyar nyelvvel fordította a sumért, gondoljunk Edward Hincks, Henry Rawlinson, Jules Oppert, Friedrich Delitzsch, Francois Lenormant munkáira.

A ma élő tudósok közül az olasz nyelvész, prof. Mario Alinei szerint az etruszk a magyar egy archaikus változata, a két nyelv 70%-ban azonos. A finn asszirológus, Simo Parpola pedig tanulmányaiban rámutat a sumér nyelv urali mivoltára.

(A szerző olvasónk.)

http://ebookbrowse.com/henkey-hagyatek-pdf-d186121001

(Éry, Lipták, Henkey)

Prof. M. Alinei : Az ősi kapocs

Simo Parpola, Sumerian: Uralic Language, 53e Rencontre Assyriologique Internationale, Moscow, July 23, 2007