Nem merült fel megalapozott gyanú arra vonatkozóan, hogy Rihó Krisztián, a Jobbik volt bicskei elnöke is jelen volt a Hiller István házát ért támadásnál - mondta el az ATV Egyenes Beszéd című szerdai műsorában Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.


A Jobbik bicskei elnöke az RTL Híradóban bemutatott "leleplező hangfelvétel" szerint nemcsak az 50 darab lőszer beszerzésében segédkezett, hanem a Hiller István háza elleni támadásnál is jelen volt. Az egyik gyanúsított a kétes eredetű felvételen "elmondja", hogy Rihó Krisztián biztosította a helyszínt 2007 decemberében, míg társa kétszer rálőtt az üres házra.
A politikus egyébként a történtek miatt lemondott elnöki és kampányfőnöki tisztségéről. A Jobbik szerdai közleménye szerint a továbbra is ártatlannak tartja magát, de, mint fogalmazott: nem akarja támadásnak kitenni pártját.
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint nem merült fel megalapozott gyanú arra vonatkozóan, hogy Rihó Krisztián ott lett volna az oktatási miniszter házát ért támadásánál, vele szemben lőszerrel visszaélés gyanúja merült fel - hangzott el az ATV műsorában szerdán.
Eszerint a politikust tavaly március végén kereste meg a csoport egyik tagja, és megkérte, hogy szerezzen neki ötven darab lőszert. Rihó Krisztián ezt át is adta "megrendelőjének". Azt egyelőre nem tudni, honnan szerezte a 9 milliméteres lőszereket. Azt még vizsgálják, hogy miért pont őt kérték fel erre a feladatra.
Az ügynek eddig 17 gyanúsítottja van, közülük keddig 11-en voltak előzetes letartóztatásban. Egyiküket a nyomozati bíró szerdán házi őrizetbe helyezte, így most tízen előzetesben, egy gyanúsított pedig házi őrizetben van. Két ember ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, a többiek szabadlábon védekezhetnek. Utóbbiak között van a Jobbik politikusa is.
(FH nyomán)
Kapcsolódó: