Győri Nemzeti Hírlap, január 6.
![]() |
A jelen sorsdöntő napjaiban harcolunk, de harc közben, államot építünk. Az államépítés nagy feladatát magunkra vállaltuk és felelősségünk minden tudatában kijelöljük azt az utat, amelyen a nemzetnek haladnia kell. Ez az út a Hungarista Birodalomhoz vezet. A Hungarista államélettel beleilleszkedünk az európai nagytér rendszerébe, hogy eredményesen munkálkodhassunk úgy a saját népünk, mint az egyetemes európai nemzetek érdekéért. A Hungarista államelmélet leszögezi, hogy az emberi érték kellő kihasználása és minden ágban okos felhasználás vezethet kielégítő eredményre. A tőkét mint kiuzsorázó, munkásnyúzó hatalmat letöri és beállítja a termelés folyamatosságába, hogy ezzel kizárja azt a lehetőséget, hogy a tőke elszigetelődjék és ebben az elszigetelt állapotban akként rángassa a nemzetet, ahogy éppen a pénzügyi tranzakciók megkívánják. A nemzetet alkotó egyedek nem kényszerülnek többé fejet hajtani a pénzeszsák előtt, mert az életnívót nem a bankok és egyéb pénzügyi érdekeltségek szabják meg, hanem a munka értéke lesz a dolgozó bérének kialakítója. Az állam mint olyan, kezében tartja azokat a szálakat, amelyek minden egyes dolgozót hozzákötnek és ha valami fájdalma van a dolgozónak, az a fonál érzékelteti a bajt és hozzávezet, hogy rövid úton orvosolni lehessen a sérelmet Az állam mindent megtesz a dolgozóért, mert végeredményben önmagáért teszi. Kiesni a láncból senkinek sem szabad, mert minden egyes szem érték s ha egy szem kiesik, akkor lazulás áll be, amely veszélyezteti az egész államrendszert. Ennek a tudatában kell, hogy éljen a nemzet minden egyes tagja s kell, hogy átérezze azt, hogy ő is és a nemzet minden egyes tagja tartó pillére az államnak. Ezzel a tudattal már emelkedik a munkakedv s az emelkedett munkakedv többet és jobbat termel, amely természetesen a dolgozót arra a piedesztálra emeli, melyet tulajdonképpen megérdemel. Nincsenek elsőbbségi jogok, nincsenek kiváltságok, csupán a munka értéke tesz kiváltságossá valakit. A lelkiismeretlen tőke kiküszöbölődése nagyobb kedvet eredményez. A nagyobb kedv eredményezi a több és jobb munkát, a több és jobb munka biztosítja helyünket az európai Nagy-Térségben.
Kitartás! Éljen Szálasi!
Horváth János
Rossz sejtései vannak a szovjetkatonáknak
A „Magyar őrszem” című katonaújság szovjetfoglyok vallomásait közli. Az elfogott vöröskatonákat rossz sejtelmek gyötrik a rossz utánpótlás és anyaghiány miatt. Ugyanakkor támadás után támadásra hajszolják őket.
Az elfogott bolsevista Szudin hadnagy és Offen zászlós például elmondották, hogy a szovjet minden célja Budapest elfoglalása és ezért semmiféle áldozattól sem riadnak vissza. Hogy milyen súlyosak a veszteségeik jellemző, hogy például a 34. bolsevista gárdahadosztálynak több mint 50 százalékos vesztesége volt. Ami a pótlást illeti, utóbbi időben már századonként csak 8 ember pótlást adtak a legnagyobb veszteség esetén is.
Az utánpótlásban is egyre jobban jelentkeznek a bajok. Üzemanyaghiány miatt egész autóoszlopok állnak tétlenül, mert Ukrajnában és másutt egymást követik a vonatrobbantások és egyéb cselekmények, amelyek egyre jobban nehezítik a messzire elszaladt szovjeterő kiszolgálását. Éppen ezért közülök sokan hangoztatják, hogy a Duna–Tisza köze a szovjet nagy temetője lesz.
A felső Dunántúlon fogságba esettek közt igen nagyszámú a 14–17 éves gyerek. Sokak testén verés és lövés nyomait látni. Ha nem akarnak támadni, korbáccsal és pisztollyal kényszerítik őket erre, meg leitatják őket.
MTI-jelentések 1945-ből (bolsevik szemmel)
A budapesti csata óráról órára
Amerikai rádiójelentés a magyar hadszíntérről
New York, január 7. 20 óra
Budapesttől északnyugatra immár ötödik napja verik vissza erős német páncélos és gyalogos kötelékek kétségbeesett áttörési kísérleteit. A harcok szombaton Bicskétől nyugatra folytak. Az áttörési kísérletekért a németek emberben és hadianyagban drágán fizetnek. A németek és nyilasok több mint 1000 halottat vesztettek. Pénteken az oroszok ezen az arcvonalon 65 német páncélost semmisítettek meg. A német ellentámadás első négy napján a németek 234 harckocsit, csaknem 100 repülőgépet és csapatszállító gépkocsik, tehergépkocsik és tábori lövegek százait vesztették el.
A magyar fővároson belül ezalatt az orosz csapatok ádáz harcok árán további 173 háztömböt foglaltak el. Sajtójelentések szerint Malinovszki erői már elfoglalták Pest összes külvárosait és most a nagy sugárutakon nyomulnak előre a város belső kerületei felé. E jelentések szerint az oroszok a Thököly úton állanak közel a Rákóczi út bejáratához és elérték az Andrássy útnak a ligeti végét is. (MTI)
Londoni rádió jelentése a budapesti csatáról
London, január 7.
Budapesten az oroszok szombaton elfoglalták a Messerschmitt gyárat, valamint egy rádiógyárat és 173 háztömböt. Budapest 4500 háztömbje közül 1500, azaz egyharmad orosz kézen van. A német csapatok utánpótlását hozó repülőgépek eddig a lóversenypályán, rögtönzött repülőtéren szállottak le. Ezt a repülőteret az oroszok elfoglalták.
Budapesttől északnyugatra a németek 300 páncélossal intéztek felmentő támadást. Ebből pénteken 65-öt szétlőttek. A Totenkopf és két másik páncélos hadosztály, valamint a harcba vetett ejtőernyős egységek súlyos veszteségeket szenvedtek. A Budáról intézett német kitörési kísérleteket visszaverték. (MTI)
Hírek az oroszok garami átkeléséről
London, január 7. 22 óra 20 perc
Az Atlantik Sender jelentése szerint szovjet páncélos és 1 vészhadosztályok a Garam folyónál támadásba mentek át. A Dunától északra betörtek a német állásokba és nyugat felé mennek előre. A német gránátosok ellentámadásba mentek át, de nem tudták elreteszelni a keletkezett betöréseket.
Mialatt az oroszok a Garamon át Pozsony és Bécs felé nyomulnak előre, a Dunától délre a német csapatok előrenyomultak és új tartalékok harcbavetése után elérték Bicskét.
Budapesten a német helyőrség csapatainak helyzete napról napra súlyosbodik és erejük egyre jobban elolvad. Dörner, a budapesti csata parancsnoka elrendelte, hogy egy négyzetcentiméternyi területet sem szabad rombolás nélkül feladni. Így azokat a házakat és gyárakat, amelyeket eddig a bombák ás gránátok megkíméltek, most a német robbantó-osztagok pusztítják el.
A kassai arcvonalon erősbödött a szovjet járőrtevékenység. (MTI)
Budapest környékére jelentős szovjet tüzérségi erősítés érkezett
London, január 7.
Mint a londoni rádió jelenti, a legújabb hírek szerint Budapestnél az elmúl 24 órában meghiúsul minden német felszabadító kísérlet. Az oroszok jelentős tüzérségi erősítést kaptak, amely nagy veszteséget okoz a német páncélos erőnek. Magában Budapesten az oroszok tervszerűen folytatták a már eddig is kettévágott helyőrség megsemmisítését. (MTI)
Szovjet hadijelentés
Moszkva, január 7.
A vasárnap esti szovjet hadijelentés:
Budapesttől északnyugatra és nyugatra csapataink nagy német páncélos és gyalogos kötelékek támadásait verték vissza.
Csapataink kiürítették Esztergom városát.
A Dunától északra, csapataink nyugati irányban 19 km-es szakaszon átkeltek a Garamon és elfoglaltak több helységet, köztük: Kéméndet, Libádot, Bélát, Muzslát, Köbölkutat, Bátorkeszit, Bucsot, Karvát és Nánát (?).
Ebben a térségben csapataink vasárnap 1300 foglyot ejtettek és 54 páncélost semmisítettek meg.
Budapesten folytattuk a heves harcokat a helyőrség megsemmisítésére és eközben 116 erősen kiépített háztömböt foglaltunk el.
Az egész keleti arcvonalon szombaton 115 harckocsit semmisítettünk meg, illetve tettünk harcképtelenné és 62 repülőgépet pusztítottunk el. (MTI)
Német erősítések a felmentő hadsereg arcvonalán
London, január 7.
A brit rádió jelenti, hogy a németek Magyarországon újabb friss kötelékeket vetettek harcba a Budapesten bekerített csapataik felmentésére. (MTI)