Leléptették az ügynököt - a kötőjel utáni rész most csak próba
A Raszkolnyikov néven beszervezett III/III-as Csurka István a MIÉP legutóbbi, augusztus 20-ai, ötven fős "nagygyűlésén" bejelentette, hogy a jövőben helyette a párt elnökhelyettese, Kovács László mondja a beszédeket. A 77. életévében csoszogó, testileg-szellemileg leépült pártelnököt helyettesítő, hasonló kinézetű (s tán csak néhány évvel fiatalabb) Kovács ugyanúgy Fidesz-bérenc, sőt úgy leboltolt, hogy ő egyenesen a Likud-testvérpárt színeiben indul Hódmezővásárhelyen a mostani választáson (ez az egy önkormányzati hely a piaci értéke az egykor szebb napokat is megélt MIÉP-nek, pontosabban az általuk végzett, Jobbik-ellenes negatív kampánynak).
Miután Csurka egymaga szétverte a sokak által felépített MIÉP-et, már csak piszkos munkát végzett: többet beszélt a Jobbikról, mint saját pártjáról. Nemcsak irigységről van szó (hogy Vona sokkal sikeresebben vezeti a nemzeti radikalizmust), hanem Likud Viktor zsoldosaként hordja össze a sok hazugságot, melyet csak ritkán méltat cáfolatra a Jobbik. A Fidesz nagy médiafelületet biztosít Csurkának, sőt finanszírozta pl. a MIÉP lapjának több milliós példányban való terjesztését a tavaszi választásokon, holott a párt nem is indult. Persze nem is róluk szólt az újság, Jobbik-ellenes negatív kampánnyal volt tele.

Raszkolnyikov elvtársnak konyec

(Kuruc.info)